A szombathelyi rendőrkapitány szerint nem jelentene megoldást a dugókra, ha a forgalmat rendőrök irányítanák

Farkas Bazsi 2019-01-28 18:07:00
Turbókörfogalmak kellenének, de ilyen még a megyében sincs.

Örök téma a közlekedés Szombathelyen. Már csak azért is, mert a városban szinte lehetetlen hétköznap közlekedni. A témával foglalkozott az önkormányzat Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottsága is, a decemberi ülésen volt téma, ahol elég komoly anyagot állított össze Szombathely rendőrkapitánya Gulyás Ferenc. 

Többek között az is szóba került, hogy három olyan óra van, amikor Szombathelyen beáll a közlekedés. Reggel 7 és 8 óra között, délután fél kettő és fél három között és a késő délutáni órákban.

Gulyás hangsúlyozta, hogy bár sokan a rendőrségtől várják a megoldást azzal, hogy az egyenruhások irányítsák a forgalmat, szerinte ez nem lenne megoldás. A jelzőlámpák ugyanis 2 másodperc alatt engedik át a kereszteződésekben a forgalmat, mivel azonban a rendőri karjelzéseket sok sofőr nem ismeri, így annak a felismerése 2 másodpercnél tovább tartana, így nem lenne gyorsabb a forgalom.

Véleménye szerint turbókörforgalmakat kellene kialakítani, ami egy olyan körforgalom típus, ahová már a behajtást is lámpák szabályozzák. 

A kapitány elmondta, hogy leginkább a kereszteződésekben torlódik fel a forgalom. Itt annyit tudnak tenni, hogy megpróbálják szankcionálni azokat az autósokat, akik úgy hajtanak be a kereszteződésekbe, hogy akadályozzák a zöld jelzésen áthaladókat. 

Gulyás kiemelte azt is, hogy sok olyan utca van, ahol a parkoló autók miatt lehetetlen használni mindkét sávot, itt a parkoló kocsikat kell a közlekedőknek kerülgetniük.

További problémának tartja a balra kanyarodást tiltó táblákat, mint ami például a Vadász vendéglőnél is található. De ugyanilyenek vannak több bevásárlóközpontnál is, ez pedig gond, hiszen ekkora forgalomban így nem lehet szabályosan balra kanyarodni.

Gulyás kapitány kategorikusan kijelentette, hogy nem igaz, hogy Szombathely közlekedése katasztrofális lenne.

Az ülésen elhangzott több konkrétum is. Például, hogy mobilkörforgalmakat kellene telepíteni Szombathely több pontjára is. Ezek 6 millió forintból megvalósíthatóak lennének.

Illetve Márovics Pál, a szombathelyi mentőállomás vezető mentőtisztje, a bizottság tagja felvetette, hogy meg kellene szüntetni a parkoló sávot a Vörösmarty utcában és újra 2x2 sávossá kellene tenni. Ezt az ötletet azonban a bizottság többi tagja nem támogatta. 

Az is elhangzott, hogy egy olyan közlekedési szakember kellene, aki komplexen vizsgálja meg Szombathely közlekedését. 

Októberben a közgyűlésen Balassa Péter (Jobbik) képviselő vetette fel, hogy főállású közlekedési szakembert kellene alkalmaznia a városházának, aki csak ezzel a területtel foglalkozik. Akkor a fideszes többség leszavazta a javaslatot. 

Balassa a múlt héten egy sajtótájékoztatón ismételte meg a javaslatát.

Most decemberben a biztonság ugyanerre jutott, vagyis, hogy közlekedési szakembert kellene alkalmaznia a városnak.

Szólj hozzá!

Hogyan válassz tökéletes munkavédelmi cipőt?

A munkavédelmi lábbeli vásárlása sokszor gondos mérlegelést igényel.

A legszárazabb és a második legmelegebb volt az idei nyár

A legmelegebb nyár továbbra is a 2024-es, amikor 23,58 fok volt az évszak középhőmérséklete.

Durva, de igaz: négy éve nem volt ilyen drága a dízel Magyarországon

A gázolaj átlagára már 700 forint közelében jár, miközben a nemzetközi piacon sokkal gyorsabban drágul a dízel, mint maga a nyersolaj. Mit lép a kormány? 

Csütörtökön ismét összeül a szombathelyi közgyűlés

A rendkívüli ülésnek egyetlen napirendi pontja lesz: az azbesztmentesítés.

Három hétig megváltozik a forgalmi rend a Kardán út és az Audi Hungária út körforgalmánál Győrben

Burkolatsüllyedés javítása miatt lezárják a körforgalom egy részét, a műszakváltások idején jelentősebb torlódásokra is számítani kell.

Nagy fogás: közel 61 ezer doboz zárjegy nélküli cigarettát tárolt egy győrszemerei ingatlanban egy férfi - hiba volt

A csaknem 150 millió forint értékű dohányáru miatt különösen nagy értékre elkövetett pénzmosással vádolja az ügyészség.

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.