A Borkai-felvétel az alvilágon át jutott nyilvánosságra?

Papp László Tamás 2020-10-05 08:31:00
A Dózsa György úti balesetet okozó M. Richárdnál volt a felvétel a HVG riportja szerint.

„Színes társaság gyűlt össze tavaly ősszel egy budapesti luxusszállodában azért, hogy egy adriai hajóúton titokban készült felvételről beszélgessenek: mások mellett a Dózsa György úti halálos baleset miatt ekkor már eljárás alatt álló M. Richárd, a Városliget beruházásait védő biztonsági cég vezetője, a Kubatov Gábor fideszes pártigazgatóval is jó kapcsolatot ápoló Tóth Csaba, valamint F. Gábor, aki később a felvételek miatt indított zsarolási ügy egyik gyanúsítottja lett. M. Richárd a találkozóra magával vitte azt a pendrive-ot is, ami még 2018 nyarán, a házi őrizete alatt “felejtődött” nála. A pendrive-on azok a felvételek voltak, amelyek később Borkai Zsolt győri polgármester bukásához vezettek. A Borkai-felvétel útjának eddig nem ismert részleteinek jártunk utána. A szálak az alvilágba vezettek.” – olvasható Dezső András mai HVG-riportjában.

”Egy kigyúrt férfi jelent meg a Nemzeti Nyomozó Iroda Labanc úton lévő hivatali helyiségében 2019. december 4-én délelőtt. A férfiról már jól tudták a nyomozók, hogy kicsoda, hiszen a 42 éves M. Richárd ismert alakja az alvilágnak. A kétezres évek közepén a "kecskeméti maffiaperben" ítélték el, egy néhány évvel ezelőtti halálos közlekedési baleset miatt pedig egy egész ország megismerte a keresztnevét és a fizimiskáját.” – írja a cikk. „Ám Richárdot ezúttal nem gyanúsítottként, hanem tanúként idézték be a rendőrségre. Éppen aznap, amikor Győrben meghirdette az ellenzék, hogy a hivatalából akkor már egy hónapja távozó Borkai Zsolt helyére Pollreisz Balázst indítja közös jelöltként, Richárdot arról faggatták a rendőrök, mit tud elmondani a volt győri polgármester bukását előidéző, egy adriai hajóúton titokban készített felvételekről.” – említi a szerző.

„Merthogy a felvételek bizonyíthatóan eljutottak Richárdhoz is, méghozzá több mint egy évvel azt megelőzően, hogy egy magát Ördög ügyvédjének nevező ismeretlen az interneten publikálta azokat. Az ügy óriási vihart kavart, és ráirányította az egész ország figyelmét egy olyan társaságra, amely az elmúlt bő tíz évben Győrben és környékén igencsak erős formális és informális hatalomra tett szert. Ennek a hatalmi erőközpontnak volt központi figurája Borkai Zsolt mellett az egykori polgármester ügyvéd barátja, Rákosfalvy Zoltán is.” – fogalmaz a riport.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.