A Szombathelyen pappá szentelt Mindszenty József egy lépéssel közelebb került a boldoggá avatáshoz

Vágvölgyi Bálint 2019-02-13 18:59:00
A Vatikán elismerte a bíboros hősies erényeit.

Ferenc pápa engedélyezte a Szentté Avatási Kongregációnak, hogy dekrétumban tegye közzé Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország egykori prímása "hősies erényeinek elismerését" - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerdán az MTI-vel.

Az életszentség elismerése a boldoggá avatási eljárás fontos lépése, amelyet a boldoggá avatáshoz szükséges csoda kivizsgálása követ.

A Rómában tartózkodó Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a hírre reagáló közleményében azt írta: nagy örömmel értesült róla, hogy "Ferenc pápa jóváhagyta azt a határozatot, amely megállapítja, hogy Isten Szolgája, Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország prímása hősies fokban gyakorolta a keresztény erényeket".

"Ezentúl tehát hivatalosan is tiszteletreméltónak nevezhetjük őt" - tette hozzá.

A bíboros kitért arra: "fontos lépés ez a boldoggá avatás felé, hiszen most már az imameghallgatások és csodák felülvizsgálata kezdődik. Ennek pozitív eredménye megmutathatja, hogy Mindszenty bíboros személyére nemcsak úgy tekinthetünk, mint példaképünkre, hanem hathatós közbenjárásával támogatni is tud minket" - olvasható a közleményben.

Hozzátette: "hosszú évtizedek imádsága és munkája után különös kegyelem számunkra egyházunk legfőbb hatóságának elismerése. Ezért hálás köszönetet mondunk a Szentatyának és tovább folytatjuk imádságunkat, hogy tiszteletreméltó elődünket, aki minden szenvedést vállalva, rettenthetetlen hűséggel szerette Istent, egyházunkat és népünket, mielőbb a boldogok sorában ünnepelhessük" - írta Erdő Péter.

Mindszenty József 1892-ben született, eredeti neve Pehm József volt.

Csehimindszenten elvégezte az elemi iskolát,

1903-tól a szombathelyi Premontrei Gimnáziumban folytatta a tanulmányait. Leérettségizett és papnövendéknek jelentkezett a szombathelyi püspöki szemináriumba. Kispapként a szombathelyi szemináriumban nevelkedett. 1915. június 12-én gróf Mikes János megyés püspök szentelte pappá a szombathelyi Sarlós Boldogasszony-székesegyházban.

Zala megyei plébános volt, majd 1944-ben nevezte ki XII. Pius pápa veszprémi püspökké, röviddel ezután a nyilas kormány bebörtönözte.Esztergomi érsek és Magyarország prímása 1945-ben lett, bíborosi rangot 1946-ban kapott. Koholt vádak alapján 1948 karácsonyán bebörtönözték, 1949-ben életfogytiglani börtönre ítélték. Az 1956-os forradalom alatt kiszabadították, a szabadságharc leverése után az Egyesült Államok budapesti nagykövetségére menekült. A követségen tartózkodott 1971-ig, akkor elhagyhatta az országot és Bécsbe költözött. Ott halt meg 1975-ben. Végakarata szerint az ausztriai Mariazellben temették el.

A rendszerváltás után koncepciós per áldozatának nyilvánították és rehabilitálták, a Fővárosi Bíróság 1990. május 18-án kimondta, hogy az ellene hozott népbírósági ítéleteket semmisnek kell tekinteni. A hercegprímás teljes jogi, erkölcsi és politikai rehabilitálására Erdő Péter bíboros kérésére 2012 márciusában került sor. Boldoggá avatási eljárása 1994-ben kezdődött.

Kovács Gergely, Mindszenty József boldoggá és szentté avatási eljárásának viceposztulátora (magyarországi felelőse) az MTI-nek elmondta: a boldoggá avatás eljárásának római szakasza nem vértanúhalált halt jelölt esetén két részből áll: az első, érdemi rész az életszentség vizsgálata és elismerése, majd ezt követi egy csoda elismerése.

Most a folyamat első része zárult le. A Szentté Avatási Kongregáció több szinten kivizsgálta az összegyűjtött dokumentumokat, és egyhangú döntésével elismerte az életszentséget, a döntést pedig Ferenc pápa jóváhagyta, és elrendelte írásbeli közzétételét.

A következő lépés egy csoda elismerése lesz. Mindszenty József esetében egy orvosilag megmagyarázhatatlannak tűnő rákos gyógyulást értékel majd a kongregáció - ismertette Kovács Gergely.

A szakmai döntés után a csoda elismerését ismét Ferenc pápának kell jóváhagynia, ezt követően - újabb pápai jóváhagyás esetén - kerülhet sor a boldoggá avatásra - tette hozzá.

Erdő Péter szerda délután a római Szent Imre-templomban, Mindszenty József egykori címtemplomában adott hálát a pápai döntésért és a hercegprímás életéért. A bíboros úgy fogalmazott: "hálát adunk neked vértanúinkért és hitvallóinkért, mindazokért, akik a véres 20. század során megaláztatást, rágalmakat üldöztetést, börtönt, sőt a halált is vállalva tettek tanúságot hitükről és szeretetükről irántad és embertársaik iránt."

Köszönetet mondott Mindszenty József "életéért, hűségéért és bátor kiállásáért", és azért, hogy az egyház hivatalosan is elismerte, hogy hősies fokon gyakorolta a keresztény erényeket. Hozzátette: "Kérünk, segíts, hogy figyelmesen és nyitott szívvel tanulmányozzuk élete példáját", hogy "ebből is erőt merítsünk ahhoz a keresztény tanúságtételhez, amely bonyolult világunkban a mi nemzedékünk feladata és küldetése."

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Közel 1000 milliárddal csökkent a költségvetési hiány – Magyar Péter szerint ehhez csak annyi kellett, hogy nem lopják el az adófizetők pénzét

A kormányfő állítja, az elmúlt három hónap költségvetési fordulata megmutatja az új gazdaságpolitika eredményét, a július önmagában 524,3 milliárd forintos többletet hozott.

Halász Bence első dobásával döntős kalapácsvetésben

Szabados Ármin is ott lesz a fináléban.

KÉSZ: átadták a megújult az Erzsébet ligeti KRESZ-parkot Győrben – ezzel közel 90 millió forintot spórolt a város

Kósa Roland alpolgármester szerint a beruházással egyszerre rendezték az étterem korábbi szabályozási problémáját és újították fel a gyerekek, családok által közkedvelt területet.

A Savaria Karnevál idején akarnak a szombathelyi városháza előtt demonstrálni az Oladi Plató lakói

A drasztikus megmozdulással arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy régóta nem mozdult előre az azbeszt helyzet megoldása.

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.

Húszezer forintért, vizsgálat nélkül írt fel nyugtatót – a Győri Ügyészség vádat emeltek az orvos ellen

A Kapuvári járás egyik állami pszichiátriai szakrendelésén dolgozó férfi receptenként 10 ezer forintért állított ki vényeket. 

Megszüntették a nyomozást abban a feljelentésben, amit a tiszás előválasztás kapcsán Németh Martin tett meg

A politikus jelölt akkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte választási beavatkozás történt, amiben akár a Fidesznek is szerepe lehetett.

Győr továbbra is takarékoskodik: nem kapcsolják vissza a díszkivilágítást, és a legtöbb szökőkút sem indul újra

Pintér Bence polgármester szerint az enyhülés csak átmeneti, ezért az újabb hőhullámra készülve fenntartják a víz- és energiahasználat csökkentésére hozott városi intézkedéseket.

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.

Kicserélték a győri kórházban meghibásodott transzformátort

Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.

Kánikula 2026 - enyhül a hőség, de még nincs vége: szombattól már “csak” másodfokú riasztás lesz érvényben

A július vége óta tartó harmadfokú hőségriasztást mérséklik, de a tartós meleg miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség.

Két részletben érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, amit nem kell külön igényelni

Az első 50 ezer forintot még a tanévkezdés előtt folyósítja a Magyar Államkincstár, a második részlet novemberben, utalvány formájában érkezik.

Piknik italok: ízek és élmények a szabadban

Ahogy tavaszodik és a nap egyre tovább marad velünk, sokaknak támad kedve kirándulni a természetbe.

Örömhír: tíz éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon

Júliusban mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára már csökkent. 

A barokk összes árnyalata és még egy sor kiváló program vár mindenkit ezen a hétvégén Győrben

Középpontban a hagyományőrzés, de lesz Pogány Induló és Majka koncert, jóga szeánsz, “borhajózás” és egy csomó minden más. 

Energiatakarékosság: korábban kezdődik a Győri Audi ETO KC pénteki felkészülési mérkőzése

Az energiaellátás tehermentesítése érdekében másfél órával előrébb hozták a Brest Bretagne Handball elleni találkozó kezdését.

Barokk pompába öltözik a belváros: hétvégén rendezik meg a XXXIII. Győri Barokk Esküvőt

Jubileumi fogadalom megerősítés, történelmi felvonulás, tűzshow és vezetett séták is várják az érdeklődőket augusztus 7–8-án.