Elítélték a férfit, aki először a szombathelyi Barátság utcában gyújtogatott, majd a Kiskar utca lakóinak tette pokollá az életét

ugytudjuk.hu 2019-10-31 10:55:00
4 év 6 hónap börtönt kapott, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Már többször foglalkoztunk azzal a közveszélyes férfivel, aki 2017 végétől kezdve rendszeresen tüzet gyújtott a Barátság utcai lakásában. A tüzeket saját maga szokta eloltani, ám egyszer majdnem tragédiáig fajult az eset. 2018 januárjában ugyanis nem tudta eloltani a tábortüzet, az így keletkező füst pedig a társasház szellőzőin keresztül bejutott a harmadik és negyedik emeleti lakásokba, és a lépcsőházat is elárasztotta. Az ügyészség akkor kimondta, a lakók élete közvetlen veszélybe került, csoda, hogy nem történt tragédia.

A 33 éves férfi ezután egy Kiskar utcai lakótömbbe költözött, de ott sem hagyta nyugodni a lakókat. A férfi ugyanis sokszor az éjszaka közepén esett haza, ekkor üvöltözni kezdett a lépcsőházban, dörömbölt a szomszédai ajtaján, majd a saját lakásában kezdett törni-zúzni. A házban kisgyermekes család, és több idős ember él, őket halálra rémítette az új szomszéd.

A Szombathelyi Járásbíróság végül ma hozta nyilvánosságra az ítéletet. Mint írják, a 33 éves férfi ellen az ügyészség közveszély okozás bűntette és garázdaság vétsége miatt emelt vádat. 


Az ügyészség adatai alapján a vádlott 2017 májusa és 2018 januárja között ötször gyújtott tüzet a Szombathelyen a Barátság utcában található ötszintes panelben. Négy alkalommal a tüzet önként eloltotta, azonban 2018. január 24-én a lakása nagyobb szobájában a felhalmozott papírból, ruhaneműkből, sörösdobozokból álló hulladékkupac meggyújtása után az ingatlant elhagyta, majd a tüzet a tűzoltók oltották el. A tűz terjedni kezdett, a szoba kiégett a benne található bútorokkal együtt, az erkélykorlát drótüveges betétei megrepedtek. A lakás felett található másik lakás erkélyének ablaküvegei ugyancsak megrepedtek, az erkélyajtó a keletkezett hő hatására eldeformálódott.

A tűz miatt közveszélyes helyzet alakult ki, mivel a keletkezett füst és mérgező gázok a társasház szellőzőrendszerén keresztül bejutottak a lakás feletti III. és IV. emeleti lakásokba, továbbá a lépcsőházba, így a lakók élete, testi épsége mind a lakásukban, mind az onnan történő menekülés során közvetlen veszélybe került. A felsőbb szintekre bejutott forró füst, éghető gázok hatására reálisan számolni lehetett az éghető faanyagok öngyulladásával is. Az erkélyről kiáramló hő következtében fennállt annak a veszélye is, hogy lángra kap az épület hőszigetelése. Csak a tűzoltóknak köszönhető, hogy a tűz nem terjedt tovább a többi lakásra és a társasház szerkezetére, de az ügyészség hozzáteszi, hogy az épületben tartózkodó, előre meg nem határozható számú személy élete, testi épsége és a lakásokban találhatók vagyontárgyak így is veszélybe kerültek.

A vádlott ráadásul akkor gyújtogatott, amikor próbaidőn volt, ugyanis korábban már felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

Az ügyészség adataiból az is kiderül, hogy a Kiskar utcai ámokfutása miatt a férfi ellen 2019. február 08-án indult eljárás, garázdaság vétsége miatt. A férfi a társasház előtt az utcán ittas állapotban kiabált, majd a lépcsőház a bejárati ajtajának üvegét szándékosan betörte. 

A Szombathelyi Járásbíróság a két ügyet egyesítette, és bűnösnek mondta ki a vádlottat mindkettő bűncselekményben, ezért őt halmazati büntetésül 4 év 6 hónap börtönre ítélte, 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, továbbá elrendelte a korábban felfüggesztett 2 év börtönbüntetés végrehajtását is. Az ítélet nem jogerős, mivel a vádlott és a védő a közveszély okozás bűntettében felmentésért, míg a garázdaság vétségében enyhítésért jelentett be fellebbezést, az ügyész az ítéletet tudomásul vette.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.