19 fős szombathelyi diákcsapat indul el Lake Placidbe a Téli Nemzetközi Diákjátékokra

Farkas Bazsi 2019-01-02 18:27:00
A jégkorongozóknak, az alpesi síelőknek, na meg Lendvai Ferenc tanácsnoknak már csak egyet kell aludni és indul a nagy kaland.

Január 6-án rajtol el az Amerikai Egyesült Államokban, Lake Placidben a 2019-es Téli Nemzetközi Diákjátékok. A nemzetközi megmérettetésre kvalifikálni nem kell, viszont csak azok a városok delegálhatnak versenyzőket, akik a szervezet tagjai. Az akkor még csak nyaranta megrendezendő játékokat a szomszédos Szlovéniában, Celjében hívták életre 1968-ban. Mára már Szombathely is a közösség része lett. Sőt, 1988-ban (naná, hogy Joskar Ola is részt vett rajta) és 2001-ben még nyári játékokat is szervezett a vasi megyeszékhely. 

Több, mint 50 város van jelen a Diákjátékokon. Észak-Amerika, Ázsia, Európa és Ausztrália diákjai mérik össze tudásukat.

Szombathely ápolja a több évitzedes hagyományt, ezúttal a téli játékokra küldött delegációt. 19 sportoló, jégkorongozók és alpesi síelők utazhat az USÁ-ba. 

A költségeket harmadolják ilyenkor. Vagyis a szülők, a sportolók klubja és az önkormányzat adja össze a büdzsét, de idén voltak külsős szponzorok is.

A Kozma Kft. 400, a Prenor és Vasi Víz, pedig 300-300 ezer forintba szállt be a költségekbe. A szombathelyi önkormányzat pedig 3 millió forintot fizetett bele a sportolók utazásába. A szombathelyi delegációt egyébként Lendvai Ferenc (Fidesz-KDNP) tanácsnok vezeti a tengerentúlra.

Lake Placidnél ikonikusabb helyszínt aligha lehet találni a téli sportok versenyeztetésére. Az alig több, mint 2600 fő lakosú faluban 1932-ben és 1980-ban is rendeztek téli Olimpiát. 

Figyelni fogjuk a szombathelyi fiatalokat és amint kapuk hír az eredményeikről arról természetesen beszámolunk. 

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.