Egy német állatkert annyira rossz helyzetbe került a járvány miatt, hogy azt fontolgatják, megetetik egymással az állatokat

ugytudjuk.hu 2020-04-15 15:26:00
Elég sötét elképzelést vázolt fel a vezető.

Kétségbeesett segélykérést tett közzé Verena Kaspari, a neumünsteri állatkert egyik vezetője. Az állatkert ugyanis a húsvéti hétvégén sem tudott kinyitni, ezért hatalmas bevételtől estek el. A pénz hiányában pedig már arról gondolkodnak, hogy néhány állatot megetetnek a többivel, hogy azok ne haljanak éhen.

Kaspari a Die Welt nevű lapnak arról nyilatkozott, hogy már el kellett készíteniük egy listát arról, hogy mely állatokat altatják el legelőször, abban az esetben, ha teljesen kifogynának a pénzből. A nő azt mondja, hogy elég sötét a tervezet, és ugyan néhány állatot megmentenének vele az éhhaláltól, az állatkertet nem mentené meg a döntés.

Az állatkert tartalékait legnagyobb részben az állatok etetése emészti fel. A négylábúaknak ugyanis naponta kell frissen beszerezniük az eledet. A pingvinek és a sirályok különösen nagy veszélyben vannak, hiszen ők halon élnek, ezeket pedig drága beszerezni. 

Kaspari arról is mesélt a Die Weltnek, hogy az állatokat az is megviseli, hogy nincsenek látogatók, emiatt többjüknek az érzelmi állapota is leromlot. Hasonló helyzetet jelentettek a berlini állatkertből, ott a legjobban az emberszabásúak hiányolják az embereket, az ottani gondozók szerint ugyanis nekik legalább akkora élmény az embereket nézni, mint nekünk az állatkertbe látogatni.

A német állatkertek végül a kormányhoz, összesen 100 millió eurót kérnek, hogy átvészelhessék a karantént. Sok dolgozót időközben szabadságra bocsájtottak az állatkertekből, a segéllyel az ő munkahelyeik is megmenthetőek lennének. 

Szólj hozzá!

Zavarkeltésről beszél a Győr Projekt, a több száz milliós hiányról viszont hallgat

A városi cég szerint a kérdések veszélyeztetik a működést.

Hétvégi programok Győr környékén

Kopogtat a farsang, nyakunkon a báli szezon.

A Vas Népe újságírója szerint Magyar Péterék visszahoznák azt a Magyarországot, amikor fegyverrel lőtték a romákat

Ezt az alá a videó alá sikerült kommentelnie, amely súlyos személyiségi jogokat sértve, állítólagos bűnöket sorol fel egy Lázárinfón résztvevő demonstrálókkal kapcsolatban.

Ingyenes hétvégi programok Győrben 

Ha péntek, akkor győri programajánló.

Péntektől érkezik a februári dupla nyugdíj és a 14. havi első negyede

Korábban kezdi a kézbesítést a Magyar Posta, a kifizetések egy utalványon érkeznek.

Bírósági szakaszba lépett a győri GYHG-mutyi - a vád szerint 758 millió forint tűnt el a város cégéből

Éveken át a veszteséges önkormányzati vállalkozást használták fel túlárazott és indokolatlan szerződésekhez.

Ideiglenesen lezárták a marcalvárosi futópálya egy szakaszát Győrben

Garanciális javítás miatt mintegy 40 méteren nem használható a körpálya, a sportolóknak átmeneti megoldást alakítottak ki.

A Fidesz el akarja hallgattatni az Ugytudjuk.hu-t!

Van számukra egy rossz hírünk: nem hagyjuk!

Február végéig érdemes kihelyezni a méhecskehoteleket

Sokat segíthettek a beporzók esélyein.

442 alkalommal csalt hamis aranylapokkal két győri férfi

Webáruházon keresztül csapták be amerikai vevőiket, a kár több mint kétszázmillió forint. 

Nem oszlatta fel magát a győri közgyűlés

Csupán a Tiszta Szívvel A Városért frakció szavazott az oszlatás mellett.

Fekete Dávid már a közgyűlés közben is a háborúval kampányol a Facebookon

Hallomásokra épített riogatás, miközben a város ügyei épp az ülésteremben vannak  napirenden.

Parkolási botrány Győr - bűncselekmény nem történt, Borsi Róbert mégis feljelentést tesz

A Fidesz az ügy kapcsán eljutott odáig, hogy Pintér Bence szerelmes Magyar Péterbe. 

8 milliárd 300 millió a propagandára - ennyiből szórta tele a médiát a kormány a hamis „TISZA-adós” nemzeti konzultációval

Az aHang szerint a kabinet ezúttal is teljes hadrendbe állította a komplett médiabirodalmát.