Befejeződött a magyarországi Zsira települést és az ausztriai Locsmándot (Lutzmannsburg) összekötő út 2019 májusában megkezdett felújítása. A beruházás során több mint 2 km felületen végeztek teljes felületű aszfaltszőnyegezést - olvasható a nif.hu-n.
A Magyarország északnyugati határán húzódó 2×1 sávos közút elsősorban a személyközlekedés és a 3,5 tonna alatti teherszállítás forgalmát bonyolítja. A fejlesztés keretében a magyar oldalon megtörtént a 8626. jelű út, Zsira belterületi szakaszának felújítása teljes felületű új aszfalt kopóréteg beépítésével.

A beruházás során elvégezték az út melletti csapadékvíz-elvezető rendszerben a feliszapolódott vízelvezető árkok és átereszek, és a zárt csapadékvíz csatorna tisztítását is. A közlekedők biztonságának érdekében egy új gyalogos átkelőhelyet létesítettek az óvodánál (Rákóczi Ferenc utca és Fő utca csatlakozása). Az osztrák oldali projektrész csatlakozása miatt az államhatár térségben szükség volt a korábban megépült Zsira elkerülő út utolsó 40 m-es szakaszának a korrekciójára is.
Az osztrák oldali beruházás keretében a magyar oldalon a Zsirai Önkormányzat által a 2007-2013 Európai Területi Együttműködés (ETE) forrásból megépült Zsira elkerülő út folytatásaként, a határcsatlakozási ponttól új nyomvonalon, a lutzmannsburgi fürdőt elkerülő, 2 kilométeres út épült ki 2018 nyarára. Az osztrák oldali projektrész átadásának jelentősége, hogy egy, az országos közúthálózathoz csatlakozó új közúti kapcsolat jött létre Magyarország északnyugati határán.
A projekttel megvalósult a környező osztrák és magyar települések egymás közötti elérhetőségének javítása, az új útburkolat létesítésével biztonságosabbá vált a közlekedés. A felújított szakasz megfelelő minőségű összeköttetést biztosít a régió másod- és harmadrendű csomópontjai és a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) között, lehetőséget nyújt a határon átnyúló infrastruktúrában rejlő lehetőségek hatékonyabb kiaknázására.

A projekt a 87. sz. főút Kőszeg (HU) – Rattersdorf (Rőtfalva AT) országhatár közötti szakasz kivitelezési munkáinak elvégzése beruházással közös Interreg V-A pályázat keretében nyert támogatást. A Vas megyei beruházás esetében jelenleg a nagy tömegű földmunka, a töltésalapozás és a töltésépítés zajlik.
A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, az Orinoco ’2002 Kft. kivitelezésében, európai uniós forrásból, az Interreg V-A Ausztria-Magyarország Együttműködési Program 2014-2020 keretében valósult meg. A kivitelezés nettó értéke 165.977.104 forint.
Nagy Ferdinánd, Zsira polgármestere megköszönte a kivitelezők munkáját, és arra kérte az autósokat, hogy közlekedjenek óvatosan és vegyék figyelembe, hogy a nyomvonal lakóövezeten halad át. Beszédében örömét fejezte ki, hogy a település főutcája megújult.
Szólj hozzá!
Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.
A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.
A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.
Ami aztán eddig nem épült meg.
A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.
A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.
Ez a Magyar Péter azonban nem az a Magyar Péter.
A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.
A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.
Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere.
Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést.
A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.
Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.
Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.
A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.
További személycserék is várhatók az ősz folyamán.
Most ne bosszankodj ha esik!
A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.
Garantáltan senki sem fog unatkozni.
