Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Farkas Bazsi 2026-10-12 11:35:00
Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Pofára megy a bírságolás a Vas Megyei Kormányhivatalnál?! - írtuk múlt heti cikkünkben. Szerkesztőségünk birtokába került ugyanis egy levél, amelynek tartalma szerint 2023. októberétől az volt a bevett gyakorlat, hogy a tervezett bírságokat az ügyintézőknek fel kellett vezetnie egy táblázatba, majd ezt meg kellett küldeniük Vámos Zoltán főispánnak, valamint, Orbán István főigazgatónak.

Ezt követően, ha 2 napon belül nem érkezett jelzés arra, hogy a bírság összegét változtatni kell, akkor kiszabható volt. Amennyiben pedig felsőbb utasítás érkezett arra, hogy változtassák meg az összeget, eszerint kellett eljárniuk.

Mivel Vámos Zoltán főispán április óta már nincsen hivatalban, így a már 2023. októberében is hivatalban lévő főigazgatónak, Orbán Istvánnak küldtünk levelet, hogy megtudjuk, miért tartotta fontosnak hivatalba lépésének harmadik napján ezt a levelet szétküldeni, illetve a gyakorlat után is érdeklődtünk.

Mivel választ nem kaptunk, így közérdekű adatigénylést nyújtottunk be a hivatalnak, amiben többek között azt kértük, hogy küldjék meg, a gyakorlat bevezetése óta mely esetekben, mely ügyfeleknél változtatták meg a javaslattal megküldött bírság összegét.

Bár bőven volt lett volna még a jogszabályban megfogalmazott ideje a hivatalnak a válasz megküldésére, pénteken megjelent cikkünk után nem sokkal landolt a válasz.

Orbán István főigazgató, és Vámos Zoltán főispán

Ebben azt írják:

"Az Ön által hivatkozott levélben kért adatszolgáltatás célja az volt, hogy biztosítsa a kiadmányozás előtti vezetői tájékoztatást és az egyes ügyek tényállásának megismerését.

A szankciók minden esetben a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló 2017. évi CXXV. törvény és az ágazati jogszabályoknak megfelelően kerültek megállapításra, amely normák jellemzően konkrét számítási módszertant tartalmaznak, így ezektől eltérni nem lehet.

Tekintettel arra, hogy az Ön által hivatkozott körlevél alapján a kormányhivatal szervezeti egységei döntés-tervezeteket küldtek meg tájékoztatás céljából, azok az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi XCII. törvény 27. § (5) bekezdése alapján döntés meghozatalára irányuló eljárás során készített vagy rögzített, a döntés megalapozását szolgáló adatnak minősülnek, amelyek a keletkezésüktől számított tíz évig nem nyilvánosak, továbbá az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. év CL. törvény 34. § (1) bekezdése alapján nem lehet betekinteni a döntés tervezetébe."

Vagyis azt elismeri a hivatal, hogy az Ugytudjuk.hu által közzéadott levél valós, és kitér arra is, hogy keletkezéstől számított 10 évig titkosítva vannak az iratok. Ez azt jelenti, hogy legkorábban 2033-ban kerülhetnek napvilágra az első dokumentumok, amelyekből kiderülhet, hogy az egyes ügyekben kik kaphattak könnyítést a bírságoknál.

A fideszes körmendi önkormányzat és a Vasivíz is olcsóbban megúszta?

Ahogy arról már korábban írtunk egy már április elején szerkesztőségünkhöz eljuttatott belső információkat tartalmazó dokumentumok között volt egy beszámoló. Ebben informátorunk a következőket írja:

“Harangozó Bertalan leköszönésével és Vámos Zoltán kinevezésével a hatósági munkavégzés politikai irányítása nem szűnt meg. Minden olyan ügyet jelenteni kell előzetesen dr. Orbán István főigazgatónak, amelyben a hatóság várhatóan bírság szankciót alkalmaz. A kormányhivatal felsővezetése dönti el, hogy megfelelő-e a szakemberek által javasolt szankció. A VASIVÍZ ZRt. esetében például bírság kiszabása helyett figyelmeztetést tartalmazó határozat kiadására kapott utasítást a fogyasztóvédelmi hatóság. A fideszes vezetésű körmendi önkormányzat is így úszta meg a balesetveszélyessé vált játszóterei üzemeltetését a javasolt 600 ezres bírság helyett 300 ezerrel. Ellenzéki vezetésű önkormányzatok ügyeiben ugyanakkor soha, egyetlen egyszer sem került még sor a javasolt bírságösszeg megnyírására.

További anomáliát jelent, hogy a bírságtételek meghatározása során a hatóság nem minden esetben "észleli", hogy az eljárás alá vont vállalkozás nem kkv, így az emberi életet, egészséget veszélyeztető jogsértés a piacfelügyeleti törvényben meghatározott 2 millió forint helyett megúszható 200 ezerrel.”

Az informátorunk által állítottak teljesen egybevágnak azzal, ami a birtokunkba került levél tartalma szerint 2023. októbere óta zajlik a Vas Megyei Kormányhivatalnál, ami egyébként úgy néz ki, hogy nem volt általános eljárás.

Győrben semmiféle hasonlóval nem találkoztak

"A Kormányhivatal tájékoztatja, hogy az eljárásai során a döntéseit a jogszabályok és szakmai szempontok alapján hozza meg. Ez vonatkozik a kiszabott bírságokra is, azok jóváhagyására vonatkozó belső utasítás, illetve levél kiadására és gyakorlat kialakítására nem került sor." - írta megkeresésünkre a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal. 

Náluk az után érdeklődtünk, hogy volt-e bevezetett hasonló gyakorlat náluk, vagyis, hogy a főispán, vagy a főigazgató vétózott-e meg bírságot a tervezet alapján. 

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.

Pintér Bence: a szolidaritási adó bünteti a gazdaságilag sikeres városokat

A győri polgármester szerint nem elég csökkenteni az önkormányzatoktól elvont összegeket, az egész finanszírozási rendszert át kell alakítani.