Az idősáv miatt továbbra is nagy sor várt délelőtt az ETO-piacon

Pintér Bence Guszter Richárd 2020-05-17 18:16:00
A létszámkorlát eltörlése sokat lendített a piacok helyzetén, de hat és kilenc között még mindig alacsony a forgalom, kint viszont gyűlik a sor.

Mint arról beszámoltunk, polgármesteri határozat alapján ettől a hétvégétől a győri piacokon nem számolták már a beérkező vásárlók számát, az idősávos vásárlást azonban fenntartották.

Ennek nyomán ezen a héten is komoly sor alakult ki az ETO Parknál lévő piacon kilenc órakor,

de nem csak ott jártunk, hanem megnéztük a Lidl melleti piacot és a Tarcsay utcai régiségpiacot is. Mutatjuk!

Balla Jenő önkormányzati képviselő, a Győri Kofaszövetség vezetője szerint sokat segített a létszámkorlátozás eltörlése, és bízik benne, hogy a hónap végére az idősávos vásárlást is eltörlik a piacon. Erről ebben a videóban számolt be.

A régiségpiacon beszélgettünk a győri régiségvásár vezetőjével, Némethné Kovács Elvirával. Huszonkét éve szervezik a vásárt, itt Győrben szervezték először, majd az országban több helyen is megalakultak a régiségpiacok. Most az ország több pontjáról is érkeztek piacosok (Debrecenből, Egerből, Szombathelyről), annak örömére, hogy itt végre megrendezik a vásárt – az elmúlt időszakban csak Kecskeméten volt, jövő héten pedig már Debrecenben is kinyit.

A piac vezetője elmondta, hogy a kiállítók régi vágya az, hogy újra visszakerüljön a régiségpiac a Dunakapu térre – erre most van is esély, hiszen mint az interjúnkból kiderült, a városvezetés tervezi a Tarcsay utcai piac visszaköltöztetését a Dunakapu térre. Némethné Kovács Elvira szerint a vásár színvonalát a belváros hangulata újra emelni tudná.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.