Vasivíz: Az Oladi Plató szennyvízelvezető rendszere jelen állapotában nem alkalmas arra, hogy közműként a társaságunk üzemeltetésre átvegye

Farkas Bazsi 2026-06-26 10:55:55
A víziközmű szolgáltató nem is lát arra esélyt, hogy a közeljövőben az átvétel megtörténhessen. Amennyiben a társulás megszűnik, úgy az átvétel szinte ellehetetlenülne.

Néhány hete írtuk róla, hogy a tagok döntése alapján kezdeményezik a Szombathely-Olad Plató Víziközmű Társulat jogutód nélküli megszüntetését végelszámolással. 

Az akkor lapunknak nyilatkozó Jelinek Endre, a társulat elnöke arról számolt be, hogy a tagok, vagyis a területen ingatlannal rendelkező tulajdonosok arról döntöttek, hogy mivel a társulat elvégezte a közfeladatként feladatba vehető munkákat, így elrendelik annak végelszámolás útján történő, a cégtörvény által előírt szigorú feltételek és alakiságok, törvényességi és elszámolási feladatokat betartó megszüntetését. Ennek cégbírósági törléséig a társulat ellátja feladatát, kijavítja a szennyvízhálózat kisebb hibáit, felállítja a közvilágítás kandelábereit, amikhez a pénzügyi fedezet rendelkezésre áll.

Megkerestük a Vasivíz Zrt.-t, amely cég a megyei közműhálózatot üzemelteti. Ez a vállalat lenne az, amelyik a társulat döntése után átvenné a szennyvíz hálózat üzemeltetését is. 

A Vasivíz azonban úgy nyilatkozott, hogy a szennyvízcsatorna hálózat jelen állapotában alkalmatlan arra, hogy átvegyék. A műszaki paraméterek ismeretében pedig ezt a közeli jövőben nem is tudják megtenni. 
Ez pedig összességében azt jelenti, hogy hiába is akar, a társulat nem fog tudni még jó ideig megszűnni.

Mutatjuk a Vasivíz válaszát teljes egészében:

"Megkeresését megelőzően a Társaságunk is az ugytudjuk.hu hírportálról értesült, hogy a Szombathely-Olad Plató Víziközmű Társulat tagjai végelszámolás útján történő megszüntetését kezdeményezték „mivel a társulat elvégezte a közfeladatként feladatba vehető munkákat". 

A Társulat a kiépített vízvezeték rendszer tulajdonjogát 2016. december 9-én kötött megállapodás keretében adta át a Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata részére, így az közműnek minősül, annak üzemeltetését közműszolgáltatóként a VASIVÍZ ZRt. végzi.

A Társulat a szennyvízhálózatot is kiépítette, azonban annak önkormányzati tulajdonba adásának feltételei nem álltak fenn, a szennyvízelvezető hálózat jelenleg is a Társulat tulajdonában áll.  

A Társulat érdekeltségi területén a szennyvízszolgáltatást is ténylegesen igénybe vevő nagyszámú felhasználó miatt szükséges volt vállalkozási szerződést kötni a Társulat és a Társaságunk között a hibaelhárítási feladatokra 2021 nyarán. Ez a szerződés biztosította annak a lehetőségét, hogy az egyes felhasználók a szennyvíz szolgáltatás tekintetében is közszolgáltatási szerződést tudjanak kötni a VASIVÍZ ZRt.-vel.

A településrész azbesztszennyezésének problémaköréhez kapcsolódóan Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízására elvégeztük a területen lévő szennyvízelvezető hálózat kamerás diagnosztikáját. A közel 8600 m hosszú KG-PVC anyagú gerincvezeték teljes hosszban megvizsgálásra (egyúttal kitakarításra) került, melynek során kollégáink 50 db pontszerű hibát (törés, repedés, egyéb vízzárósági hiba, illetve dugulásra hajlamosító elváltozás) azonosítottak be. A csatornahálózat részét képező bekötővezetékek vizsgálata során is találtunk számos hibát, illetve a csatornahálózat tisztító aknái a részben kiépített úthálózat miatt csak nehezen és időszakosan megközelíthetőek.

Feltett kérdéseire tájékoztatom, hogy a VASIVÍZ ZRt. a Társulat által kiépített szennyvízelvezető hálózat műszaki állapotát ismerte és a vizsgálat eredményeként erről még pontosabb ismerete van, illetve a feltárás eredménye ismert az Önkormányzat és a Társulat részéről is. 

A Szombathely-Olad Plató Víziközmű Társulat cikkükben is említett Közgyűlésére közműszolgáltatóként nem kaptunk meghívást, így a tényleges közgyűlési határozat előzményeiről, annak tartalmáról nincs érdemi információnk.

Álláspontunk szerint az Oladi Plató városrész szennyvízelvezető rendszere jelen állapotában nem alkalmas arra, hogy közműként a Társaságunk üzemeltetésre átvegye.  A Társulat megszüntetésre vonatkozó információk birtokában 2026. június 22-én mind SZMJV Önkormányzatát, mint az Olad-Plató Vízközmű Társulatot írásban tájékoztattuk arról, hogy milyen feltételek teljesülése esetén lehetséges a kiépített szennyvízelvezető rendszert önkormányzati tulajdonba venni és felelősen közműként üzemeltetni. Ennek a hibahelyek nagyságrendje, illetve a csak részben kiépített úthálózat miatt a közeljövőben nem látjuk a lehetőségét. A problémákat csak tovább fokozná a Társulat megszüntetése. Célunk az, hogy a közszolgáltatási szerződéssel rendelkező felhasználóink számára a jelenlegi helyzethez képest hátrányosabb szolgáltatói környezet ne alakulhasson ki."

Tetszik, amit csinálunk?

Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.