Belőve, hamis rendszámtáblával, ötszörös eltiltás után rendezett ámokfutást egy mosonmagyaróvári sofőr

ugytudjuk.hu 2019-06-14 11:11:00
Két autóba is belehajtott, miközben üldözte a rendőrség.

A rendőrök Mosonmagyaróváron a Soproni utcában, kellenőrzés céljából próbáltak megállítani egy autóst csütörtök délelőtt - tette közzé a police.hu. A járművezető a rendőri jelzést figyelmen kívül hagyva, lassítás nélkül elhajtott. A járőrök az autó után indultak, eközben sofőr több KRESZ szabályt áthágva próbált meg egérutat nyerni.

Egy balkanyarnál - jelzőtáblával védett útvonalon - nekiütközött egy szabályosan érkező autó jobb oldalának, majd megállás nélkül folytatta útját. A közlekedési lámpa tilos jelzése ellenére kereszteződésbe hajtott és összeütközött, egy másik szabályosan közlekedő személygépkocsival. A balesetet követően az okozó autójából kiszállt, majd megpróbált elfutni. Eközben a vezető nélkül maradt jármű belegurult az út menti árokba. A menekülő férfit a rendőrök végül egy közeli ingatlan udvarában fogták el - ahová a kerítésen keresztül mászott be - majd a helyi rendőrkapitányságra előállították. A balesetek következtében az egyik vétlen járművezető megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

Az elfogott 22 éves D. Zoltán ruházatának átvizsgálása során - nadrágja zsebében - egy besütött végű fecskendőt, benne kristályos szerkezetű kábítószergyanús anyaggal, továbbá egy por állagú kábítószergyanús anyagot tartalmazó zacskót találtak az egyenruhások. A vele szemben alkalmazott drogteszt pozitív értéket mutatott.

A rendőrök megállapították, hogy a menekülés során vezetett járművén elhelyezett rendszámtáblák sem arra a gépkocsira kiadott hatósági jelzések voltak, azt az elfogott elkövető helyezte el az autón. Ráadásul a férfi ellen öt járművezetéstől való eltiltás van érvényben.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság D. Zoltán őrizetbevétele mellett megkezdte az ügy vizsgálatát.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.