Czeglédy helyet kaphat az egyik EP-listán

Farkas Bazsi 2019-03-29 20:15:00
A DK tűnik esélyesnek.

Fórumot tartott ma délután Szombathelyen a Tóvendéglőben Czeglédy Csaba, korábbi önkormányzati képviselő. A közel 150 hallgató előtt a politikus mesélt börtönben töltött éveiről és arról is, hogy szerinte a meghurcoltatása politikai jellegű volt. 

Aki nyomon követte Czeglédy médiaszerepléseit a decemberi szabadon engedése óta, annak sok újdonság nem volt abban amit elmesélt. A korábbi képviselő azt elevenítette fel, hogy hogyan volt a zárka előkészítve Gyurcsánynak, hogyan maradt egyedül fél órát az ügyésszel, hogyan vették el a könyveit és, hogyan olvasta ki végre a Háború és békét. 

Elmondta a nagyapjától tanult híres mondását is: “Én nem fogom ezeknek rosszul érezni magamat.”

Szóba jött az összefogás is. Czeglédy hangsúlyozta, hogy egyfajta összefogás megvolt már 2015-ben is, hiszen akkor az Éljen Szombathely, az MSZP, a DK és az Együtt közösen indult el, akkor az LMP és a Jobbik ebben ugyan nem vett részt, ám így is a 14 kerületből 7-et megnyertek.

Összefogás most is kell szerinte, ám egyeztetni kellene azt, hogy hogyan lehet együttműködni.

Ugyanakkor azt is mondta, hogy szerinte a korábbi jobbikos szavazók elfordultak a párttól és most már nem szavaznának rájuk. (Ezzel szemben a Závecz ma közzétett közvélemény kutatása azt írja, márpedig de.)

Egy későbbi kérdésre reagálva, miszerint az a kijelentése, hogy szeretné visszakapni a körzetét, az jelenti, hogy akkor elindul László Győző ellen, Czeglédy a már oly’ sokszor hangoztatott áprilisi mérés eredményétől tette függővé. (Ez lesz az a közvélemény kutatás, ami azt méri meg, hogy Czeglédy személyét támogatják vagy elutasítják a szavazók.)

Czeglédy szóba hozta a tegnapi ATV-ben elhangzott beszélgetését is. Itt egyébként annyi történt, hogy néhány Facebook-posztjára kérdezett rá a műsorvezető, amiben a Jobbikot szalon nácizta, az LMP-t pedig nímandozta. Czeglédy erre azt mondta, nem is értette, miért kell magyarázkodnia a véleménye miatt.

Egy közönségből elhangzott kérdésre, mi szerint Czeglédy helyet kapna az egyik EP-listán, a politikus nem cáfolt. Azt elmondta, hogy erről a konkrétum két héten belül ki fog derülni. Az Ugytudjuk.hu úgy értesült, hogy a szombathelyi politikus a DK listáján kapott helyett.

Szóba került a Pesti Srácok botrány is. Czeglédy azt mondta, hogy az ő ügyében Polt Péter legfőbb ügyésznek leveleket írogató Füssy Angéla ezt háromszorosan fogja visszakapni. Jövő hétre jósolt egy Füssyvel kapcsolatban megjelenő cikket a HVG-n.

Szólj hozzá!

Százezer forinttal tolja meg több százezer gyermek tanévkezdését a TISZA-kormány - éles váltás jon az iskolakezdési támogatásokban

A Fidesz-kormány éveken át az előrehozott családi pótlékot nevezte segítségnek, miközben a határon túli magyar családok ennél nagyságrendekkel nagyobb támogatást kaptak.

Az ELTE szombathelyi Gothard Asztrofizikai Obszervatórium is csatlakozott a chilei Vera C. Rubin Obszervatórium tízéves égboltfelmérő programjához

A program az égbolt eddigi legátfogóbb és legambiciózusabb felmérését ígéri az univerzum történetének jobb megértéséhez.

Egy hétre egyetemisták lehettek az általános iskolások - saját jövőjüket fedezhették fel a Győri Gyerekegyetem résztvevői

Robotok, mesterséges intelligencia, sárkányhajózás és saját ötletek a jövő felsőoktatásáról.

Mától drágább lesz a Temu-rendelés: életbe lépett az új uniós vám

Nem csomagonként, hanem termékkategóriánként kell megfizetni az új, 3 eurós díjat az EU-n kívülről érkező, 150 euró alatti küldemények esetében.

Kiszáradó Velencei-tó: nem vízhiány van, hanem alkalmazkodási válság

A vízpótlás önmagában nem oldja meg a problémát.

Természetvédelmi fejlesztésekkel védik a mocsári teknősök élőhelyét Gyirmótnál

Holtágrekonstrukció, új pallósor és természetbarát fejlesztések segítik a fokozottan védett faj megőrzését a Holt-Rába térségében.

Fröccs, zene és jótékonyság vár mindenkit a Dunakapu téren: érkeznek a Győri Rotary Fröccsnapok

Július 17–18-án ismét a közösségé és a segítségnyújtásé lesz a főszerep Győrben, ahol koncertek, látványos programok és jótékonysági fröccskínálás várja a látogatókat.

Már Sárvár fideszes polgármestere is azon kesergett, hogy mennyi mindenre jutna pénz, ha nem kellene befizetni a városra kirótt szolidaritási adót

Például gyalogátkelőre, épület homlokzat felújításra vagy akár egy gyalogos híd építésére is.

Transzformátortűz és több egyéb meghibásodás okozták a győri áramszüneteket

Az extrém hőség miatt jelentősen megnőtt a villamosenergia-hálózat terhelése, az E.ON takarékos energiahasználatot kér a lakosságtól.

Tilos elektromos rollerrel közlekedni Győr belvárosának két legforgalmasabb utcájában

A város a gyalogosok és kerékpárosok biztonsága érdekében hívja fel a figyelmet az új szabályok betartására.

Hűsítőpont nyílt Győr belvárosában a kánikulai napokra

Klimatizált pihenőhely, ivóvíz és mosdó várja a felfrissülni vágyókat a Látogatóközpontban.

Görög Ibolya tartott protokoll-tréninget a győri GYHG munkatársainak

A szakmai fejlődés és a magabiztos kommunikáció került a középpontba a vállalat legújabb továbbképzésén.

Korlátozzák a polgármesterek és vármegyei közgyűlési elnökök javadalmazását

A jogalkotók úgy fogalmaznak, hogy a törvény célja, hogy nemzetgazdasági érdekből megakadályozza, hogy a főpolgármester, a megyei jogú városok és a fővárosi kerületi önkormányzatok élén álló polgármesterek, a vármegyei önkormányzatok közgyűlési elnökei, valamint a polgármesterek illetménye automatikusan, évről évre emelkedjen.