Folyik a nyomozás a toronyi polgármester szexuális zaklatásos ügyében

Farkas Bazsi 2020-09-10 11:55:00
A feljelentés után, a kőszegi rendőrség kezdett nyomozásba.

Alig egy hónapja írtunk róla, hogy feljelentést tett G.L.G. (A monogram megegyzik a képviselőtestületben ülő egyik hölgyével.) a toronyi polgármester, Kovács György (Független) ellen. Akkor a rendőrség tájékoztatása szerint a Kőszegi Rendőrkapitányság vizsgálta az eset körülményeit.

Egy rendőrségi feljelentés automatikusan nem von maga után nyomozást is. A rendőrök megvizsgálják az eset körülményeit, majd ezután döntenek arról, hogy merült-e fel bűncselekmény gyanúja vagy sem. Ha igen úgy nyomozásba kezdenek, ha nem, akkor bűncselekmény hiányában ejtik az ügyet. 

Így újra megkérdeztük a rendőrséget, hogy hol áll most a feljelentés. A hatóság pedig úgy válaszolt, hogy:  

A nyomozás a Kőszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán jelenleg is folyamatban van.

Ahogy korábban már írtunk róla szerkesztőségünk úgy értesült, hogy a sértettet a település első embere elektronikus úton és személyesen is zaklatta. Információink szerint Kovács többmillió forintos ajánlatot is tett már a sértettnek arra, hogy hagyja el a családját és költözzön össze vele egy távoli településen. 

Kovács György, Hende Csaba társaságában.

Fotó: Hende Csaba Facebook-oldala

Úgy tudjuk, hogy a polgármester folyamatos telefonhívásokkal zaklatta a nőt, a sértett háza körüli körözéssel pedig megfigyelte. 

Amikor korábban kerestük Torony első emberét, hogy reagálhasson a vádakra, akkor Kovács előbb válaszolt kérdéseinkre, majd végül visszavonta a nyilatkozatát.

Szólj hozzá!

A Vas Népe újságírója szerint Magyar Péterék visszahoznák azt a Magyarországot, amikor fegyverrel lőtték a romákat

Ezt az alá a videó alá sikerült kommentelnie, amely súlyos személyiségi jogokat sértve, állítólagos bűnöket sorol fel egy Lázárinfón résztvevő demonstrálókkal kapcsolatban.

Ingyenes hétvégi programok Győrben 

Ha péntek, akkor győri programajánló.

Péntektől érkezik a februári dupla nyugdíj és a 14. havi első negyede

Korábban kezdi a kézbesítést a Magyar Posta, a kifizetések egy utalványon érkeznek.

Bírósági szakaszba lépett a győri GYHG-mutyi - a vád szerint 758 millió forint tűnt el a város cégéből

Éveken át a veszteséges önkormányzati vállalkozást használták fel túlárazott és indokolatlan szerződésekhez.

Ideiglenesen lezárták a marcalvárosi futópálya egy szakaszát Győrben

Garanciális javítás miatt mintegy 40 méteren nem használható a körpálya, a sportolóknak átmeneti megoldást alakítottak ki.

A Fidesz el akarja hallgattatni az Ugytudjuk.hu-t!

Van számukra egy rossz hírünk: nem hagyjuk!

Február végéig érdemes kihelyezni a méhecskehoteleket

Sokat segíthettek a beporzók esélyein.

442 alkalommal csalt hamis aranylapokkal két győri férfi

Webáruházon keresztül csapták be amerikai vevőiket, a kár több mint kétszázmillió forint. 

Nem oszlatta fel magát a győri közgyűlés

Csupán a Tiszta Szívvel A Városért frakció szavazott az oszlatás mellett.

Fekete Dávid már a közgyűlés közben is a háborúval kampányol a Facebookon

Hallomásokra épített riogatás, miközben a város ügyei épp az ülésteremben vannak  napirenden.

Parkolási botrány Győr - bűncselekmény nem történt, Borsi Róbert mégis feljelentést tesz

A Fidesz az ügy kapcsán eljutott odáig, hogy Pintér Bence szerelmes Magyar Péterbe. 

8 milliárd 300 millió a propagandára - ennyiből szórta tele a médiát a kormány a hamis „TISZA-adós” nemzeti konzultációval

Az aHang szerint a kabinet ezúttal is teljes hadrendbe állította a komplett médiabirodalmát. 

Pintér Bence helyretette az Ugytudjuk szerződését és visszaadta a hólapátot Fekete Dávidnak

Azzal talán vissza lehet hordani a Győr-Szol-ba a hiányzó 1 milliárd 700 millió forintot.

Vágányzár a Győr-Budapest vonalon - több járat menetrendje módosul februárban

Pályakarbantartás miatt egyes vonatok nem érintik a Keleti pályaudvart, a nemzetközi és elővárosi közlekedésben is változások lesznek.