A Jobbik médiabojkottot hirdet a fideszes hazugsággyárak ellen

Vágvölgyi Bálint 2018-11-26 14:16:00
Az utóbbi években mintegy 150 sajtópert nyert a párt kormányközeli médiumok ellen.

Médiabojkottot hirdet a Jobbik a "fideszes hazugsággyárak" ellen, arra hívva fel mindenkit, tartózkodjon az olyan nyomtatott vagy elektronikus kiadványoktól, rádióktól, tévéktől, amelyeket egy évben legalább háromszor marasztalt el jogerős bírósági ítélet álhírek terjesztése miatt.

Jakab Péter, a Jobbik országgyűlési képviselője és szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: ezzel arra kérik a közvéleményt, hogy alkalmazza önmaga azt a törvénymódosítási javaslatot, amelyet a nap folyamán indoklás nélkül szavazott le a parlament kulturális bizottságának kormánypárti többsége.

Jakab Péter emlékeztetett: javaslatuk célja az volt, hogy egyetlen fillér állami támogatást se kaphassanak azok a médiumok, amelyek ellen az előző évben három jogerős ítéletet hoztak bíróságok.

Az ellenzéki képviselő szerint a bizottsági leszavazás azt mutatja, hogy a kormányoldal megrendelésére és általa busásan megfizetve terjesztenek álhíreket azok a médiumok, amelyek ellen az utóbbi években mintegy másfélszáz sajtópert nyert a párt.

(MTI)

 

Szólj hozzá!

Világi Oszkár decemberben távozik a Slovnaft éléről

A MOL-lal ugyan nem szakít, de lassítana az üzletember. 

A püspöki kar élesen bírálja a kormánypártok petesejt-donációs javaslatát

Ingoványos talajra tévedt a kormány: vallásetika vs. lombikprogram. 

Megszűnik a SZOVA Szállodaüzemeltető Kft.

A céget beolvasztják a SZOVÁ-ba.

Jön a rezsicsökkentés a háziorvosi praxisoknak Győrben

Pintér Bence szerint jobban jár a város „ha erre megy a győriek pénze, mint a fideszes politikusok zsebébe a Zsebbenjó programon vagy rezsitámogatásokon keresztül."

Kósa Roland: „Ideje rendet tenni!” 

Az alpolgármester szerint romlik a belváros állapota, ezért több területen is beavatkozásra készül a városvezetés.

Győri programok a hétvégére

Advent második hetében megjön a Mikulás, a Vacogó Angyalok sőt, még a punkok is. 

Hogyan formálja át a mesterséges intelligencia a mindennapi döntéseinket?

Az utóbbi évtizedben a mesterséges intelligencia lassan, de szinte az élet minden területére beszivárgott.

56 millió forintot fizetett ki bérekre a 2024/2025-ös szezonban a Szombathelyi Haladás NB III-as labdarúgó csapata

A Kft. 7 millió forintos árbevételt, és 98 és fél millió forintos támogatást könyvelt el.

Leállítja a Cinema City a kormányzati reklámokat a nagy felháborodás miatt

Hát hogy tudják meg így a gyerekek, hogy mire készül Brüsszel?!

A szimfonikusokkal húzza el a nótánkat az Ocho Macho

Itt az év végi nagy szombathelyi programajánló. Mutatjuk a városi Szilveszter minden részletét is.

Fórumot tartottak Győrben a fogyatékossággal élők helyzetének javításáról

A városvezetés azt ígéri, hogy a felvetett problémákat ütemezetten beépítik a döntéshozatalba.

Ha csütörtök, akkor programajánló

Mikulás minden mennyiségben Győr környékén.

Digitálisra vált a parkolás Győrben – 2026-tól megszűnik a papíralapú bérlet

A Győr-Szol Zrt. szerint egyszerűbb és gyorsabb lesz az ellenőrzés, de több fontos szabályváltozásra is érdemes figyelniük az autósoknak.

Közös adventi éneklést tartottak a Győri Zsinagógában 

Az EESZI és a Széchenyi Egyetem idei adventi rendezvényén majd’ kétszáz rászoruló és fogyatékkal élő vett részt.

„Papírjuk lesz róla” – Magyar Péter szerint újabb pofont kapott a kormányzati propaganda

A TISZA elnöke azt állítja: a budapesti ítélőtábla döntése bizonyítja, hogy a Fidesz médiája rendszeresen valótlanságokat terjeszt a pártról.

Nem kell a TISZA Pártra várni ha brutális adóemelést keres az ember - elég csak Győrújbaráton élni

A település nagyra nyitotta a kassza ajtaját. A letelepedési díj után most itt vannak az újabb sarcok. 

Nagy István szerint 2030-ra Európa élvonalába emelné a magyar agráriumot a kormány

Csak bízni tudunk benne, hogy nem Nagy Márton varázsgömjéből jósolt. 

Baleset bénítja a forgalmat az M1-esen Tatabánya térségében

A Hegyeshalom felé vezető oldalon már 8 km-es a torlódás.