Újabb idegenbeli Haladás-döntetlen

Vágvölgyi Bálint 2019-09-18 17:53:00
Ezúttal a Békéscsabával ikszeltek a zöld-fehérek.

A Merkantil Bank Liga 9. fordulójában a Szombathelyi Haladás Békéscsabán vendégszerepelt szerdán délután. A Haladás hivatalos honlapjának tudósítása szerint, a meccs első negyed órájában a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok. A 16. percben Holdampf 18 méterről lőtt kapufát. Megélénkült a meccs, ezután nem sokkal Németh Márió bal oldali szöglete a bal kapufáról vágódott ki. A 24. percben Faragó lépett ki Németh Milán és Bosnjak között, utóbbi csak a tizenhatoson belül érte utol, ahol buktatta. A büntetőt Hursán értékesítette (1-0). A 33. percben Kiss Bence 17 méteres lövését védte bravúrral Rybánsky. Két perc múlva Gyurján Hursán lövésénél védett nagyot. A 42. percben egy jobb oldali Habovda-Kiss Bence-Szalay kombináció végén Szalay lőtt gólt (1-1).

A  második félidő elején Gyurjánt kellett ápolni egy bátor kivetődés után, szerencsére a Hali kapusa ám folytatni tudta a játékot. Az 57. percben Németh Márió előreívelt labdáját Gaál fejelte mellé az az ötösről. A 80. percben ismét megszerezte a vezetést a hazai csapat, Pantovic 11 méterről lőtt a léc alá (2-1). Egy perc múlva egyenlítettek a vendégek: Gaál Bálint balról középre adott, Medgyes elé pattant a labda, aki egy védővel a nyakán két méterről a hálóba lőtte a labdát (2-2). Mindkét csapatnak volt esélye megszerezni a győztes gólt, a 86. percben a hazaiak találhattak volna be, a 93. percben viszont a vendégek. Egy lecsorgó labdával Novák egyedül tört kapura, de 11 méterről a kivetődő Rybanskyba lőtt.

Békéscsaba 1912 Előre - Szombathelyi Haladás 2-2 (1-1)

Békéscsaba, 300 néző

Vezette: Ducsai.

Békéscsaba 1912 Előre: Rybansky - Farkas, Máris (Gréczi, 62.), Babinyecz, Szélpál - Olasz (Pantovic, 75.), Hursán, Kovács Á., Bidzilya - Szalai, Faragó. Edző: Schindler Szabolcs.

Szombathelyi Haladás: Gyurján – Habovda, Jagodics, Németh Milán, Bosnjak – Holdampf, Kiss Bence, Németh Márió (Novák, 76.) – Eszlátyi (Medgyes, 55.), Szalay (Nyári, 71.), Gaál. Edző: Supka Attila.

Szólj hozzá!

Ismert kockázatok, elmaradt döntések – így maradt energiafüggő Magyarország

Szakértő szerint a rövid távú előnyök felülírták a stratégiai gondolkodást, miközben a kitettség alig csökkent.

Ma már az egyéni igényeink szerint választhatunk kontaktlencsét

A kontaktlencsék az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen mentek keresztül.

Hivatalosan is megerősítette a rendőrség, hogy büntetőeljárást folytat az Észak-Vasi képviselőjelöltek ügyében

Választás, népszavazás, népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűntett gyanúja merült fel.

Fenntarthatósági hét a szombathelyi piacon

A tudatos vásárlás kerül a középpontba.

Szalagvágásra írt mulatós slágert Ágh Péter

E-L-K-É-S-Z-Ü-L-T A D-Ó-Z-S-A U-T-C-A!

Minden jelölt állva maradt a Vas02-es választókerületben

Senki sem jelezte, hogy visszalépne. A határidő ma délután 16 órakor járt le. 

Visszelépett Czeglédy Csaba!

Nem indul a vasárnapi választáson.

A nagy érdeklődés miatt előzetesen kell helyet foglalni a Tiszta Szívvel a Városért vasárnapi eredményvárójára Győrben

Zsíros kenyérrel és DJ-kkel várják a választási estét a Rómer Házban Pintér Bencéék.

Vegyes képet mutat a magyar gazdaság: nőtt a kiskereskedelem, lassult az ipar, közben tovább emelkedtek az árak

A KSH friss adatai szerint februárban a boltok forgalma bővült, az ipari termelés viszont visszaesett, márciusban pedig tovább drágult az élet.

Titkok a templompadláson – 400 év történelme kel életre a győri bencéseknél

Interaktív kiállítás nyílik a rendház és a templom tetőterében, ahol szó szerint új nézőpontból ismerhetjük meg a múltat.

Nem jelent meg a bíróságon Borsi Róbert a GYHG-ügy tegnapi tárgyalásán - állítólag háztartási balesetet szenvedett

A vádirat szerint több mint 758 millió forintos vagyoni hátrány érhette a győri önkormányzati céget.

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.

Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal. 

Költészet, jazz és rómaiak – sűrű áprilisi programmal hívogat a Rómer Múzeum

Vezetett séta, irodalmi est, tárlatok és történelmi előadás is várja az érdeklődőket Győrben.