LMP: Ismét a multinacionális vállalatok mellé állt a kormány

Bazsó Bálint 2020-10-24 10:23:00
Ungár Péter, az LMP Vas megyei képviselője szerint, bár a kormánypártok korábban azt ígérték, hogy zöld pártok lesznek - sőt, a KDNP csatlakozott is a műanyagmentes júliushoz, augusztusban - mégsem támogatják a klímacélok elérését és a közös európai agrárpolitika zöld reformját.

"Körülbelül ennyire komoly a Fidesz zöldpolitikája"

- mondta az LMP országos elnökségének titkára a szombathelyi piacon megtartott sajtótájékoztatóján. Emlékeztetett: Október 23-án pénteken az Európai Parlamentben egy nagykoalíció, amelynek része a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt is, leszavazta azt, hogy a közös európai agrárpolitikát zöld szempontokhoz kössék.

"Ezzel az agrár multinacionális vállalatok mellé állt a kormány"

- mondta az LMP politikusa. Mint ismert: az EP - pontosabban az Európai Néppárt, a Szocialisták és Demokraták Szövetsége, valamint a Renew Europe - nem fogadta el a Közös Agrárpolitika (KAP) zöld reformját. Az LMP szerint ezzel a profitérdek győzött a józan ész felett, az iparszerű nagyüzemi gazdaságok érdekei érvényesültek az egészséges élelmiszertermelés előtérbe helyezése, a vidéki élet, a családi-és kisgazdaságok, valamint a természeti értékek megőrzése helyett. 

Ungár hozzátette: a magyar miniszterelnök azt is vétózza, hogy 60 százalékra emeljük a közös európai klímcélokat. Úgy vélte: ha nem teljesítjük ezeket a célokat, akkor a klímaváltozás hatására az élelmiszerek ára is rettentően emelkedni fog.

"Az, hogy a kávé mindannyiunk számára elérhető és relatív olcsó, ez a világ például meg fog szűnni"

- érzékeltette a klímaváltozás hatását a politikus.

LMP: szigorúbb klímacélok kellenek az ökológiai katasztrófa elkerüléséhez!

Az LMP tovább fokozná a szén-dioxid-csökkentést, hogy biztosan elkerülhető legyen az ökológiai katasztrófa - mondta a párt társelnöke szombaton, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón. Schmuck Erzsébet hangsúlyozta, a Fidesz-KDNP európai képviselői szégyellhetik magukat, amiért nem szavazták meg az Európai Parlament (EP) héten hozott döntését, amellyel a korábbi 40 helyett 60 százalékos kibocsátáscsökkentést írtak elő 1990 és 2030 összehasonlításában.

Ungár szerint a pénteki szavazással nyilvánvalóvá vált, hogy nem zölpolitikát folytat a magyar kormány. Egyszerűen hazudnak, amikor a környezet védelméről beszélnek, amikor bármilyen konkrét cselekedet vagy döntés kell, akkor a klímaváltozás elleni küzdelmet vétózzák, akadályozzák, ezzel szemben dolgoznak, nem pedig azért, hogy Magyarország kivegye a részét az európai klímavédelmi küzdelemből"

Az alapvető élelmiszerek kedvezményes, öt százalékos áfára vonatkozó kérdésünkre közölte:

Azért nagyon fontos, hogy csökkentsük az alapvető élelmiszerek áfáját, mert nagyon elszaladtak az árak. Mint kiderült, az LMP online és több helyszínen is gyűjti az aláírásokat, így a szombathelyi piacon is.

"Arra kérek mindenkit, aki szeretné, az írja alá az áfacsökkentésre vonatkozó petíciónkat"

- mondta.

Cikkünk az Ökopolisz Alapítvány támogatásával jelent meg

Szólj hozzá!

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.