A nemi szervével ijesztegetett középiskolás lányokat egy zalai fiú

BZ 2018-12-04 12:39:00
Szexuális erőszakkal is vádolják.

Egy 17 éves zalai fiú 2017 nyarától hónapokon át, de legalább tízszer egy zalaegerszegi középiskola közelébe lopózott és a kerítés mellől nézegette az iskolás lányokat, miközben maszturbált. Egy másik iskolánál ugynezt a parkolóban csinálta.

Idén március 5-én kora este követni kezdett egy iskolából hazafelé tartó 12 éves kislányt, akit a lépcsőházban elkapott, benyúlt a kabátja alá és fogdosni kezdte. A lány kiabálni kezdett, így a fiú elmenekült.

Februárban napközben az utcán szintén maszturbált, amikor szembejött vele egy kislány, májusban mutogatta nemi szervét három padon ülő kislánynak. Egy alkalommal Zalaegerszegen, a Fejér György utcától követett egy kiskorú lányt, és több alkalommal megfogta a fenekét.

A Zala Megyei Főügyészség a fiú ellen a Zalaegerszegi Törvényszéken szexuális erőszak bűntette és szeméremsértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot.

Szólj hozzá!

Ideiglenesen lezárták a marcalvárosi futópálya egy szakaszát Győrben

Garanciális javítás miatt mintegy 40 méteren nem használható a körpálya, a sportolóknak átmeneti megoldást alakítottak ki.

A Fidesz el akarja hallgattatni az Ugytudjuk.hu-t!

Van számukra egy rossz hírünk: nem hagyjuk!

Február végéig érdemes kihelyezni a méhecskehoteleket

Sokat segíthettek a beporzók esélyein.

442 alkalommal csalt hamis aranylapokkal két győri férfi

Webáruházon keresztül csapták be amerikai vevőiket, a kár több mint kétszázmillió forint. 

Nem oszlatta fel magát a győri közgyűlés

Csupán a Tiszta Szívvel A Városért frakció szavazott az oszlatás mellett.

Fekete Dávid már a közgyűlés közben is a háborúval kampányol a Facebookon

Hallomásokra épített riogatás, miközben a város ügyei épp az ülésteremben vannak  napirenden.

Parkolási botrány Győr - bűncselekmény nem történt, Borsi Róbert mégis feljelentést tesz

A Fidesz az ügy kapcsán eljutott odáig, hogy Pintér Bence szerelmes Magyar Péterbe. 

8 milliárd 300 millió a propagandára - ennyiből szórta tele a médiát a kormány a hamis „TISZA-adós” nemzeti konzultációval

Az aHang szerint a kabinet ezúttal is teljes hadrendbe állította a komplett médiabirodalmát. 

Pintér Bence helyretette az Ugytudjuk szerződését és visszaadta a hólapátot Fekete Dávidnak

Azzal talán vissza lehet hordani a Győr-Szol-ba a hiányzó 1 milliárd 700 millió forintot.

Vágányzár a Győr-Budapest vonalon - több járat menetrendje módosul februárban

Pályakarbantartás miatt egyes vonatok nem érintik a Keleti pályaudvart, a nemzetközi és elővárosi közlekedésben is változások lesznek.

"Hosszú évek óta hitvallásom, hogy egy dolog szent az maga a fesztivál."

Olvasói levelet kaptunk a Győr-Logistic Kft. ügyvezetőjétől, Lakatos Gyulától.

Egy szombathelyi születésnapon tört ki verekedés

Félreérthető szituba keveredett egy nő és egy férfi.

Pintér Bence: Újra indulok a polgármesteri székért!

Az is kiderült, hogy a TSZV-nek van 15 egyéni jelöltje.

Pintér Bence: Fekete Dávid és a Győr-Szol hülyének néz mindenkit

A polgármester szerint a cég cáfolata csak trükk a számokkal, és továbbra sem tudni, hogy hol a pénz!

Kávé, festmények és múzeumi szakmai nap - februári programok a Rómer Múzeumban

Tárlatvezetés a Café Kultúrban, szakmai nap múzeumi dolgozóknak, és még több izgalmas időszaki kiállítás várja az érdeklődőket februárban Győrben.

A Győr-Szol-t azonnal megvédte saját médiacége az eltűnt(?) milliárdok ügyében

Ráadásul ők már azt is tudják, hogy Pintér Bence lepaktált a TISZA Párttal. 

A járdán akarta elütni haragosát egy nő Győrben

Meglátta a zebránál, dühbe gurult, majd megfenyegette, hogy megöli - három évet is kaphat.