A szombathelyiek már a hátuk közepére se kívánják az idősávos vásárlást. És Ön? Szavazzon!

Nagy Donát 2020-06-15 16:30:00
Ha mindenhol együtt lehetnek a különböző korosztályok tagjai, a karalábé körül miért nem?

A kormány még március 28-án rendelte el az egész országra vonatkozóan, hogy 65 év feletti személy élelmiszerüzletbe, drogériába, piacra, patikába csak reggel 9 óra dél között, a többiek csak ezen az idősávon kívül mehetnek. Ennek az volt a célja, hogy időben is elválasszák az időseket és a fiatalabbakat egymástól, és az idősek ne legyenek egyszerre zárt térben másokkal, mert egy fiatalabb - akár tünetmentes - ember könnyen megfertőzheti az idősebbet.

Fotó: szombathely.hu

Az idősáv a szombathelyi piacon április 17-én változott meg, ugyanis az önkormányzat felmérve a vásárcsarnok, a kereskedők és a vásárlók visszajelzéseit, a korhatáros vásárlás korlátozását 8:00 és 10:00 óra között határozta meg, azaz ebben az idősávban kizárólag 65 év felettiek vásárolhattak a piacon. Egy ideig egyébként létszám korlátozás is érvényben volt, valamint bevásárlást segítő mozgalom is indult Szombathelyen.

Sikeres a tegnap indult szombathelyi mozgalom, ami a veszélyeztetettek helyett vásárol be a piacon

A koronavírus okozta felvásárlási láz miatt nagyon sokan tódultak be nem csak a boltokba, hanem a szombathelyi Vásárcsarnokba is. Később a piac létszámbeli korlátozást rendelt el, de első napon így csak azt érték el, hogy nem az épületen belül, hanem azon kívül sorakoztak az idősebb vásárlók. Ezt a második napra már sikerült jórészt megoldani.

Az országos és helyi intézkedéseknek is köszönhető, hogy Vas megyében a hivatalos adatok szerint senki sem halt meg koronavírus fertőzésben.

A járvány tetőzését május 3-ra jósolták, utána pedig megindultak a lassú enyhítések, a korlátozások megszüntetése.

Kivéve a bevásárlási idősávokat, így országosan még ma sem mehet be bárki az élelmiszerboltba délelőtt. Az intézkedés fenntartásának létjogosultságát többen is vitatják, illetve nő azoknak a vásárlóknak is a száma, akik a boltok személyzetével is képesek vitatkozni csak azért, hogy bemehessenek az üzletbe.

A szombathelyi Vásárcsarnok Facebook oldalán vasárnap délután jelent meg egy poszt arról, hogy ott mik a jelenleg érvényes szabályok:

  • reggel 5 és 8 óra között bárki látogathatja a piacot,
  • 8 és 9 óra között csak a 65 év felettiek mehetnek be,
  • 9 és 13 óra között pedig ismét bárki szabadon vásárolhat.

null

null

Magyarán a belépést korlátozó intézkedés már csak napi 1 órára mérséklődött, így ha egy idősebb vásárló még tart a fertőzéstől, az választhatja a biztonságosabb idősávot, de nem kell a Vásárcsarnokot feleslegesen szinte üresen tartani, órákon át.

Az eredeti poszt után meglepően sok komment érkezett, ahol azt firtatják a hozzászólók, egyáltalán szükség van-e még a hasonló óvintézkedésekre:

Értem én h kormányrendeletben meg van szabva ez az idősáv. De azért ez ebben a formában eléggé értelmét veszti, és óriási hülyeség! Ha már mindig mehet mindenki, kivéve a 65 év alatti abban az egy órában, akkor miért nem lehet azt az idősávot pl az utolsó órára tenni, ami ahogy eddig észleltem nem a legforgalmasabb amúgy sem! Tehát lényegében az idősek mehetnek bármikor bárhova, de a 65 év alattiak korlátozva vannak! Csodálatos megoldás!

- vélekedik Hajnalka.

Van az időseknek egy köre, aki nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy ne keveredjen , nagyon fél, esetleg más betegségei vannak. Miért nem lehet ezt megérteni?Azt az 1 órát hagyjátok meg nekik!

- írja Katalin.

De Tamás is azon a véleményen van, hogy ennyi figyelem igazán nem fáradtság:

Gondolom azért kapják az egy órát, hogy aki nagyon fél és nem akar találkozni fiatalabb emberekkel, csak azt az időpontot használja. Minden idősnek saját döntése innentől, hogy mikor megy piacra.

Judit viszont azt írja, az ő lakhelyén már nem foglalkoznak idősávokkal a piacon:

Nálunk Újpesten bárki bármikor látogathatja a piacot persze kell a maszk és a 1,5 m távtartás.

A kormány egyébként szerdán dönthet az idősek vásárlási idősávjának eltörléséről.

Mi nem szeretnénk igazságot tenni, hiszen minden döntés meghozatala előtt megvannak a pro és kontra érvek, valamint sok különböző nézőpontot is figyelembe kell venni. Ugyanakkor kíváncsiak vagyunk az Önök véleményére a bevásárlási idősávokról:

Szavazás

Mit énekelt Gáspár Laci az Omega slágerében?

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.