A NASA visszavisz egy 600 ezer éves szikladarabot a Marsra

Fehér Buda 2020-07-28 18:42:00
1999-ben találtak rá a kőzetre, amiről kiderült, hogy a vörös bolygóról származik.

600 ezer évvel ezetlőtt becsapódott egy meteorit a Földön. A kutatók 1999-ben találtak rá a kőre, amiről később kiderült, hogy a Marsról indult az útjára, majd nálunk állt meg. Az űrkutatók úgy gondolják, a meteorit akkor hagyta el a Mars felszínét, amikor egy másik meteorit csapódott be a vörös bolygóba. A meteorit akkora erővel csapódott be, hogy köveket küldött az űrbe, egyikük végül elérte a Föld gravitációs mezejét.

A meteorit most sokat segíthet a NASA-nak az űrkutatásban, a Mars egy darabkáját ugyanis arra használják, hogy pontosabban tudják kalibrálni a szenzorokat azokon a robotokon, amelyekkel a Mars felszínét próbálják feltérképezni. Az amerikai űrkutatók a héten újabb ilyen robotot küldenek át a szomszédos bolygóra, a Preseverance névre elkeresztelt marsjáróban pedig ott lesz a meteorit egy kis darabkája,

így 600 ezer évvel azután, hogy elhagyta az otthonát, végre visszatérhet.

A NASA azt mondja, hogy a Preseverance a meteoritot vizsgálva tudja majd megállapítani, hogy milyen anyagokat talál a bolygó felszínén. A robot fő célja egyébként az lesz, hogy az élet nyomait keresse a Marson, egészen pontosan a Jezero-kráterben, ahol a kutatók szerint egyszer egy hatalmas tó terülhetett el. 

A Preseverance előtt azonban még hosszú út áll, habár napokon belül elindulhat, csak 2021 februárjában éri el a Mars felszínét. A robot az itt összeszedett mintákat aztán bezacskózza, és ott hagyja őket, hogy a későbbi felfedezők megtalálhassák. A NASA azt tervezi, hogy ezeket a mintákat valahogyan visszajuttatják majd a Földre, hogy laboratóriumi körülmények között is megvizsgálhassák a marsi élet maradványait. 

Az amerikai űrkutatók szerint egyébként egészen sok marsi eredetű meteorit landolt már a Földön, ám ezek többsége törékeny, a szenzorok kalibrálására ezért alkalmatlan. A 600 ezer éves kődarab viszont kemény, így tökéletes útitársa lesz a Preseverance-nek.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.