Balesetet okozó sofőröket keres a rendőrség Győrben és környékén

Papp László Tamás 2020-12-04 14:01:15
Az autóvezetők a helyszínt adataik megadása nélkül elhagyták.

Ismeretlen személy Tápszentmiklóson, a Kossuth utca irányából a Fő út felé közlekedett - 2020. november 13-án 19 óra 30 perc körül egy ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú személygépkocsival. Haladása során, a Fő út egyik háza előtt, az útszakaszon parkoló  gépkocsi mellett nem tartott kellő oldaltávolságot, ezért a jármű oldalának ütközött. A balesetet követően az ismeretlen sofőr adatai hátra hagyása nélkül a helyszínt elhagyta. 

Az M1-es autópálya 119-es kilométerszelvényében, az ARRABONA pihenőben 2020. november 14-én 0 óra 10 perc körül egy ismeretlen személy, ismeretlen gépkocsijával feltehetően hátramenetet hajtott végre. Haladása során neki ütközött a parkolóban várakozó tehergépjármű ponyvájának, amelyben anyagi kár keletkezett. A balesetet követően az okozó járművezető a helyszínről adatai hátra hagyása nélkül eltávozott.

Ismeretlen személy, az általa használt, ismeretlen típusú és honosságú tehergépkocsival Győrben, a Körtefa utcában lévő egyik autóbusz megálló előtti útszakaszon 2020. november 9-e környékén – pontosan nem ismert időpontban hátramenetet hajtott végre. Közlekedése során neki ütközött az út szélén lévő beton villanyoszlopnak, amely az ütközés erejétől eltörött és megdőlt.  A balesetet követően az ismeretlen okozó a helyszínről adatai hátra hagyása nélkül elhajtott.
 
Ismeretlen személy 2020. november 5-én 10 óra körül közlekedett egy ismeretlen honosságú, és típusú járműszerelvénnyel Győrben, az Ipari Parkban. Haladása során, szabálytalan hátra menetet hajtott végre a Juharfa utcában, amelynek során a gépjárművel nekiütközött az út mellett lévő tűzcsapnak, valamint egy közlekedési jelzőtábla oszlopának. A balesetet követően az ismeretlen sofőr adatai hátra hagyása nélkül a helyszínt elhagyta. 

Az M1-es autópályán, Budapest felől Győr irányába közlekedett egy ismeretlen személy 2020. október 21-én éjfél körül, ismeretlen honosságú és típusú gépjárművel. Haladása során, a 112-es kilométerszelvény közelében – feltehetőleg figyelmetlenségéből adódóan – neki ütközött az út bal oldali szalagkorlátjának, majd a helyszínt adatai hátra hagyása nélkül elhagyta.  

Szintén az M1-es autópályán, Győr felől Budapest irányába közlekedett egy ismeretlen sofőr, ismeretlen típusú és honosságú járművel. Haladása során, a 116-os kilométerszelvény környékén – feltehetőleg figyelmetlenségéből adódóan – neki ütközött az út bal oldali szalagkorlátjának, majd a helyszínt adatai hátra hagyása nélkül elhagyta.  

Kérjük mindazon személyek jelentkezését, akik a fenti közúti közlekedési baleseteket, vagy arra vonatkozóan bármilyen információval tudnak szolgálni. A felhívás kapcsán bejelentést tehetnek személyesen a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Győr, Szövetség utca 17. szám alatt, vagy a 96/520-000 telefonszám 58-73 és a 85-79 számú mellékén – zárul a közlemény.

Szólj hozzá!

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs. 

TNT-nagykoncerttel, vízi programokkal és fáklyás felvonulással jön a Pinnyédi Hídpiknik Győrben

Augusztus 19-én hatodik alkalommal rendezik meg a családi programot a Rábca partján, a régi pinnyédi hídnál – valamennyi program ingyenesen látogatható.

Hajtó Péter: másfél év alatt 70-nel nőtt az üres önkormányzati lakások száma Győrben

A független képviselő szerint megbukott a város jelenlegi lakáskoncepciója, augusztus 13-án pedig bemutatja saját, Győr4000 névre keresztelt javaslatát.

Győrbe érkeztek 2025 legjobb sajtófotói – a Városház téren éjjel-nappal látható a szabadtéri kiállítás

Augusztus 31-ig ingyenesen, a nap 24 órájában nézhetik meg az érdeklődők a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást – a válogatásában győri fotóriporterek munkái is helyet kaptak.

Baka András Magyarország új köztársasági elnöke

A Fidesz, a KDNP, és a Mi Hazánk frakciója nem vett részt a szavazáson.

Bővülhet a győri állatkert – lakossági fórumot tartanak a tervekről

A kialakításához szükséges településrendezési módosításról csütörtökön hallgatják meg a helyiek véleményét a Városházán.

Kerékpárral követte, majd brutálisan megtámadta áldozatát a rábatamási rém – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen

A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.

Hogyan használhatod ki a Google hirdetések új kampányait?

Az online marketing világában az újítások folyamatos megjelenése állandó kihívást jelent a vállalkozások számára.

Tárlatvezetésekkel és kiállításmegnyitóval folytatódik a Rómer Múzeum augusztusi programsorozata Győrben

Agyagkatonák, modern művészet és a Győri Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása várja a közönséget.

Nem csak vetítőterem: a mozi mint városi közösségi tér

A mozi jövőjéről legtöbbször nézőszámok, jegyárak és streamingplatformok kapcsán beszélünk, pedig legalább ilyen fontos kérdés, hogy milyen szerepet tölt be egy mozi a város közösségi életében.

Közel 1000 milliárddal csökkent a költségvetési hiány – Magyar Péter szerint ehhez csak annyi kellett, hogy nem lopják el az adófizetők pénzét

A kormányfő állítja, az elmúlt három hónap költségvetési fordulata megmutatja az új gazdaságpolitika eredményét, a július önmagában 524,3 milliárd forintos többletet hozott.

Halász Bence első dobásával döntős kalapácsvetésben

Szabados Ármin is ott lesz a fináléban.

KÉSZ: átadták a megújult az Erzsébet ligeti KRESZ-parkot Győrben – ezzel közel 90 millió forintot spórolt a város

Kósa Roland alpolgármester szerint a beruházással egyszerre rendezték az étterem korábbi szabályozási problémáját és újították fel a gyerekek, családok által közkedvelt területet.

A Savaria Karnevál idején akarnak a szombathelyi városháza előtt demonstrálni az Oladi Plató lakói

A drasztikus megmozdulással arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy régóta nem mozdult előre az azbeszt helyzet megoldása.

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.