Eddig 7 és fél milliárd forintnál jár a nyári viharkárok számlája

Farkas Bazsi 2020-08-01 08:29:58
Az idei viharszezon a tavalyinál jóval többe fog kerülni a biztosítóknak.

Kétéves az Ugytudjuk.hu, hogy megajándékozhassunk, olvasd el figyelmesen a cikket! 

A júniusi ötmilliárd forintot követően a júliusi időjárási anomáliák legalább két és fél milliárd forinttal terhelték meg a biztosítók büdzséit, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
 
Júliusban jelentős tételekkel növekedtek tovább az idei biztosítói kárkifizetések. A lakásbiztosításokkal foglalkozó MABISZ-tagok által péntek délig a szövetséghez beküldött adatok alapján az ezen hónap mintegy húszezer kárbejelentése nyomán kifizetendő összegek megközelíthetik a két és fél milliárd forintot. (A gyorsjelentésben már benne vannak a vállalati, ipari, állami, önkormányzati vagyonnal kapcsolatos adatok is, amelyek jelen állás szerint mintegy negyedével járultak hozzá az összkárokhoz. Júniusban az ötmilliárdból mintegy kétmilliárdot tettek ki.)

Pontosabb adatokat majd csak augusztus végét követően lehet mondani, amikor a biztosítói szövetség számba veszi – az elmúlt tíz évhez hasonlóan – a május 1 és augusztus 31-e közötti időszak, a „viharszezon” károkozásai nyomán tett lakásbiztosítási bejelentéseket és a ténylegesen kifizetett összegeket. De annyi már most is megállapítható, hogy a kárkifizetések meg fogják haladják az elmúlt két évét (ami tavaly 4,1 előtte 3,1 milliárd forint volt). Tíz év alatt a viharszezon időszakában, összesen egy és negyedmillió kárbejelentést regisztráltak a társaságok, több mint 86 milliárd forint értékben. A kirívónak számító 2010-es nyári időszakban 312 ezer kárbejelentésre 30 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók, az azt követő esztendőkben évente átlag százezer bejelentésre 6-8 milliárd forintot.

Júliusban is – az előző hónaphoz hasonlóan - a főbb károkozóknak a jégverés, a vihar, a villámcsapás valamint a villámcsapás másodlagos hatása, a felhőszakadás, a beázás, árvíz, a szolgáltatás kimaradása számítottak. Az időjárási anomáliák nyomán szinte az ország egész területéről, kiemelten Budapestről, Győrből, Debrecenből, Pécsről, Dunaújvárosból, Nyíregyházáról, Karcagról, Miskolcról, Nagykanizsáról, illetve Zala, Somogy, Bács, Baranya, Szabolcs, Békés, Pest, Csongrád, Hajdú-Bihar, Szolnok megyékből érkeztek bejelentések. 

Az adatokból az látszik, hogy a lakásbiztosítási kárkifizetések szempontjából az elmúlt hétvégi zalai és somogyi katasztrófák anyagi következményei – a híradókban látott borzalmas pusztítás ellenére – sem számítanak kiemelkedőnek. Ennek oka egyrészt az lehet, hogy a vihar és a felhőszakadás, illetve az ezek nyomán keletkező villámárvizek drámai mértékben elsősorban kisebb lélekszámú településekre sújtottak le. Másrészt a 73-74 százalékos biztosítottság csak az országos átlagot jelenti, ettől az egyes régiókon, településeken belül lényeges eltérések lehetnek. A lakásbiztosítási szerződéssel nem rendelkező károsultak veszteségei pedig nincsenek benne a kárkifizetési statisztikákban. 

Az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek. (Az MNB tavalyi statisztikája szerint a lakásbiztosítások átlagára évi 36 ezer forint.) Valamennyi lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk összefoglaló néven említhető kockázatok, úgy mint a tűz, robbanás, villámcsapás, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, árvíz, földrengés stb., ezeket a biztosítási szerződés részletesen tartalmazza. A MABISZ a honlapján alapos tájékoztatást nyújt a lakásbiztosítási ismeretekről, tudnivalókról, hasznos tanácsokkal szolgál a szerződések megkötéséhez.
 
A MABISZ ezúttal is arra hívja fel a figyelmet, hogy minden nagyobb lakáskorszerűsítés után vizsgáljuk felül a biztosításunkat, nem lettünk-e alulbiztosítottak. Azaz a szerződéses összegünk elegendő lehet-e a helyreállításra avagy ingóságaink pótlására egy nagyobb kár bekövetkezése esetén. A felülvizsgálat során érdemes azt is ellenőrizni, hogy kiterjed-e minden vagyontárgyunkra a biztosítás, esetleg újabb fedezettel/fedezetekkel kell-e bővíteni a szerződésünket a megváltozott kockázati igény miatt.  

Valami oda nem illőt olvastál a cikkben? Ez csakis EZÉRT lehetett.  

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.