A rendőrség állásfoglalása szerint sem minden tűzijátékra vonatkozik az év végi tilalom

Farkas Bazsi 2020-12-18 15:48:00
A kisebb kategóriájú pirotechnikai eszközöket továbbra is meg lehet vásárolni.

Gyorsan változtak a dolgok tűzijáték ügyben, vagyis hamar pontosítottak a szakmai szereplők kérésére a hivatalosn szervek. 

Tegnap jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, ami kimondja, hogy a korábbi évekkel ellentétben december 28. este 6 óra és január 1. reggel 6 óra között tilos lesz pirotechnikai eszközt használni. Egészen pontosan tilos lesz közterületen használni ezeket a köznyelvben csak petrádnának nevezett eszközöket, és árulni is tilos lesz.

Csakhogy arra már a pirotechnikus hívták fel a figyelmet, hogy az eddigi év végén engedett “petárdákon” kívül vannak olyan tűzijátékok is, amiket év közben bármikor be lehet szerezni és magánterületen különösebb engedély nélkül használni is lehet. 

Mégis lehet tűzijátékozni szilveszterkor

Mint ahogy arról beszámoltunk, ma, azaz december 17-én jelent meg az alábbi kormányrendelet a Magyar Közlönyben, miszerint idén korlátozzák a pirotechnikai termékek (magyarul tűzijátékok) forgalmazását és felhasználását. Akár 150 ezer forint is lehet a bírság annak, aki kicsit durrogtatna.

A tűzijátékok ugyanis 1-től 4-es kategóriáig vannak sorolva, az kevésbé veszélyes 1-es és 2-es kategóriájú eszközöket pedig bármikor lehet használni.

Egy friss rendőrségi szakvélemény szerint az 1. és 2. pirotechnikai osztályba tartozó termékek magánszemély által, magánterületen történő felhasználását és üzletekben történő forgalmazását az rendelet valóban nem tiltja.

A rendőrök azonban felhívják arra is a figyelmet, hogy a veszélyhelyzet miatt este 8 és reggel 5 óra között kijárási korlátozás van érvényben, valamint, hogy 10 fő feletti gyülekezésre még családi vagy baráti összejöveteleken sincs lehetőség. 

Bár a szabály nem tiltja, azért én mégis arra kérek mindenkit, hogy a háborús körülményeket megidéző öncélú robbogatást hagyjuk már abba. A pénztárcák és a háziállatok is nagyon örülnének ennek. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.