A részmunkaidősöknek sem a bér 70 százalékát fizeti ki az állam

Nagy Donát 2020-04-08 16:38:00
Még annál is kevesebbet segít a kormány, mint elsőre hinnénk, pedig aki már elvesztette az állását, annak is csupán hitelt adnak.

A napokban jelentette be Palkovics László, hogy pontosan mit is tartalmaz a beharangozott akcióterv, amivel a járvány miatt kialakult gazdasági nehézségeket oldanák meg.

Palkovics: A munkahelyek megvédésére koncentrál a kormány

A munkahelyvédelemre koncentrál a kormány a segélyezés helyett - fejtette ki Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium minisztere az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján. A kormány 3 hónapra 70 százalékban „igazságos plafonig” átvállalja a munkavállalók bérét, de csak ha „nem otthon vannak a munkavállalók", és rövidített munkaidőben dolgoznak.

Legnagyobb meglepetésre azokat, akik már elvesztették a munkájukat, inkább hitellel „segítenék”.

Most leginkább azt szajkózzák – a 13. havi nyugdíj mellett, ami valójában csak 53. heti, és amúgy is csupán jövőre fizetik –, hogy a  kormány a rövidített munkaidőben dolgozóknak egy bizonyos határon belül állja a fizetésük 70 százalékát.

Csakhogy ez így egész egyszerűen nem igaz.

Palkovics az Inforádió műsorában telefonon bejelentkezett, és igyekezett elmagyarázni a kormány programját. Ebből kiderült, hogy a kormány nem annak a bérnek a 70 százalékát támogatja, amit a dolgozó a rövidített munkaideje alapján megkap, hanem annak a 70 százalékát, amit nem kap meg.

Értik? Nem értik?

Szóval ez úgy működik, hogy a cégeknek májustól jelentkezniük kell a járási munkaügyi hivatalnál, ahol igazolniuk kell, hogy mennyivel csökkent a rendelésállományuk, és az állam a kieső részt támogatja. Erre konkrétan rá is kérdezett a műsorvezető, amire Palkovics így fogalmazott:

Nem az 5 nap 70 százalékát fizetik, [hanem] a kieső munkaidőt, amit a vállalat nem tud lefedni rendelésállománnyal.

A magyarázat szerint valójában a kieső munkaidőre vonatkozó bért, vagyis annak költségének a 70 százalékát adja oda az állam.

Ehhez ráadásul Palkovics László még azt is hozzátette, csupán arra vállalkoznak, hogy a cégek rendelésállományának 50%-os csökkenéséig fizetnek ilyen pótlékot. 

Azaz ha egy cég a megrendeléseinek több, mint a felét elveszítette, akkor egyáltalán nem számíthat támogatásra, és az ott dolgozók kezét is elengedik.

Palkovics arról is beszélt, hogy bár Németországban a Kurzarbeit program, amire a magyart alapozzák, úgy működik, hogy ha a cég három napig tud munkát adni, akkor a másik kettőben otthon marad a dolgozó, ezzel ellentétben a magyar kormány azt szeretné, ha a munkavállaló nem maradna otthon, hanem a gyárban tenne-venne, elvégezne olyan feladatokat, amikre amúgy nem volt idő, vagy képzést kapna a munkahelyén.

A teljes, kissé kaotikus megszólalást a Mérce tette közzé, itt meghallgatható:

Forrás: Mérce

Szólj hozzá!

Letartóztatásban marad Matolcsy Győrgy

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.