A teljes ellenzék kivonult, és nem vesznek részt a hétfői ülés további részén

Vágvölgyi Bálint 2018-12-10 17:53:00
Összefogás.

Az ellenzéki frakciók képviselői bojkottálják a parlament hétfői ülésnapjának a napirend elfogadását követő részét- jelentették be az érintettek rendkívüli sajtótájékoztatón - írja az MTI.

Az eset előzménye, hogy több ellenzéki képviselő is hangos sípszóval és bekiabálásokkal zavarta az Országgyűlés plenáris ülését, miután a parlament csomagban szavazott a hétfői napirendhez benyújtott 2925 ellenzéki módosító javaslatról. A módosító javaslatokkal az ellenzék a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló törvényjavaslat elfogadását akarta hátráltatni. A hétfői ülésnapon heves vita alakult ki a Házban, amelynek a végén  az ellenzéki képviselőcsoportok, néhány független képviselővel kiegészülve kivonultak az ülésteremből.

MSZP

A teljes ellenzék kivonult a parlament botrányos üléséről. Közös sajtótájékoztatón mondták el, hogy mit fognak tenni a rabszolgatörvény megakadályozásáért:


Ezt követő sajtótájékoztatójukon Tóth Bertalan, az MSZP elnöke azt mondta, hogy igazságügyi bizottság alaptörvény- és házszabályellenes döntést hozott amikor úgy határozott, hogy egyben kell szavazni az ellenzéki módosító indítványokról. A frakcióvezető szerint példátlan esemény történt, mert a "Fidesz arra vetemedett", hogy megfossza az ellenzéket az obstrukció több száz éves jogától.

Hangsúlyozta, hogy továbbra is kiállnak a szakszervezetek mellett és tiltakoznak a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló törvényjavaslat ellen, amit a szocialista politikus, ellenzéki társaihoz hasonlóan csak "rabszolgatörvénynek" nevezett.

Vadai Ágnes, a DK alelnöke úgy fogalmazott, hogy már a napirend előtti felszólalások során látszott, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke "ideges, ostoba házmesterként fog viselkedni". Ezt követően a házelnök az "Országgyűlési Őrség mögé bújt", mert "felsorakoztatta" őket az ülésterem előtt - emelte ki. A politikus elképzelhetőnek tartotta, hogy Kövér László erőszakkal akarta eltávolítani az ellenzéki képviselőket az ülésteremből.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke egyértelműnek nevezte, hogy a kormánypártok rettegnek. A Fidesz-KDNP sem az emberekkel, sem más pártokkal nem tárgyal és már a saját szabályait sem hajlandó betartani, mert "az egyetlen eszköz, ami a kezében maradt, az az erőszak" - jelentette ki.

Amennyiben a "rabszolgatörvényt" elfogadják, akkor az ellenzék az Alkotmánybírósághoz és a Emberi Jogok Európai Bíróságához fog fordulni - közölte.

Lukács László, a Jobbik frakcióigazgatója azt mondta, az emberek jövőjét meghatározó egyik legfontosabb témáról van szó, ezért ők is kivonultak, mert az ellenzéknek egységesen kell fellépnie az ügyben.

Balhé a rabszolgatörvényről - Erővel kivezettetthetik az ellenzéki képviselőket a parlamentből

Kövér László fideszes házelnök felsorakoztatta a parlamenti lépcsőnél a Köztársasági Őrezredet, miután a teljes ellenzék hangosan kiabálva, sípolva igyekezte kinyilvánítani nemtetszését az Országgyűlésben hétfőn a rabszolgatörvény elfogadása ellen. A fotót Szabó Tünde, a Párbeszéd politikusa tette közzé. Ahogy arról beszámoltunk, az ellenzék közel 3000 törvénymódosító indítványt nyújtottak be, hogy ezzel elnyújtsák a túlóratörvény elfogadását.


Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke hangsúlyozta, hogy ez a kérdés egy táborba sodorta az egyébként nagyon sok kérdésben eltérő véleményt képviselő ellenzéket. A "rabszolgatörvény" a parlamenti ciklus legveszélyesebb indítványa, a törvényjavaslat elfogadásának megakadályozása nemzeti ügy - tette hozzá.

A független Szél Bernadett úgy fogalmazott: a parlament ülésén nem csak az ellenzéki képviselőket, de rajtuk keresztül az ellenzéki szavazókat is elhallgattatták.

(MTI)

 

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.