Borat rajtakapta Trump ügyvédjét, ahogy egy színésznővel enyeleg

Fehér Buda 2020-10-22 16:57:00
Rudy Giuliani éppen a nadrágjában turkált, amikor Sasha Baron Cohen szinte rárúgta az ajtót.

Titokban lefilmezték Donald Trump ügyvédjét, Rudy Giulianit. A 76 éves Giuliani egy 24 éves színésznővel, Maria Bakalovával zárkózott be egy szobába. Bakalova azt mondta magáról, hogy ő Borat lánya, és be akart házasodni Trump támogatói közé. A nő úgy jutott az ügyvéd közelébe, hogy egy konzervatív újság munkatársának hazudta magát, majd amikor találkozott Giulianival, azt javasolta neki, hogy menjenek szobára. Az ügyvéd ebbe beleegyezett, majd a szobában hátradőlt az ágyon, és a nadrágjába dugta a kezét, 

ám ekkor Sasha Baron Cohen betört a szobába, majd azt kiabálta, hogy a nő 15 éves, tehát túl öreg az ügyvédhez.

Az ügyvéd ezután felpattant és elszaladt, miközben Cohen azt kiabálta utána, hogy Trump most nagyon csalódott lenne benne. A videóról először a Guardian adott hosszabb leírást, ebből kiderült, hogy a felvételt már februárban leforgatták, a Borat folytatásában lesz majd látható. Giuliani viszont már korábban beszélt arról, hogy Cohen megpróbálta csőbe húzni, az ügyvéd akkor azt mondta, hogy ez nem jött nekik össze. Giuliani valószínűleg nem tudott a videóról, így kiderült, hazudott.

Giuliani egyébként néhány nappal ezelőtt nyilvánosságra hozott néhány e-mailt, ami szerinte azt bizonyítja, hogy Trump riválisának, Joe Bidennek a fia arra használta fel az apja befolyását, hogy több üzletet is nyélbe üssön néhány kínai és ukrán céggel. Az e-mailek valódiságát azóta sem tudta bizonyítani. Az ügyvéd egyébként maga is belecsöppent egy hasonló botrányba, ellene éppen a CIA is nyomoz, mert feltehetőleg orosz ügynökökkel szövetkezett.

Giuliani, mielőtt Trump ügyvédje lett volna, New York polgármestere volt. A férfi 1994 és 2001 között vezette a várost, az elemzők azóta is példaértékűnek mondják, ahogyan Giuliani kezelte a szeptember 11-i eseményeket. A róla készült kompromittáló felvételeket a Borat folytatásában mutatják majd be teljes egészében, a film pénteken, az Amazon oldalán lesz elérhető.

Szólj hozzá!

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.

Rezidensi-kutatói programot indít a Semmelwis Egyetem és a szombathelyi oktatókórház

A kezdeményezés egy több mint harminc egészségügyi intézményt és szervezetet magába foglaló stratégiai együttműködés része.

A modern kertgondozás forradalma: akkumulátoros kerti gépek a jövőben

A kertápolás területén az utóbbi években jelentős átalakulások történtek, melyek új távlatokat nyitottak a zöld területek szerelmesei előtt.

Szórólapokkal agitált V.Németh Zsolt mellett a kampányban Győrvár polgármestere

Kaczor Zsolt szerint nem mint polgármester, hanem mint magánember kérte a falu lakóit, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak. A szórólapokat közmunkások hordták ki, munkaidőn kívül.

Laczkovits-Takács Tímea lett a győri Fidesz-KDNP frakcióvezetője

Egy friss közlemény szerint Fekete Dávid már előzetesen is csupán az országgyűlési választásokig vállalta a frakcióvezetést