Demokrata ellenzék: Városaink kifosztása nem kormányzás!

Bazsó Bálint 2020-12-31 08:16:51
Az év utolsó politikai akciójával az önkormányzatok kivéreztetése és az Orbán-kormány felelőtlen járvány- és válságkezelése ellen tiltakozik az ellenzéki pártszövetség.

"A demokrata ellenzéki pártszövetség az év utolsó napján is, miként a következő másfél év minden egyes napján, azért küzd, hogy bizonyítsa: az Orbán-kormány a valóságot a propagandacéljainak alárendelő járványkezelésével, és az önző hatalmi-gazdasági érdekeit az ország érdekei elé helyező válságkezelésével szemben is lehet a járványt és a gazdasági válságot a többség javára, felelősen, átláthatóan, a szolidaritás és a partnerség jegyében kezelni" - áll a DK, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP, a Jobbik és a Momentum közös közleményében.

Emlékeztetnek: az év utolsó napjaiban az Orbán-kormány több olyan döntést hozott, amellyel éppen a legnehezebb időkben dobta le magáról a kormányzati felelősséget, és mondott le többmillió magyarról. Úgy vélték, a karácsonyi pénzszórásban az Orbán-kormány a gazdaságvédelemre szánt források felhasználásával saját klientúráját támogatta. A járvány és a gazdasági válság kezelése helyett százmilliárdokat szórt el egyebek közt stadionra, motorsportra, a miniszterelnöki rezidencia környékére. A Fidesz hatalmi céljait szolgáló alapítvány támogatásával 100 milliárd forintnyi közpénzből csinált magánvagyont.

Érvelésük szerint az iparűzési adó megfelezéséről hozott kormánydöntés semmiféle érdemi segítséget nem jelent a bajba került vállalkozásoknak, érdemben veszélyezteti ugyanakkor az önkormányzatok által biztosított közszolgáltatásokat szerte az országban. Az önkormányzatok utolsó saját bevételének megnyirbálásával a csődközeli helyzetbe sodorják a magyar települések jelentős részét. Hozzátették: az Orbán-kormány mindezt úgy teszi, hogy az ellenzéki vezetésű településeket hétszer akkora megszorítással sújtja, mint a fideszes vezetésűeket. A megyei jogú városoknak osztott kompenzációból is kihagyta az ellenzéki vezetésű megyeszékhelyek túlnyomó többségét.

"Az Orbán-kormány első- és másodrendű állampolgárokra osztja ezzel az országot, lemond az ellenzéki vezetésű településeken élő mintegy 2,5 millió magyarról, lerombolja a rendszerváltozás egyik legfontosabb célját és értelmét, a magyar önkormányzatiságot. Az Orbán-kormány az egyedüli Európában, amely járvány és válság idején nem támogatja, hanem megsarcolja az önkormányzatokat. Az Orbán-kormány mindeközben állástalan emberek és jövőjüket féltő vállalkozások százezreit hagyja segítség nélkül. Az Orbán-kormány felelős kormányzás helyett hatalmát és klienseinek vagyonát menti."

Az ellenzéki pártok szerint a járvány utáni talpra állás, a gazdasági válságból történő kilábalás feltétele Magyarországon a kormány leváltását követő új politika, többek között az önkormányzatok jogainak megerősítése és bevételeinek biztosítása, a magánvagyonná lett közpénzek visszaszerzése, a kiváltságos kevesek gazdagodása helyett a többség javát szolgáló felelős nemzeti kormányzás. A demokratikus parlamenti ellenzék pártjai erre szövetkeznek.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.