Az Ugytudjuk.hu-n is megjelent, hogy a Fidesz a városházáról hordja el a nemzeti színű zászlókat, hogy saját kampánycéljaira felhasználja azokat.
"Hogy fordulhatott ez elő? Úgy gondolom, ez abból adódik, hogy a Fidesz kapkod" - mondta Nagy Donát.
A Momentum helyi elnöke szerint ez jól illusztrálja, hogy a kormánypárt hogyan kezeli a köztulajdont. Ezt a Fidesz szombathelyi irodája elé szervezett sajtótájékoztatón mondta el csütörtök kora este. Nagy Donát szerint az sem véletlen, hogy csak pár hete sikerült polgármesterjelöltet állítaniuk (szemben az ellenzéki összefogással, amelyik már fél éve nyilvánosság elé állt jelölteikkel). "A Fidesz kapkod, mert mindenhez dühvel áll hozzá és agresszíven próbálja a hatalmát ráerőltetni másokra." A Momentum helyi elnöke szerint a Fidesz a sajátjának tekint minden köztulajdont. "Mi a Momentumban szeretnénk, ha ezt a magatartását feladná a Fidesz, és visszatérne a valódi konzervatív értékekhez" - mondta Nagy Donát, majd azt is elmondta, megsajnálták a szombathelyi Fideszt, ezért hogy legalább a városházáról ne kelljen elvinni a nemzeti színű zászlókat, hoztak nekik egyet. Még adásvételi szerződéssel is készültek, hogy tényleg minden tiszta legyen. Az irodánál végül hiába kopogtak többször is, nem nyitottak ajtót. Végül üzent a helyi fideszeseknek: ha elfogadják a zászlót, keressék őket a szombathely@momentum.hu e-mail-címen, a megfelelő időpontban szívesen odaadják nekik a lobogót.
Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.
Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.
A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.
A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.
Ami aztán eddig nem épült meg.
A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.
A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.
Ez a Magyar Péter azonban nem az a Magyar Péter.
A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.
A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.
Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere.
Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést.
A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.
Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.
Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.
A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.
További személycserék is várhatók az ősz folyamán.
Most ne bosszankodj ha esik!
A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.


Szólj hozzá!