A sztrájk után helyreállt a rend a Hankook magyarországi gyárában

Vágvölgyi Bálint 2019-03-22 18:36:00
Március 12-én kezdődött a sztrájk és tegnap este ért véget.

A március 12-én elkezdett és csütörtök este megállapodással végződő sztrájk után a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyára visszatér a normális gyártási rendbe - közölte a cég pénteken az MTI-vel.

A vállalat közleményében kiemelte: a békés megállapodás jegyében elfogadták a folyamatos munkarendben dolgozó kollégák műszakpótlékának emelését, illetve a szolgálati időre vonatkozó bónuszra, a jubileumi kifizetésre és az év végi bónuszra vonatkozó javaslatokat. A szakszervezet pedig elfogadta, hogy a magyar gyár vezetése az idei átlagosan 13,6 százalékos alapbéremelés mellett már nem hajt végre további emelést - tették hozzá.

A dolgozókat képviselő Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetség (VDSZ) elnöke, Székely Tamás pénteken, Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a sztrájk sikere a megállapodás megszületése. Közölte, hogy az új béremelés több elemből épül fel: része a 6 százalékos műszakpótlék emelés, a munkaköri besorolásoknál történt 5 százalékos emelés és az éves bónusz, amit az idén decemberben minden munkavállaló, azaz a sztrájkolók is megkapnak.

A VDSZ elnöke kiemelte, így a cégnél a legkisebb keresetű dolgozók fizetése 18,5 százalékkal nő 2019-ben 2018-hoz képest. A szakszervezet február 14-én jelentette be bérigényét a vállalat felé, a bértárgyalások eredménytelenek voltak, ezért a szakszervezet munkaügyi konfliktust jelentett be március 4-én. Két nappal később kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a Hankook rácalmási gyárában.

A vállalat ezt követően jelentette be az átlagos 13,6 százalékos differenciált, teljesítmény alapú béremelést. Ezt a lépést a VDSZ nem fogadta el, ezért kezdődött a határozatlan idejű munkabeszüntetés március 12-én.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Ágh Péter tényleg nem fogta fel, hogy a TISZA számára ő nem parlamenti képviselő

A fideszes politikus egyeztetésre hívta Strompová Viktóriát.

A nagykölkedi gumi-ügyben érintett V.Németh Zsoltot javasolja a Fidesz a parlament Élőkörnyezetért Felelős Bizottság elnökének

Furcsa lenne, ha gumihegyhez kapcsolódó korrupció ellen harcoló TISZA jóváhagyná a kinevezését.

A legdrágább döntés az, ha nem döntünk: a magára hagyott erdők ára végül tonnákban és milliókban mérhető

Egy friss kutatás szerint a tétlenség nem természetes regenerációt, hanem romló állapotot és nagyobb veszteséget okoz.

Minimálisan nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben - megjöttek a friss KSH adatok

A szolgáltatások húzták a magyar GDP-t, az ipar is segített, de a kilátások továbbra sem egyértelműen rózsásak.

Bezárta és bántalmazta apját egy kemenesaljai férfi - vádat emeltek ellene

A Sárvári Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és könnyű testi sértés miatt indított eljárást.

Indul a szezon, startol a Radó Matiné  – zene, kézilabda és chill hangulat a szigeten

Május elején bulival, meccsnézéssel és street fooddal rajtol Győr egyik leglazább programsorozata.

A Kaposvár csap össze a Falcóval az elődöntőben

Szombaton az Arena Savariában játszák a csapatok az első meccset.

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein.