A balogunyomi polgármester azzal nyugtatott, hogy Hende Csaba vis maior keretből menti meg a meg nem épült polgármesteri hivatalt

ugytudjuk.hu 2019-08-28 06:37:00
Ezt állítólag maga Hende ígérte neki. Így van vagy sem, csupasz falak állnak Balogunyomban az új polgármesteri hivatal helyén. Immár a rendőrség is keresi a felelősöket.

Korábban az Átlátszóval közösen írtunk róla, hogy tavaly indították azt az építkezést, amivel a vas megyei Balogunyom végre új polgármesteri hivatalt és közösségi házat kapott volna. Összesen bruttó 125 millió 678 ezer 669 forintért épült volna meg az intézmény, az építkezés költségeihez a kormány is hozzájárult.


A közbeszerzést a Vasi Energetikai Kft. nyerte el. Annak ellenére, hogy a fotókon széles mosollyal alapkövet letevő cégtulajdonos, Képíró Zsolt akkor már el volt tiltva a cégvezetéstől. A balogunyomi munka áprilisban állt le, a számlákból és teljesítési igazolásokból pedig az derül ki, hogy az épületet 20%-os készültségűnek nyilvánították, a kifizetést is ehhez képest rendezte az önkormányzat: 46 millió 531 ezer 507 forintot utaltak. 
Tavaly április óta azonban semmi nem történt.


A lakóknak elsőként tavaly augusztusban tűnt fel, hogy valami nem stimmel az építkezéssel. Az egyik helyi informátorunk arról mesélt, hogy egy közmeghallgatáson jött elő az építkezés témája, és kérdezték a helyiek, hogy miért nem történik hetek, hónapok óta semmi a csupasz falakkal a nyílászárókat váró épülettel. Akkor az hangzott el, hogy beteg az építésvezető, ez a gond.


Szeptemberben a testületi ülésen már a jegyzőkönyvvezető hívta fel a figyelmét arra a képviselőknek, hogy a Belügyminisztériumtól kapott támogatás, vagyis a 65 millió forint pénzügyi teljesítési határideje 2018. december 31. Az akkori állapotok szerint tehát mindössze három és fél hónap maradt az épület befejezésére. De továbbra sem történt semmi.


November 6-ra hívtak össze újabb testületi ülést a faluban. Ennek jegyzőkönyvéből kiderül, hogy Márfi Ernőné Kiss Anita polgármester ekkor már arra panaszkodott, hogy nem éri el a kivitelezőt. Megnyugtatásképpen azonban azt is hozzátette, hogy beszélt a térség fideszes országgyűlési képviselőjével Hende Csabával, aki azzal nyugtatott, hogy az építkezés befejezését a Belügyminisztérium vis maior keretéből mentik meg. 
Ezen az ülésen a műszaki ellenőr nem jelent meg, így a polgármester azt mondta, hogy a kérdéseket felé emailben tudják majd feltenni.

November 22-én aztán újabb testületi ülést hívtak össze. A rendkívüli ülésnek egyetlen témája volt, mégpedig a meghiúsult építkezés. Itt többek között az hangzott el, hogy a polgármester úgy írta alá a szerződést, hogy azt jogásszal meg sem vizsgáltatta. Hogy Horváth Tibor közbeszerzési szakember ellenőrizte a pályázó cégeket, de ő nem talált semmi rendkívülit a  Vasi Energetikai Kft.-vel kapcsolatban, így aztán győztesként kihírdethetőnek ítélete meg. Volt olyan képviselő aki azt mondta, hogy bár a polgármester folyamatosan hivatkozik Hende Csaba segítségére, a térség fideszes képviselője azonban szerinte semmit sem tudott a meghiúsult építkezésből akkor, amikor személyesen kereste fel.  
Végül Mohos Géza képviselő javaslatára úgy döntött a testület, hogy a polgármestert arra kötelezik, tegyen feljelentést az ügyben a  rendőrségen. Ehhez képest korábbi cikkünk megjelenése előtt a rendőrség még azt válaszolta megkeresésünkre, hogy az ügyben feljelentés nem történt, nyomozást ők nem folytatnak. 

Január 29-én került ismét szóba az ügy a testületi ülésen. A polgármester akkor ezt mondta a jegyzőkönyv szerint:
“A feljelentés a felderítés időszakában van, be lett adva ismeretlen tettes ellen a meghozott határozat alapján, valamint a felszámoló felé is be lett adva az igény.” 

A polgármestert egyébként korábban kerestük, akkor csak többszöri próbálkozásra, személyesen értük utol. Röviden annyit mondott, hogy nem kíván politikai csatározásokban részt venni. A rendőrségtől első cikkünk után kaptuk a tájékoztatást arról, hogy feljelentés történt, így megkezdték a nyomozást.
 

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.