Hétvégétől a győri szabadtéri piacokon megszűnik a létszámkorlátozás

Pintér Bence 2020-05-15 14:08:00
A sportlétesítmények is fokozatosan újranyitnak. A lomis piacokon is megszűnhet a sorbanállás.

Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere közleményben közölte: a járványügyi helyzet lehetővé teszi az enyhítéseket, ezért szombattól eltörlik az ötszáz fős létszámkorlátozást a szabadtéri piacokon. A polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy a fokozatos enyhítések mellett is fontos, hogy odafigyeljünk egymásra, továbbra is tartsuk be a higiéniai szabályokat, és tartsunk kellő távolságot egymástól. (Közben úgy értesültünk, hogy a vásárcsarnokban is megszűnik a 99 fős létszámkorlátozás, de erről egyelőre hivatalos tájékoztatás még nem született – ebben az ügyben, ha minden igaz, a Győr-Szol dönt.)

A piacok továbbra is kizárólag maszkban látogathatók, és a 65 év felettiek idősávja sem változik, akik hétköznap délelőtt 9.00 és 12.00 óra között, hétvégén reggel 6.00 és 9.00 óra között látogathatják a győri piacokat.

Emelett a győri sportlétesítmények is újranyitnak: szombaton nyit az Aqua Sportközpont, hétfőtől fogadja a sportolni vágyókat az Olimpiai Sportpark, szerdától pedig a Magyar Vilmos Uszoda is látogatható. „Természetesen minden helyszínen a higiéniai szabályok fokozott betartására van szükség, hogy mindenki nyugodtan, és biztonságosan sportolhasson. Kérjük, aki bármilyen betegség legapróbb jeleit észleli magán, ne menjen a létesítményekbe!” – áll a közleményben.

Győri Kofaszövetség: Félsiker, de örülünk a változásnak

Félsikerként értékeli az enyhítéseket a Győri Kofaszövetség, amelynek vezetője, Balla Jenő önkormányzati képviselő (Összefogás Győrért) lapunknak elmondta: csütörtökön olyan előterjesztést juttatott el a polgármesterhez, amelyben a létszámkorlátozás eltörlését, illetve a 65 év felettiek idősávjának csökkentését javasolta a lomis piacokon. Ezeket a kéréseket azután állították össze, hogy az árusokkal egyeztettek.

Balla a létszámkorlát eltörlésének örül, hiszen így nem kell majd számolni a belépőket, ezzel pedig – bár továbbra is figyelik azt, hogy mindenkin legyen maszk – de valószínűleg megszűnik a hosszú sor, amelyben a beléptetés miatt várakozni kellett a korábbi hétvégéken. A képviselő és a Kofaszövetség bízik benne, hogy jövő hétre olyan jól alakulnak a járvánnyal kapcsolatos adatok, hogy az idősáv csökkentéséről, illetve eltörléséről is szó lehet.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.