„Objektív felmérést kell készíteni Sárváron az utak, járdák, parkolók állapotáról, helyzetéről” - mondta Németh Zsolt, a sárvári összefogás polgármesterjelöltje az Ugytudjuknak. A képviselő szerint a sárvári utak problémája abból a sajnálatos logikából fakad, amelyet már a korábbi és a jelenlegi városvezetés is alkalmaz, miszerint elsősorban választási utak és választási aszfaltozások készültek Sárváron.
„Mára eljutottunk odáig, hogy esetenként a foltokat foltozzák, de a városban, főleg a peremterületeken, relatív gyors beavatkozásra lenne szükség.” – mondja a képviselő az utak jelenlegi állapotáról. A sárvári összefogás tagjai egyébként úgy gondolják, hogy egy olyan térképet kell készíteni, ami megbízható és objektív képet ad elsősorban az utak állapotáról, de figyelembe venné a járdák és a parkolók helyzetét is. Németh Zsolt szerint az utak felújítását szükségszerű priorizálni, amelyet egyértelműen a lakossággal is egyeztetni kell, és felelősséggel, az erőforrásokkal szinkronba kell úgy hozni, hogy az a városlakók és a város költségvetése részéről is működtethető, és elfogadható legyen.
A sárvári Batthyány utca
A sárvári képviselő szerint túl kell jutni a választási ígéreteken, az összefogás tagjai pedig azt szeretnék, hogy olyan ne fordulhasson elő az még egyszer, amely tavaly bekövetkezett. Németh Zsolt ugyanis elmondta, hogy Sárváron, a 2018-as országgyűlési választások kapcsán megígérték a város vezetői, hogy felújítják a Batthyány utcát a Szombathelyi útig, nagyjából a vasúti átjáróig. Azóta viszont eltelt már több mint egy év, és a beígért aszfaltfelújításoknak talán egyharmada sem teljesült. Ráadásul a fő utcának azt a szakaszát javították meg, amely a többihez képest minőségében még a legjobb volt.
Németh Zsolt szerint a sárvári fő utca olyan ramaty állapotban van, hogy már az is késő lenne, ha az aszfalt felújítását holnap kezdenék el. „Itt már nem ígéretek, hanem konkrét megvalósítás szükséges” – teszi hozzá. Az összefogás tagjai a városban azt látják, hogy az utak javítása kapcsán is sikerült eljutni a migránskérdés logikájához. A választások közeledtével ugyanis egyre többet hangoztatják a Fideszes képviselők, hogy migránsveszély van, aztán elmúlnak a választások, és hirtelen eltűnik ez a fajta veszély. Az utak állapota hasonlóképpen működik, ígéretcunamik kerülnek napvilágra, aztán amikor vége van a választásoknak, akkor legyenek elégedettek a sárváriak mindazzal, amit kaptak.
A sárvári ellenzéki képviselők szeretnék, ha ez a logika megváltozhatna, ők a maguk részéről egy egységes, stabil, kiszámítható, és évről évre működtethető, a városlakók által teljeskörű elégedettséget jelentő városfejlesztést szeretnénk elérni. „Látjuk, hogy a pályázati forrásokon túl nagyságrendileg évi 250 millió forint körüli összegre lenne szükség ahhoz a város költségvetéséből, hogy a városban a következő 5-7 évben jelentős minőségi javulás legyen tapasztalható. Ezt a nagyságrendet akkor is szükséges lenne elérni, ha olyan helyekről, mint például a sárvári média támogatása, kellene forrásokat átcsoportosítani” – tette hozzá Németh Zsolt.
Szólj hozzá!
Akár 300 ezer euró is érkezhet az Alpokaljára, turisztikai programra.
A focistaként és játékvezetőként is csúcsra ért legendát, emberségéért szerették igazán.
Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Bangladesből, Kínából, Kolumbiából, Hongkongból, Indonéziából, Indiából, Jamaicából, Mongóliából, a Dél-afrikai Köztársaságból és Tajvanról is éreznek sportolók.
Mutatjuk merre kell figyelni!
Az adó és az adminisztrációs terhek késztették erre őket. Most vendégházként üzemel tovább az épület.
Valaha gondolkodtál már azon, hogy milyen fontos szerepe van a motorokon alkalmazott világításnak?
Közel 800 ezer forintot tett így zsebre.
A fináncok több mint 43 ezer darab hamis játékfigurát és kiegészítőt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Valamivel, ami nem is létezik, csak a Fidesz univerzumában.
A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.
Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án.
Majd a nő segítségére siető pultost is ellökte.
Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.
Még a saját munkagépét is felajánlotta a közösség javára.
De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.
A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.
Júliushoz képest azonban nem volt drágulás.
20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.
A Berzsenyi Dániel Könyvtárban nulladik napot is tartanak.