Marosvásárhely polgármestere lenne az edző, aki felfedezte Cristiano Ronaldót

ugytudjuk.hu 2018-08-29 13:06:00
Bölöni Lászlót az összes erdélyi magyar párt támogatná.

A Krónika című napilap szerdai számában közölt összeállításból kiderül, az összes erdélyi magyar párt (EMNP, MPP, RMDSZ) támogatná Bölönit, írja az MTI.

A 108-szoros román válogatott, a Steauával BEK-győztes labdarúgó, aki a Sporting Lisboa edzőjeként felfedezte Cristiano Ronaldót, egy hétfői marosvásárhelyi pódiumbeszélgetésen kérdésre válaszolva elmondta: foglalkoztatja a hazatérés gondolata és az is, hogy megmérkőzzék szülővárosa polgármesteri tisztségéért.

Hozzátette azonban, hogy ha ebbe belevágna, csak azért tenné, hogy egy csapatba vonja a különböző embereket, a különböző érdekeket.

Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, örül a Marosvásárhelyen született sportember szándéknyilatkozatának. Emlékeztetett arra, hogy már korábban is szóba jött Bölöni neve, és bár az RMDSZ is próbálkozott ezzel az opcióval, a labdarúgóedző végül nem vállalta a jelölést. Porcsalmi elmondta: bár nem egyeztetett erről a szövetség fórumaival - beleértve a helyi szervezetet -, személy szerint "látatlanban" is támogatandónak tartja ezt az eshetőséget. "Én a Bölöni László által felsorolt feltételekkel is egyetértek, és pozitívnak tartom a nyilatkozatát. Mindenképpen komolyan kell egyeztetni erről az elkövetkezőkben" - jelentette ki az RMDSZ ügyvezetője.

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is örömmel nyugtázta, hogy a labdarúgóedzőt foglalkoztatja a hazatérés és a közéleti szerepvállalás gondolata. Úgy vélekedett: Bölöni nemcsak a magyarság és az erdélyi magyar pártok, hanem a marosvásárhelyi románság nagy részének a támogatását is élvezné. "Bölöni László szakemberként és emberként egyaránt bizonyított, nemcsak Romániában, hanem a világ számos pontján. Óriási nyereség lenne, ha visszahozhatnánk, és ha közéleti szerepet vállalna" - jelentette ki Szilágyi, hozzátéve: alakulata támogatná a volt labdarúgó esetleges marosvásárhelyi polgármester-jelöltségét.

Hasonlóképpen vélekedett Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is. Az RMDSZ színeiben mandátumot szerzett parlamenti képviselő ideális polgármesterjelöltnek tartotta az egykori labdarúgót. "Bölöni László esetleges szerepvállalása fontos lenne a vásárhelyi magyarság szempontjából, ugyanakkor olyan jelölt lenne, aki nem köthető egyetlen párthoz sem. Mindazonáltal őt a románok is a magukénak vallhatják, hiszen egész életútja igazolta: mindig a szakmaiság kérdését tartotta szem előtt" - állapította meg a pártvezető.

Biró Zsolt emlékeztetett rá: tíz évvel ezelőtt éppen az MPP akkori elnöke, Szász Jenő vetette fel Bölöni polgármester-jelöltségét. Biró úgy vélte: hogy az elmúlt évtized bölcsebbé tette a magyar alakulatokat, amelyek a város érdekeit szem előtt tartva fel tudnak majd sorakozni Bölöni László esetleges jelöltsége mögé.

Romániában 2020 nyarán tartanak legközelebb önkormányzati választásokat. A székelyföldi városban a legutóbbi, 2011-es népszámlálás szerint a lakosság 43 százaléka magyar. Az elmúlt önkormányzati megmérettetéseken sem az RMDSZ saját, sem a magyar pártok közös jelöltjének nem sikerült legyőznie a város élére 2000-ben megválasztott Dorin Floreát.

Címlapfotó: lesoir.be

Szólj hozzá!

Egy napra mesebeli filmstúdióvá változik az Aranypart – jön a Győri Gyermek Piknik

Koncertek, bábszínház, játékparkok, kézműves foglalkozások és rengeteg családi program várja a gyerekeket május 31-én az Aranypart II.-n.

Koncertek, futás, helytörténeti séta és retro buli – ingyenes programokkal telik meg Győr pünkösdkor

Május 22. és 25. között szakmai konferenciák, családi programok, sportesemények, koncertek és közösségi rendezvények várják az érdeklődőket Győr több pontján.

Hamis márkák a pápai piacon: több száz kamu parfümöt és ruhát foglalt le a NAV

Hugo Boss, Chanel, Louis Vuitton, Nike és Adidas feliratú termékeket kínált egy árus, a pénzügyőrök az otthonában is találtak hamis termékeket.

Pünkösdkor sem marad el a szemétszállítás Győrben

A GYHG az ünnepnapokon is a megszokott rendben viszi el a hulladékot, de a hulladékudvarok és az ügyfélszolgálat zárva lesznek.

Tarvágások, erdőtüzek, klímaváltozás: új erdő-politikát sürgetnek Magyarországon a szakemberek

Már nem lehet kizárólag fakitermelési szempontból gondolkodni a magyar erdőkről.

„A dolgozók mennek, a vezető marad?” – belső információk szerint Holló Bernadett megtarthatja vezető állását és fizetését az éppen megszűnő Győr+-nál

Miközben a médiacég a hullámsírba merül, a frissen kinevezett vezető átevezhet egy új céges struktúrába. 

Új kerékpárút épülhet a Nagy Imre úton Győrben

A Vasvári Pál utca és a Szauter utca közötti szakaszon fejlesztené tovább a városi kerékpáros hálózatot a helyi önkormányzat.

Lázár Szombathelynek is elengedte a Volán tartozás jó részét

Összesen négy önkormányzat volt érintett a leköszönő miniszter gesztusában.

„Pár napig halkabb, aztán minden megy tovább” – évek óta küzd egy győri család a szeszgyár zajával

A Tátika utcában élők szerint a Győri Szeszipari Zrt. működése rendszeresen túllépi az éjszakai zajhatár-értéket, a hatóság viszont rendre azt állapítja meg, hogy minden szabályos.

Május végén újraindul a vasúti forgalom Veszprém és Ajka között

Hónapokig tartó helyreállítás után május 30-tól újra közvetlen kapcsolat lesz Budapest, Veszprém, Ajka, Szombathely és Zalaegerszeg között. 

Ukrán gyerekrajzokból nyílik megrendítő kiállítás a győri Rómer Házban

A háború legkisebb áldozatainak történeteit mutatja be a tárlat.

“Ne aláírásokat gyűjtsenek, hanem gyereket szüljenek.”

Megszólalt V. Németh Zsolt a gersekaráti iskola kapcsán.

Hamarosan az Oxygen Music szól a Győr+ Rádió helyett a 100.1 MHz-es frekvencián

A frekvencia tulajdonos Oxygen Media már beadta a váltáshoz szükséges papírokat a Média Hatósághoz.

4 százalékkal kellett túlárazni a kivitelezőknek a Győr-Szollal kötött szerződéseket, amit aztán vissza kellett adni a cégnek 

Tegnapi cikkünkre reagálva, most névvel vállalta állításait egy volt társasházkezelő hozzátartozója, aki túlárazott munkákról és furcsa lomtalanításokról mesélt lapunknak.

A Győr-Szol Zrt. igazgatósága a Győr Plusz médiumok megszüntetése mellett döntött

A médiacég közleményben tudatta, hogy a megszűnés tényét.

A szombathelyi Dobó SE elnöke arra kérte a TISZÁ-ra szavazókat, hogy töröljék őt az ismerősei közül

Miközben a klub szövetségi alelnöke a TISZA-kormány alatt próbálja megújítani a magyar atlétika belső viszonyait. Furcsa együttállás ez.

Visszahívták a gyanús sárvári foglalkoztatásban érintett Lágler Pétert a Sportfólió Kft. felügyelőbizottságából

Gagyi Levente kikerült a Fürdő FEB-jéből, Klimits István lett a Humán Erőforrás Bizottság elnöke. Sárváron újraosztották a bizottsági és felügyelőbizottsági helyeket.