A kosárszövetsége elnöke visszaszólt Okorn ötletére a bajnokság átszervezését illetően

Vágvölgyi Bálint 2020-10-19 18:58:27
Szalay Ferenc szerint a Falco edzője a csapatával foglalkozzon egy ilyen nehéz helyzetben, az átszervezést pedig hagyja az elnökségre.

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabda Szövetség (MKOSZ) elnöke szerint a pandémia miatt az idei szezon nem az eredményességről, hanem a sportág életben tartásáról szól.

Az MKOSZ vezetője hétfőn az M4 Sport Sporthíradóban azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a két héttel ezelőtt megkezdődött férfi és női bajnokságban több mérkőzést nem tudtak megrendezni – előbbiben három csapat még be sem mutatkozhatott -, miután játékosok és stábtagok pozitív koronavírustesztet produkáltak, illetve ahhoz kapcsolódóan eleget kell tenniük a karantén-kötelezettségüknek.

Szalay Ferenc kiemelte: a bajnokság kezdete óta eltelt rövid időszak arról szólt, hogy a lehető legtöbb mérkőzést tudják megrendezni, mert csak úgy tudják életben tartani a sportágat, ha vannak meccsek. Elsősorban utóbbit várják el a sportág szponzorai és támogatói, nem feltétlen az eredményességet.

"Nem az eredményességről kell szóljon ez az idény, hanem arról, hogy egyáltalán végig tudjon menni. Mert ugyanúgy a vírusjárvány hat rá, mint az előzőre. Aki úgy gondolja, hogy az eredményességről szól, az téved. A járványhelyzet ismeretében nem játék ez az időszak, és aligha az lesz a bajnok, aki gondolta. Lesz még lehetőség arra, hogy egészséges időszakban éljük meg a kosárlabdát" – utalt az elnök az előző bajnoki szezonra, amelyet márciusban a járvány miatt befejezettnek kellett nyilvánítaniuk, és nem hirdettek végeredményt.

Kiemelte: reméli, hogy a vírus hamarosan “átfut a csapatokon, illetve a játékosokon”, így egyre kevesebb lesz a halasztás és egyre több az olyan mérkőzés, amelyet az eredeti időpontban tudnak megrendezni. Hozzátette: néhány héten belül eldől, milyen irányt kell venniük, az elnökségnek szükséges-e változtatnia a bajnoki kiíráson, vagy a terveik szerint a válogatott szünetében pótolni tudják az elmaradt összecsapásokat.

A Falco kidolgozott egy tervet, amivel "megmentenék" az idei bajnokságot

Drámai hangvételű közlemény jelent meg a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely honlapján, amit a csapat szlovén sikeredzője, Gasper Okorn jegyez. A közleményt változtatás nélkül mutatjuk. Már többször leültünk és beszélgettünk arról, milyen hatásai lehetnek a vírusnak a bajnokságra, a felkészülésre. Az utóbbi napok történései után, úgy érzem, beszélnünk kell nyíltan, hogy amerre most halad a bajnokság, az nagyon nem jó irány.

Miközben Gasper Okorn, a Falco vezetőedzője már most a bajnokság teljes átszervezését javasolta, addig Szalay Ferenc szerint ennek most még nem jött el az ideje.

"Okorn egy nagyon jó edző, ezért is kell inkább a csapatával foglalkoznia egy ilyen nehéz helyzetben, ezt az átszervezést pedig hagyja az elnökségre. Ha változtatni kell, akkor változtatni fogunk, ezt az időszakot viszont így kell tudni elviselni, ahogy van. Lesznek fertőzött csapatok, játékosok, és vannak egészséges csapatok, játékosok. Utóbbiak tudnak játszani egymás ellen, előbbiek pedig épüljenek fel, mielőbb várjuk őket vissza. A kosárlabdának és a többi sportágnak tudnia kell alkalmazkodnia a vírushelyzethez."

Hozzátette: vannak terveik azzal kapcsolatban, hogyan tudnak helytállni a jelenlegi körülmények között, valamint akkor, ha változás történik.

– Amennyiben túl nagy lesz a csapatok fertőzöttsége, megnézzük, hogyan lehet amerikai mintára folytatni a bajnokságot, hogy csak a játékosok és a stáb jöjjön a buborékrendszerbe – nyilatkozta. Hangsúlyozta: addig is a klub fiataljaival, az U23-as és az U20-as csapatok játékosaival lehet pótolni az első csapat keretéből kieső kosarasokat, majd a körmendiek példájára utalva megjegyezte, hogy így is lehet jól szerepelni a felnőttek között.

Szólj hozzá!

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.