Pintér Bence: „Fekete Dávid semmi mást nem javasol most, minthogy a Fidesz felelőtlen pénzügyi politikájáért a polgármester vállalja a felelősséget"

Dömötör Gábor 2026-04-22 11:47:55
A városvezetés szerint a közgyűlés feloszlatása az egyetlen járható út, miközben a Fidesz vert helyzetből is alkudozna.

Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) szerint súlyos pénzügyi helyzetben vannak a győri önkormányzati cégek, és ezért egyértelmű politikai felelősség terheli a korábbi döntéshozókat. A polgármester közösségi oldalán arról írt, hogy a lakáskasszából eltűnt egymilliárd hétszáz millió forint csak egy része annak a problémahalmaznak, amely az elmúlt évek felelőtlen gazdálkodása során felhalmozódott.

Fotó: Tiszta Szívvel a Városért Facebook

A számok ennél is súlyosabb, mondhatni drámai képet mutatnak. A Győr-Szol Zrt. tőkevesztesége 2016 és 2025 között elérte a hat milliárd forintot, miközben az eredménytartalék hét milliárd ötszáz millió forinttal csökkent. „Csupán néhány év alatt az összes megtakarítását felélte a cég” – fogalmazott a városvezető hozzátéve, hogy a vállalat leánycégeivel együtt hitelből működik, és önkormányzati segítség nélkül aligha tudja rendezni a helyzetét. Mindeközben a város mozgásterét a tizenhárom milliárd egyszáz millió forintos szolidaritási adó is jelentősen szűkíti.

A polgármester élesen bírálta Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) frakcióvezetőt is, aki szerinte a kialakult helyzet ellenére sem támogatja a közgyűlés feloszlatását. Pintér úgy látja, hogy a Fidesz–KDNP politikusai inkább megtartanák pozícióikat, miközben a felelősséget megosztanák. „Kiütés után is döntetlent kér” – írta, utalva arra, hogy a korábbi városvezetés hibás döntései vezettek a jelenlegi helyzethez.

A polgármester külön kitért arra is, hogy a Városstratégiai Bizottság elnökeként Fekete szerinte most „eldobná” a problémássá vált Győr-Szolt, miután a cég már nem képes finanszírozni például a Győr+ Média Zrt.-t, ami most már nem is olyan fontos, hogy nem kell éjt nappallá téve sulykolni a háborús kormánypropagandát. Pintér szerint elfogadhatatlan, hogy „a katasztrofális döntéseket meghozó politikusok hátradőlve felveszik a milliós fizetésüket”, miközben a hiány kezelését a jelenlegi városvezetéstől várják.

Fotó: Győri Fidesz Facebook-oldal

A polgármester szerint a megoldás nem háttéralkukban, hanem a politikai viszonyok újrarendezésében van. Álláspontja szerint fel kell oszlatni a közgyűlést, új működési szabályzatot kell alkotni, és le kell cserélni az önkormányzati cégek vezetését és felügyelőbizottságait. Mint írta, a város működőképessége érdekében „egyértelmű, egyenes helyzetet” kell teremteni – még akkor is, ha ez egy új választás kiírását jelenti ami ellen a Fidesz-frakció várhatóan kézzel-lábbal fog tiltakozni. 

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.