A tagok döntése alapján kezdeményezik a Szombathely-Olad Plató Víziközmű Társulat jogutód nélküli megszüntetését végelszámolással

Farkas Bazsi 2026-06-09 09:17:44
A társulat elnöke szerint a szervezet elvégezte a munkát, amire alakult, sőt még annál többet is.

Pénteken tartotta meg rendes éves közgyűlését a Szombathely-Olad Plató Víziközmű Társulat, ahol többek között a tagok, vagyis a területen ingatlannal rendelkező tulajdonosok arról is döntöttek, hogy mivel a társulat elvégezte a közfeladatként feladatba vehető munkákat, így elrendelik annak végelszámolás útján történő, a cégtörvény által előírt szigorú  feltételek és alakiságok, törvényességi és elszámolási feladatokat betartó megszüntetését. Ennek cégbírósági törléséig a társulat ellátja feladatát, kijavítja a szennyvízhálózat kisebb hibáit, felállítja a közvilágítás kandelábereit, amikhez a pénzügyi fedezet rendelkezésre áll.

Kérdéseinket Jelinek Endrének a társulat elnökének tettük fel.

Fotó: szombathely.hu/Bonyhádi Zoltán

Mit határozott pontosan a tagság?

Azt, hogy kezdeményezik a társulás végelszámolással történő megszüntetését. A társulás a fő feladatát teljesítette, vagyis a víz-,és csatornahálózatot megépítette, amelyek működnek 16 éve. Jelenleg egyébként 48 hibapontot rögzítettünk a még át nem vett szennyvízközműveken, ennek kijavítása még a társulatot terheli, de aztán ezzel vége lehet a kivitelezési munkának. Ezen végelszámolási eljárás során kerül sor a részletes pénzügyi elszámolásra a tagság felé. Ennek elfogadása majd a végelszámolási mérleget elfogadó taggyűlés feladata lesz.

Ki fogja megépíteni az utakat?

A társulat egy olyan, 2016-ban hatályba lépett törvényi szintű jogszabályi változást követ, amely szerint a víziközművek kialakítását jelentető közfeladatok ellátásán túl más építési feladatot a víziközművek helyreállítási, karbantartási munkáin kívül nem láthat el.

Így ez nem a mi feladatunk lesz.

Viszont úgy tudom, hogy a közvilágítás kiépítését a társulás megkezdte, holott ez sem feladata. Erre nem vonatkozik a jogszabályi változás okozta tilalom?

Való igaz, hogy megkezdtük a világítás kiépítését, ugyanist ezt a helyi szabályzatok, és építési előírások kötelezővé teszik. De ez egy már megkezdett, lakosság által kért feladat. Amennyiben valaki ezért engem feljelent, azért vállalom a felelősséget!

Ön szerint lenne olyan, aki azért jelenté fel Önt, mert elkezdődne az út kiépítése?

Felesleges erről most beszélni, mert az útépítés nem a társulat közfeladata, hanem a 2008. júniusában aláírt úgynevezett városfejlesztési megállapodás tárgya volt, amely jogi és műszaki környezet teljesen megváltozott azóta.

Többek között erről is beszélgettünk számos alkalommal a beruházással érintett önkormányzati vezetőkkel, a közgyűlés előtt beszélgettünk volna erről ismételten a város illetékeseivel, akihez a társulati közgyűlés előtt kértünk időpontot, sajnos nem tudott minket fogadni illetékes személy, pedig lett volna és még most is lenne mit megbeszélni.

Lesz külsős pénzügyi vizsgálat a társulásnál? 

A kérdés nem értelmezhető. A társulatnál ellenőrző bizottság és könyvelő működik, a NAV gyakori ellenőrzései és nem egy cégtörvényességi felügyeleti eljárás mellett. Soha nem volt jogellenességet kimondó megállapítás. Az elszámoltatást nem külső személy, hanem a társaság közgyűlése fogadja el. A cégbíróság fogja elfogadni a végelszámolás kötelező mellékleteit tartalmazó iratanyagot, a pénzügyi mérleget stb. Mindig van, aki törvénytelenséget kiállt, állunk elébe, a feljelentő, vagy hamisan vádaskodó számolhat retorziókra. Ebből fakadóan a tagoknak az elszámolások elkészülte és azok közzétételét követően minimum még egyszer össze kell majd ülnie az elszámoló közgyűlésre.

Ha végigmegy a folyamat, és megszűnik a Szombathely-Olad Plató Víziközmű Társulat, ki fogja összefogni a Platón lakókat? Tisztában vagyok vele, hogy ez nem az Önök feladata, de talán mégis volt szó róla.

Velünk ezt nem osztották meg a tulajdonosok, de valóban ésszerű lenne, ha lenne egy közös érdekképviselet. De ez nem időszerű, mert a társulat működik az elszámolásig és a maradványeszközök és aktívumok átadásáig. A tagjaink jelenleg is aktívan, a modern kommunikációs csatornákon tartják a kapcsolatot egymással és már a Plató vezetésével is.

Mi lesz a társulat 2008-ban vállalt kötelezettségeivel, amiből semmi sem teljesült? Ilyen az Emlékmű alatti körfogalom, amit az önkormányzat végül megépített, a Jégpince utca felújítása, ott járda és közvilágítás építése, valamint a Márton Áron utca állagfelmérése. Bár azt hiszem az utóbbi okafogyottá vált.

A kúriai joggyakorlat hatására 2016. évi vízgazdálkodási törvény módosításával a Plató számára tilossá vált az érdekeltégi területen kívüli bármely munkavégzés. Az önkormányzat ezért kényszerűségből végezte el a körforgalom megépítését 2016-ot követően, és kényszerűségből tett le a Jégpince utca kiépítéséről, mert a Plató Víziközmű Társulat tagjai nem kötelezhetőek más városrészek fejlesztésére.  

Ez a szerződés ugyan még papíron létezik, így a jogászok véleménye szerint ez alapján a társulás az adott települési önkormányzatot terhelő, és kizárólag társulat részére átadható közfeladatok elvégzésén túl semmi másra nem kötelezhető. Ezt a szerződést deklarálta semmissé a közgyűlés és emellett döntött annak lehetetlenülése, kiürülése okán  a szerződés egyoldalú, jövőre nézve szóló felmondásáról.

 A társulat a következő munkákat végezte és adta át a tulajdonos önkormányzatnak és közmű szolgáltatóknak:

villanyhálózat - E-ON részére átadva
gázhálózat - MVM-nek átadva
ivóvízhálózat - VASIVÍZ részére átadva
telekomunikációs hálózat - TELEKOM részére átadva
szennyvízhálózat - elkészült 2010-ben, még nincs átadva VASIVÍZ-nek, de üzemelteti a VT saját pénzén a VASIVÍZ helyettközvilágítás 336 oszlopból 156 db - elkészült, működik, Plató fizeti, még nincs átadva SZMJV-nek
úthálózat 12 km-en - útalap készen van, a bitumenes fedőréteg a Síp utca kivételével hiányzik, állandó költséges javítgatásra szorul.

A megállapodás rövid lényege egyébként az lett volna, hogy az önkormányzat a szerződés létrejöttekor még nála lévő építéshatósági jogkörök alapján csak akkor adja ki az építési engedélyeket (a szerződéskötéskor fennálló építési tevékenységet nem engedélyező  jogi helyzet deklarálásával)  hogyha a társulat az alapítási céljai mellett az önkormányzat előírt településfejlesztési feladatokat – az utak és az egyéb -villany,gáz, közvilágítás, járda,-  kialakítását elvégzi. Ezek egyébként az Önkormányzat kötelzően ellátandó feladatait,  illetve az egyes közszolgáltatók feladatát képezik.

A társulat elvégezte a munkáját, hiszen ellenkező eseten a felépült házak nem tudtak volna rákötni a közműre.

Visszatérünk a legfontosabb kérdéshez, ki fogja megépíteni az utakat a platón?

Nem a víziközmű társulat. Az útalap a számos rongálás, használati kopás ellenére hála - a folyamatos, a Plató Társulás lassan, de folyamatosan csordogáló forrásai nagy részét kitevő karbantartási munkáknak - készen van, a kopóréteg feltétele hiányzik, igaz, ez nagyon költséges folyamat, még azbeszt nélkül is.

Csak nehogy azt mondja, hogy ez az önkormányzat feladata lenne!

Nem. Én soha nem mondtam ilyent. 2010 óta minden társulati közgyűlésen elmondtuk és leírtuk a közgyűlés által elfogadottan, hogy 20-25 évig itt nem lesznek rendes aszfaltos utak. Ezt sem a lakók, sem pedig az önkormányzat nem éri fel anyagilag külső forrás bevonása nélkül, értve ezen önkormányzati, uniós vagy állami forrásokat. A társulás ugyanis nem pályázhat a speciális társasági forma miatt most sem.

2010-ben lehetett volna egy önkormányzati testületi döntés, ami jóváhagyja, hogy közösen pályázzunk útépítésre, ez akkor nem miattunk, de meghiúsult.

Talán továbbra is ennek az iránynak kell maradnia, ez vezethet eredményre a jövőben.

Ebben egyetértünk, 10 éve ezt hangoztatjuk, kommunikációnk fő irányvonala az elmúlt évtizedben már ez volt.

Ön szerint a tulajdonosok között vannak olyanok, akiket becsaptak?

Ez talán erős szó, de olyanok egészen biztosan vannak, akik nem kaptak kellő információt arról, hogy milyen modellben is épül a város ezen új városrésze. Igen, sajnos vannak olyan tulajdonosok, akik nem voltak elég körültekintőek, és nem keresték meg a társulat vezetőit, hogy tájékoztassák őket arról, milyen feladatai, vállalásai is lesznek annak, aki itt telket vásárol, aztán majd építkezni kezd. 

Mi nem vagyunk ingatlanforgalmazók,értékesítési kényszerben nem is lehettünk, így minket e körben semmiféle szavatosság nem terhel, az ezzel ellenkező híresztelések ellenére senkit nem biztattunk telekvásárlásra, nem helytállóan hivatkozva az Önkormányzat felelősségvállalására.

Tetszik, amit csinálunk?

Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.

Zajlik az Európai Mobilitási Hét - mindeközben megérkezett Győr első kerékpáros lábtámasza

A Baross út és a Szent István út kereszteződésében már a nyeregből sem kell leszállni a pirosnál, szeptember 22-ig pedig több programmal várják a győrieket.

Megszünteti a kormány a Mészáros–Szíjj-féle autópálya-koncessziót – a miniszterelnök üzent a yachtozó, pezsgőző bűnözőknek is: az általuk okozott kár megtérítése enyhítő körülmény lesz

A kormány szerint a 35 évre kötött szerződés több mint 23 ezer milliárd forintot érint, az állam pedig lényegesen olcsóbban tudná működtetni az autópályákat.

November végéig érkezik az iskolakezdési támogatás második, 50 ezer forintos része

Az utalványokat jövő március közepéig lehet majd felhasználni.

Kiállítás, koncert, sport és városnézés – mutatjuk, mit lehet csinálni a hétvégén Győrben

Picasso-grafikák, színház, családi sportprogramok, hajózás és különleges városi séták is várják a győrieket szeptember 18. és 20. között.

Az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman: azt tisztáznák, alapvető jog-e mindenhol a készpénzes fizetés

Egyre több üzletben, rendezvényen és szolgáltatásért már csak elektronikusan lehet fizetni.

Új tanösvényen fedezhetjük fel a győri Püspökerdő titkait 

A tölgyektől az énekesmadarakig, a holtfától az erdő talajának lakóiig sok mindenről mesél az új útvonal.

Kettészakadt az autó a szombathelyi balesetben, maradandó fogyatékosságot szenvedett egy 17 éves utas

A fiatalkorú sofőr a vád szerint túl gyorsan hajtott bele egy veszélyes kanyarba, majd az árokban egy beton kandelábernek csapódott.

Új kerékpáros központot alakítanak ki a győri Virágpiac téren, ami várhatóan 2028 tavaszán nyitja meg kapuit

Kölcsönző, szerviz, kerékpártároló és e-bike-töltő is lesz a több mint 600 ezer eurós fejlesztésben.