Az NB I-ből igazolt belső védőt a Szombathelyi Haladás

Vágvölgyi Bálint 2020-08-12 17:03:36
Kelemen Dávid Paksról érkezik egy évre kölcsönbe.

A Szombathelyi Haladás első osztályú múlttal rendelkező belső védőt igazolt, Kelemen Dávid személyében - írja a klub hivatalos honlapja.

Mátyus János vezetőedző a gyirmóti vereség utáni nyilatkozatában azt mondta: a csapat védekezése nem olyan stabil, mint a tavasszal volt. A Haladás ma pedig már be is jelentette, hogy egy évre köcsönvette az NB I-es Paks belső védőjét, a 28 esztendős, 189 cm magas Kelemen Dávidot. A korábbi U19-es és U21-es válogatott hátvéd futballozott az MTK-ban, az izraeli Hapoel Tel-Avivban, Békéscsabán, Nyíregyházán és a Vasasban is, mielőtt Paksra igazolt. Az NB I-ben 49, az NB II-ben 96  találkozón lépett pályára, az első osztályban egy, a másodosztályban öt gólt szerzett.

Kelemen a szombathelyiek negyedik nyári igazolása. Csilus Tamás Soroksárról, Mocsi Attila a Mol Fehérvártól, Simon András Győrből érkezett - utóbbi már tovább is állt Gyirmótra.

Séllei Árpád, a zöld-fehérek ügyvezető igazgatója elmondta, a védő szerződésében szerepel, hogy az őszi szezon végén eldöntheti, visszatér-e Paksra, vagy hosszabb időre aláír Szombathelyre.

Szólj hozzá!

Közös kiáltványt adtak ki magyar polgármesterek

Nemény András, Szombathely első embere is az aláírók között van.

Meghalt Chuck Norris

Az akciósztár 86 éves volt.

E-mailben hívott meg Rákay Philip - hétfőn Budapesten gyűlnek össze a patrióták

Nagygyűlést és egész napos programsorozatot hirdettek a Millenáris Parkba, Orbán Viktor és európai szövetségesei is felszólalnak.

Ma végre beköszönt a csillagászati tavasz

Délután háromnegyed négykor köszönt be a nap-éj egyenlőség.

Íme a legjobb győri programok az előttünk álló hétvégére

Tavaszköszöntő, darts bajnokság, jóga szeánsz, rengeteg koncert és még számolatlan kiváló program vár mindenkit. 

A Republikon Intézet szerint a közmédia finoman szólva sem felel meg a kiegyensúlyozottság követelményeinek

Több mint 300 híradót elemeztek, és súlyos aránytalanságokat találtak az M1 műsoraiban.

Narancsos édes nedű, és visszafogott IPA a Dreher legújabb alkotása

Leteszteltük az egyik legnagyobb magyarországi nagyüzemi sörfőzde két új termékét. 

Kósa Roland: elkészültek a Napóleon-ház felújítási tervei Győrben

A kivitelezésre készen áll a város, de a teljes megújuláshoz még forrást kell találni.

A DK kecskeméti jelöltje visszalépett, erre a párt kizárta őt a soraiból

A Demokratikus Koalíció tiszás háttér zsarolásról beszél, szerintük Kopping Rita a pénzt és a pozíciót választotta a képviselőjelöltség helyett.

Ittasan állt az elektromos rollerre egy szombathelyi férfi

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és garázdaság vétsége miatt emeltek vádat vele szemben.

20 millió forintos pályázatot hirdet Győr a művészeti csoportoknak

Április 20-ig jelentkezhetnek az alkotóközösségek támogatásért.

Az ételcsomagolás szerepe a vendéglátásban

Gondoltál már arra, mennyire fontos a csomagolás minősége, amikor egy éttermet választasz? Lehet, hogy eddig nem tűnt fel, de egy jól megválasztott csomagolóanyag nagyban befolyásolhatja egy vendéglátóhely megítélését.

Kiváló programokat ajánlunk erre a hétvégére is a győri régióban

Lesz kutyasuli, Jóbarátok kvíz bajnokság, egy csomó koncert, és rengeteg minden más. 

Magyar Péter szerint Orbán Viktor belesodorhatja hazánkat az iráni háborúba

A Kormányinfón elhangzó Gulyás Gergely válaszból vonta le a következtetést.

434 millió forintos kiadással tervezi a Haladás a 2026/2027-es bajnoki szezonját

A következő idényben a bajnokság megnyerése, és az NB II-be való feljutás a cél.

Március 27-én nyit Szombathelyen a húsvéti vásár

Lesz kalandpark is, amit a a tavaszi szünet végéig látogathatnak majd a gyerekek.

Elkészült a szombathelyi vasútállomásépület felújítása

A felújítási-karbantartási munkákkal tizenkét hónap alatt végeztek. 250 millió forintot költöttek el.

Kölcsönadott szerszámok miatt önbíráskodott egy ivánci férfi

Csontozókéssel próbálta meg visszaszerezni a holmiját.