Egészen biztosan nem lesz január 31-én rendes szombathelyi közgyűlés

Farkas Bazsi 2019-01-29 09:31:00
Nincs a városnak költségvetése.

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, bár az Éljen Szombathely-frakció kezdeményezte egy rendkívüli közgyűlés összehívását Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester végül nem hívta azt össze. Úgy értesültünk, hogy a polgármester formai hibára hivatkozott, annak ellenére, hogy a közgyűlési kezdeményezés konkrét napirendi pont javaslatokkal érkezett a hivatalba.

Puskás valószínű időt akart nyerni, hiszen nem könnyű mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy a jelenlegi városvezetés elveszítette közgyűlési többségét, amiért egyébként maga a Fidesz tett, nem is keveset. A január 8-i rendkívüli közgyűlésen Molnár Miklós (Pro Savaria) alpolgármester megszavazta az ellenzéki javaslat napirendre vételét, ezek után Puskás és Hende Csaba (Fidesz-KNDP) országgyűlési képviselő is árulóként nyilatkozott Molnárról. Eddig Molnár alpolgármester szavazatával volt meg a Fidesz többsége, ezzel azonban ezt szinte biztosan elbukták.

A közgyűlésen most a baloldalé a többség, így az ellenzéki akarat érvényesülhet a továbbiakban, ezt pedig elég kínos lesz megélnie majd 9 év után Puskásnak. Nem csoda hát, ha nem igyekszik összehívni a testületet. 


A december 10-i rendes közgyűlést Puskás azzal zárta, hogy január 31-én lesz a következő ülés. Ha a polgármester valóban össze akarta volna ezt hívni, akkor a Szervezeti és Működési Szabályzat szerint 5 nappal előtte ki kellett volna hirdetnie a közgyűlési időpontot. De nem tette, így továbbra is kérdés, hogy mikor lesz közgyűlés Szombathelyen.

Ez már csak azért is fontos lenne, mivel a városnak 2019-re nincsen meg a költségvetése. Azt pedig mondani sem kell, hogy ez eléggé veszélyezteti Szombathely működését. 


 

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.