Nem bírnak magukkal a rabok a szombathelyi börtönben

Fehér Buda 2020-06-11 16:14:00
Négy esetben hozott ítéletet a törvényszék.

Kettő különös és kettő többszörös visszaeső börtönben, illetve máshol elkövetett bűncselekményében hozott ítéletet Szombathelyi Járásbíróság, valamennyi elkövető más ügyben tölti szabadságvesztését.

Tavaly novemberben egy fogvatartott a szombathelyi büntetésvégrehajtási intézet egyik zárkájában előzetes szóváltást követően, egyszer ököllel arcon ütötte zárkatársát, akinek eltörött az orra, írják a Szombathelyi Törvényszék oldalán. A különös visszaeső, 26 éves vádlottat a bíróság előkészítő ülésen súlyos testi sértés bűntette miatt 1 év 2 hónap végrehajtandó börtönre ítélte, megállapítva, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet jogerős.

A múlt nyáron, szintén a szombathelyi börtönben, egy napi ellenőrzés során az egyik fogvatartott a zárkájában zavartan viselkedett, sírt, idegesen beszélt, majd hirtelen kifutott a körletfolyosót lezáró rácshoz, ahol követelte, hogy nyissák ki azt. Hiába szólították fel, hogy fejezze be, egyre hangosabban és agresszívebben követelőzött. A rab megpróbálta kinyitni az ajtót, közben az elé álló tisztet háromszor térden rúgta és kétszer megpróbálta megütni, de a sértett kitért az ütések elől.

A fogvatartottat csak testi kényszer és bilincs segítségével lehetett megfékezni. A többszörös visszaeső, 23 éves vádlott hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt előkészítő ülésen 4 év fegyházat kapott úgy, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Egy másik vádlott azért került börtönbe, mert 2018 nyarán több szombathelyi és soproni üzletből illatszereket és ruhaneműket lopott összesen mintegy 130 ezer forint értékben. A többszörös visszaeső, 43 éves vádlottat a bíróság tárgyaláson folytatólagosan elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt 1 év 2 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte jogerősen azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

Egy rab 2018 nyarán, szintén a szombathelyi börtön egyik cellájában, egy korábban lefeszített, 1.6 kg-os fém legurulásgátlóval többször megütötte a felső ágyon alvó rabtársát. Ezután a bugylijával, vagyis a rendszeresített evőeszközével többször meg is szúrta a férfit. Az 50 éves, különös visszaeső vádlott előkészítő ülésen szintén súlyos testi sértés bűntette miatt 1 év 10 hónap végrehajtandó börtönt kapott jogerősen azzal, hogy feltételes szabadságra ő sem bocsátható.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.