A gyakori kézmosás és a higiénés szabályok betartása pillanatnyilag az egyetlen védekezési mód a koronavírussal szemben

ugytudjuk.hu 2020-01-29 07:23:00
A Semmelweis Egyetem is ezt tanácsolja.

A gyakori kézmosás és a higiénés szabályok betartása pillanatnyilag az egyetlen védekezési mód a koronavírussal szemben - írta kedden az MTI-hez eljutott közleményében a Semmelweis Egyetem.

Prinz Gyula, a Semmelweis Egyetem infektológusa azt hangsúlyozta: Magyarországon jelenleg nem kell tartania a megbetegedéstől azoknak, akik a közelmúltban nem jártak Kínában, vagy a velük egy háztartásban élők nem utaztak a fertőzött országokba - áll a közleményben.

Kiemelték: az egyetem felkészült a koronavírussal érintett területről érkező hallgatók fogadására. A Semmelweis Egyetemen mintegy 400 távol-keleti hallgató tanul, köztük 52 kínai, akiknek a szorgalmi időszak megkezdése előtt ki kell töltenie egy részletes kérdőívet. Ez alapján dönthető el, mekkora a kockázata annak, hogy hordozhatja a vírust. Ha ez felmerül, de a hallgató tünet- és panaszmentes, kéthetes járványügyi megfigyelés alá vonja az egyetem, míg egy esetleges fertőzés tüneteinek jelentkezésekor az Egyesített Szent István és Szent László Kórházba szállíttatják a beteget.

Azt írták: a betegség kezdeti tünetei nem különböznek a felsőlégúti vírusfertőzések, például az influenza tüneteitől. Ha valakinél a hirtelen kialakuló, több napig tartó lázas állapot és a felsőlégúti panaszok mellett köhögés és nehézlégzés jelentkezik, valamint a közelmúltban ő vagy hozzátartozója járt a vírussal fertőzött országokban, az Egyesített Szent István és Szent László Kórházban jelentkezhet.

Megjegyezték: a koronavírus nem új jelenség, egyes fajtáit már az 1960-as években kimutatták felsőlégúti tünetektől szenvedő betegeknél, nevüket pedig elektronmikroszkópos képükről kapták, mivel a naphoz hasonló koronával rendelkeznek. A kórokozó hat törzse fertőzheti meg az embert. A betegség általában gyakori, és az egyszerű megfázáshoz hasonló, felső- és alsólégúti, esetleg bélrendszeri tünetekkel jár, az egészséges immunrendszer pedig gyorsan legyőzi.

A vírusok ellen nincs gyógyszer, nem alkalmazható ellene antibiotikum, a szakemberek jelenleg az oltóanyag kifejlesztésén dolgoznak - olvasható a Semmelweis Egyetem közleményében.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn mérsékeltről magas szintűre módosította a tüdőgyulladással járó új koronavírus nemzetközi veszélyességét.

Az nCov-2019 nevű vírusnak keddig Kínában már több mint száz halálos áldozata van, és világszerte, számos országban több ezren fertőződtek meg tőle.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.