Ellenzék: Mindenkit teszteljenek és kompenzáljanak!

Bazsó Bálint 2020-11-09 14:16:00
„A parlamenti képviselettel rendelkező ellenzéki pártok, a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd közös parlamenti határozatot nyújtanak be azért, hogy megkezdődjön végre a járvány és a válság elleni valós védekezés” – olvasható a pártok közös közleményében.

Ebben az öt párt az alábbiakra szólítja fel a magyar kormányt:

  • Minden magyar állampolgár számára tegye lehetővé, hogy ingyenesen teszteltethesse magát a koronavírus fertőzés kimutatása érdekében, teremtse meg a tömeges és ingyenes tesztelés pénzügyi és technikai feltételeit;
  • Legalább kéthetente minden egészségügyi dolgozó, pedagógus, valamint szociális dolgozó, továbbá minden kórházi felvételre kerülő beteg és a szociális intézmények lakói esetében végezzék el a megfelelő vírusteszteket;
  • Teremtse meg az azonnali és hatékony kontaktkutatás feltételeit, és gondoskodjon a kontaktok azonnali és gyors teszteléséről;
  • Az egészségügyi szakdolgozók 100% bérkiegészítésben részesüljenek, figyelembe véve a folyamatban lévő béremelést is, tekintettel az egészségügyre nehezedő nyomásra.
  • A járvány időszaka alatt minden fertőzöttnek lehetővé kell tenni az az ingyenes egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, függetlenül a biztosítotti viszonyától.
  • Gondoskodjon arról, hogy a koronavírus-fertőzés tünetei miatt a betegsége idejére otthon maradó munkavállaló számára a munkajogi és társadalombiztosítási szabályozás ne jelentsen anyagi hátrányt, elősegítve ezzel mind a koronavírus-járvány terjedésének megfékezését, mind a munkavállalók biztos megélhetését;
  • Támogassa az otthoni munkavégzés alkalmazását azokon a munkahelyeken, ahol ez lehetséges, alakítsa ki az otthoni munkavégzés szabályozási kereteit, biztosítsa, hogy a munkaadók lássák el a munkavállalókat megfelelő eszközökkel és járuljanak hozzá az otthoni munkavégzés költségeihez és a rezsihez, ennek fedezetét központi költségvetésből biztosítsa a kis és közepes vállalkozások számára;
  • Gondoskodjon a munkájukat elvesztett dolgozók számára azonnali közvetlen támogatás kifizetéséről, és a munkanélküli ellátások igénybevételének időtartamát növelje meg;
  • A korábbinál kedvezőbb feltételekkel indítsa újra a részmunkaidős foglalkoztatást támogató állami programot, ágazattól függetlenül nyújtson közvetlen támogatást a járvány miatt nehéz helyzetbe került mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak.
  • A megélhetés terheinek növekedése miatt nyújtson azonnali pénzügyi támogatást a gyermekes családoknak és a nyugdíjasoknak.
  • Vonja vissza az önkormányzatokat sújtó elvonásokat, és nyújtson többlet állami támogatást a helyhatóságok megnövekedett feladatainak ellátására.

A rendkívüli jogrendet az Országgyűlés kedden szavazza meg.

A miniszterelnök által bejelentett szigorításokról pedig itt olvashat bővebben:

Orbán: Bezárnak az egyetemek és a középiskolák, este 8 és hajnali 5 között kijárási tilalom lesz

„Ha ilyen ütemben nő a fertőzöttek száma, akkor az orvosaink és az ápolónőink, vagyis a kórházaink nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel" - közölte Orbán Viktor az operatív törzs ülése után a Facebookon közzétett videójában. A miniszterelnök szerint ezért a megbetegedések számát csökkenteni kell, hiába szerelték fel lélegeztetőgépekkel a kórházakat, ez nem lesz elég.

Szólj hozzá!

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.