Egy oldtimer mini terepjárót is szervizeltet a 38 milliós közpénz csomagból a Vas Megyei Kormányhivatal

Nagy Donát Bazsó Bálint 2020-11-24 11:53:00
A típus nagyon népszerű a gyűjtők és hobbisták körében. A karbantartás közbeszerzéséhez csatolt típuslistán több érdekes jármű is akad.

A Vas Megyei Kormányhivatal Közbeszerzési Értesítőben megjelent pályázati felhívása alapján a nyertes pályázó két évig végezheti a kormányhivatal által üzemeltetett 81 darabos gépjármű flotta teljeskörű javítását és karbantartását, teljes körű hatósági vizsgáztatását. 

A szerződést két évre kötik, de legfeljebb a nettó 37 millió 801 ezer 774 forint keretösszeg erejéig. A kormányhivatal a keretszerződés alá tartozó gépjárművek számát legfeljebb tíz százalékkal, azaz 8 darab gépjárművel megemelheti.

Vagyis a pályázati kiírás szerint két év alatt csaknem félmillió forintot költ majd átlagosan az egyes autók karbantartására a kormányhivatal.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

A pályázati felhíváshoz több melléklet is tartozik, köztük a Műszaki leírás melléklet nevű fájl is. Ez tartalmazza a 81 járműből álló, koros flottát, amit most gondos kezekre bízna a hivatal.

A lista nagy része egyébként kommersz, egykor népszerű, de igazából nem túl érdekes autókból áll.

Van 22 Opeljük, ezek általában 15 éves vagy öregebb Astrák és Vectrák, de egy 16 éves Agila és egy 18 éves Zafira is befigyel. A másik közkedvelt típus egyértelműen a Skoda, ebből 13-at tartalmaz a kormányhivatali lista. Köztük a legfiatalabb is egy 5 éves, benzines Octavia, de a legtöbb cseh kocsi 12-13 éves már.

Suzukikból 13 darabot tartanak itt nyilván, amik többsége Jimny és Vitara, de 2 darab, 16 és 17 éves Ignis is a flotta része. Az egyébként tényleg kiváló hírű Dacia Dusterből 4 darabot szervizeltetnének, ezek életkora 5 és 7 év között változik.

A Volkswagen sem ritka a hivatali autók között, 16-17 éves Borából van féltucat, a Jettából 4.

A lista eddig nem sok érdekességet tartalmazott, pedig vannak itt nyalánkságok is.

A szerződés részeként például vállalni kell egy motorszállító tréler karbantartását.

No, ezzel például milyen motorokat szállíthatnak a hivatal emberei? Valamiért nincs előttem a kép, ahogyan Harangozó Bertalan kormánymegbízott munkaeszközként használna egy motorkerékpárt, amit néha ezzel lenne kénytelen szállítani a kormányhivatal, karbantartásra.

A jelentkező partnernek néha gumit kell majd cserélnie egy 25 éves Land Roveren is, ugyanis a Jánosházán parkoló terepjáró szintén az alku része.

Ugyanígy nem kopott még el az a 19 éves Lada Niva sem, amit a dokumentum alapján Szombathelyen használnak, sőt, még 1 év műszaki is van rajta.

A lista legérdekesebb darabja azonban egyértelműen az 1969-ben gyártott Steyr Haflinger 700 AP típusú mini terepjáró.

 

A típusról még az Origo készített magyar nyelvű tesztet több, mint 6 évvel ezelőtt. A cikkben azt írják, hogy 

a Haflinger pillekönnyű, alig több mint 600 kiló, de úgysem száguldozáshoz tervezték, a terepen pedig a jó áttételezésű váltó és a masszív felépítés sokkal lényegesebb. Számtalan variációban kínálták, a megrendelők rengeteg paramétert meghatározhattak. Nem mellesleg ennek is szerepe volt abban, hogy 15 év elteltével befuccsolt a gyártás: túl drágává vált az előállítás, a vevők pedig inkább más konstrukciók után néztek. 1974-ig készültek Haflingerek a Steyr grazi üzemében, két szériából kicsit több, mint 16 ezer darabot adtak el, majd 7 ezer közülük a különböző államok (Ausztria mellett például Svájc, Indonézia, Nagy-Britannia, Nigéria) hadseregeinél bizonyított.

 

A konkrét, Szombathelyen pihenő példányt egyébként a mai napig használhatják, mert bár képet nem találni a nyilvános gépjárműlekérdező adatbázisban, de a szintén itt rögzített adatok alapján 2012 és 2020 között összesen 3700 km-t tettek a terepjáróba. Igaz, az elmúlt két évben ez alig 600 km-t jelentett. Ennek ellenére a kocsi valószínűleg abszolút üzemképes, ugyanis idén januárban vizsgáztatták le.

A tipus egyébként nagyon népszerű a hobbisták és gyűjtők között, az Autoscout nevű használtautós portálon 14 000 eurótól (~ 5 millió forint) indulnak az árak, de a szebbekért akár több, mint a dupláját, 30 000 eurót (~ 10,8 millió forintot) is elkérik.

Reméljük, kellően vigyáznak a közpénzből szervizelt szombathelyi példányra is a kormányhivatalban.

A listán egyébként még szerepel egy lassan 20 éves Citroen Xara, illetve egy-egy KIA Magentis és Ceed is, mindkettő 12 éves.

A 81 gépjárműból 23-nak már lejárt a műszakija, köztük az egyik Volkswagen Borának már több, mint 2 éve, de sok kocsi már fél vagy 1 éve nem vehet részt a közúti forgalomban. Hogy ezek szervizelése miért képezi tárgyát a közbeszerzésnek, azt nem tudni; de aligha fogják évek után újra talpra állítani a járműveket.

Ahogy írtuk, amennyiben Önnek van legalább egy, szervizelésre, karbantartásra, javításra alkalmas, ráadásul engedéllyel rendelkező szerelőműhelye (nagy előny, ha Szombathelyen) akkor december 7-ig jelentkezhet a pályázatra. 

Képeink illusztrációk

Szólj hozzá!

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.

Diószegi Judit: A jogerős ítélet előtt is van lehetőség kényszerintézkedések alkalmazására

A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.

DÖNTÉS - Leaszfaltozza az azbeszttel szennyezett utakat a szombathelyi önkormányzat!

Jövő hét hétfőn rendkívüli testületi ülésen engedhetnek zöld utat a képviselők Nemény polgármester akaratának.

Jelentős változások jönnek Győr vasúti közlekedésében: több vonat helyett pótlóbusz közlekedik hamarosan

Szeptember 11. és 22. között pályakarbantartás miatt vágányzári menetrend lép életbe, az utazóknak hosszabb menetidővel is számolniuk kell.

Győriek figyelem: szombaton ismét a Tarcsay utcába költözik a Dunakapu téri piac

A Győri Bornapok miatt egy napra visszatér korábbi helyére a sokadalom, a Tarcsay parkolóban pedig már péntek estétől változik a forgalmi rend.

Borítékolható einstand: állami kézbe kerül az MCC, a Batthyány Lajos Alapítvány és Áder János Kék Bolygója

Augusztus 31-től megszűnik a három szervezet különleges vagyonkezelői státusza, feladataikat és vagyonukat az állam veszi át – jelentette be Magyar Péter.

Jelentett a KSH: 754 700 forint volt a bruttó átlagkereset júniusban

A nettó átlagkereset 529 700 forintot tett ki, a medián ugyanakkor ennél jóval alacsonyabb, nettó 438 ezer forint volt.

Iskolafelújítások Győrben: idén 19 intézményben végeznek munkákat önkormányzati forrásból

Az állami fenntartású iskolák karbantartására 39 pályázat érkezett közel 123 millió forint értékben, ezek közül 19-et tudott támogatni a város.

Mi is az a központi hővisszanyerős szellőztetés?

A modern technológia már az otthonok légcseréjében is kulcsszerepet játszik.