Amerikában egy gyilkos azt állítja, letöltötte életfogytig tartó börtönbüntetését, mert egyszer leállt a szíve és meghalt

Vágvölgyi Bálint 2019-11-09 11:22:00
Egy próbát megért.

Iowában egy gyilkos azt állította, hogy letöltötte az életfogytig tartó börtönbüntetését, mert egyszer leállt a szíve, így most szabadlábra kell helyezni őt. A bíróság elutasította a beadványt - jelentette pénteken az amerikai közszolgálati rádió (NPR) a Des Moines Register című helyi lap nyomán.

A tényleges életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt, ma 66 éves Benjamin Schreibert egy 1996-ban elkövetett halálos késelésért ítélték el.

Négy évvel ezelőtt azonban a férfi egy vesekő miatt szepszist kapott és leállt a szíve. De mivel azonnal kórházba szállították, sikerült az újraélesztése. Ügyvédje bírósághoz fordult, s azzal érvelt védence szabadon bocsátása mellett, hogy mivel Schreiber a klinikai halál állapotában volt, meghalt, következésképpen le is töltötte az életfogytig tartó börtönbüntetését. "Bebörtönzése tehát jogellenes, és azonnal szabadlábra kel helyezni" - fogalmazott beadványában az ügyvéd.

Egy alsóbb fokú bíróság már elutasította a kérvényt. Az iowai fellebbviteli bíróság ezt a döntést hagyta helyben pénteken. A háromtagú bíróság "eredetinek" tartotta az elítélt és ügyvédje beadványát, de - mint a végzés fogalmazott - "nem bizonyult meggyőzőnek". Amanda Potterfield bírónő azzal érvelt: Schreiber "vagy életben van, és akkor börtönben kell maradnia, vagy halott, de akkor a beadvány nem valódi". Hiszen Benjamin Schreiber nem lehet halott, ha képes volt aláírni a beadvány jogi dokumentumait - magyarázta a bírónő.

A The New York Times című lap megjegyezte: Schreiber esete különös, de nem egyedi. A két New York-i rendőr meggyilkolásáért életfogytiglanra ítélt Jerry Rosenberg 1988-ban szintén azzal az érveléssel próbált szabadulni az életfogytig tartó börtönbüntetésből, hogy beteg volt, és egyszer leállt a szíve. A bíróság akkor is elutasító döntést hozott, mondván: Rosenberg "jogilag nem halt meg, erről tanúskodik jelenléte a tárgyalóteremben".

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.