Betegszabadság a bizottságról, fellépés a színpadon? – Kósa Roland felkérdezte a Fidesz győri parlamenti jelöltjeit

Dömötör Gábor 2026-04-10 14:43:13
Az alpolgármester szerint nem a hiányzás a gond, hanem a kamu-szagú indoklás.

Újabb frontot nyitott a győri közgyűlési munka kapcsán Kósa Roland (TSZV-LMP-Momentum-MSZP) aki szerint a fideszes képviselők közül többen a kampányra koncentrálnak a városi munka helyett. A posztjában név szerint említi Szeles Szabolcs (Fidesz-KDNP) és Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) képviselőket, akik állítása szerint mióta dübörög a kampány, „nem nagyon vesznek részt sem a bizottsági, sem pedig a közgyűlési munkában”. Már önmagában ez is erős állítás, de a történet itt nem ért véget.

Kósa ugyanis konkrét példákat is hozott. Szeles Szabolcs a január 30-i bizottsági ülésről betegségre hivatkozva maradt távol, majd másnap már a Győr+ Rádióban adott interjúról posztolt, ami lássuk be, példásan gyors felgyógyulás. A február 11-i ülésnél is hasonló volt a helyzet: hivatalosan ismét betegség miatt exkuzálta magát Szeles, a valóságban viszont aznap délután egy több órás haknit nyomott a Lázárinfó színpadán. Ha ez így történt, akkor a kérdés tényleg nem az, hogy ki mennyit dolgozik, hanem az, hogy ki, mikor mond igazat.

A történet így már túlmutat egy sima politikai purparlén. Mert ha egy képviselő nem jelenik meg egy bizottsági ülésen, az természetesen lehet indokolt, de ha közben máshol aktívan szerepel, az már nehezen magyarázható félre. Kósa ezt nem is finomította és egy erős felhívással zárta mondandóját: „Ha már dolgozni nem jönnek be, legalább ne hazudjanak arról, hogy miért nem jelennek meg a munkahelyükön.” És lássuk be, kamu betegség mögé bújni, nem éppen keresztényi cselekedet.

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

Egy napra mesebeli filmstúdióvá változik az Aranypart – jön a Győri Gyermek Piknik

Koncertek, bábszínház, játékparkok, kézműves foglalkozások és rengeteg családi program várja a gyerekeket május 31-én az Aranypart II.-n.

Koncertek, futás, helytörténeti séta és retro buli – ingyenes programokkal telik meg Győr pünkösdkor

Május 22. és 25. között szakmai konferenciák, családi programok, sportesemények, koncertek és közösségi rendezvények várják az érdeklődőket Győr több pontján.

Hamis márkák a pápai piacon: több száz kamu parfümöt és ruhát foglalt le a NAV

Hugo Boss, Chanel, Louis Vuitton, Nike és Adidas feliratú termékeket kínált egy árus, a pénzügyőrök az otthonában is találtak hamis termékeket.

Pünkösdkor sem marad el a szemétszállítás Győrben

A GYHG az ünnepnapokon is a megszokott rendben viszi el a hulladékot, de a hulladékudvarok és az ügyfélszolgálat zárva lesznek.

Tarvágások, erdőtüzek, klímaváltozás: új erdő-politikát sürgetnek Magyarországon a szakemberek

Már nem lehet kizárólag fakitermelési szempontból gondolkodni a magyar erdőkről.

„A dolgozók mennek, a vezető marad?” – belső információk szerint Holló Bernadett megtarthatja vezető állását és fizetését az éppen megszűnő Győr+-nál

Miközben a médiacég a hullámsírba merül, a frissen kinevezett vezető átevezhet egy új céges struktúrába. 

Új kerékpárút épülhet a Nagy Imre úton Győrben

A Vasvári Pál utca és a Szauter utca közötti szakaszon fejlesztené tovább a városi kerékpáros hálózatot a helyi önkormányzat.

Lázár Szombathelynek is elengedte a Volán tartozás jó részét

Összesen négy önkormányzat volt érintett a leköszönő miniszter gesztusában.

„Pár napig halkabb, aztán minden megy tovább” – évek óta küzd egy győri család a szeszgyár zajával

A Tátika utcában élők szerint a Győri Szeszipari Zrt. működése rendszeresen túllépi az éjszakai zajhatár-értéket, a hatóság viszont rendre azt állapítja meg, hogy minden szabályos.

Május végén újraindul a vasúti forgalom Veszprém és Ajka között

Hónapokig tartó helyreállítás után május 30-tól újra közvetlen kapcsolat lesz Budapest, Veszprém, Ajka, Szombathely és Zalaegerszeg között. 

Ukrán gyerekrajzokból nyílik megrendítő kiállítás a győri Rómer Házban

A háború legkisebb áldozatainak történeteit mutatja be a tárlat.

“Ne aláírásokat gyűjtsenek, hanem gyereket szüljenek.”

Megszólalt V. Németh Zsolt a gersekaráti iskola kapcsán.

Hamarosan az Oxygen Music szól a Győr+ Rádió helyett a 100.1 MHz-es frekvencián

A frekvencia tulajdonos Oxygen Media már beadta a váltáshoz szükséges papírokat a Média Hatósághoz.

4 százalékkal kellett túlárazni a kivitelezőknek a Győr-Szollal kötött szerződéseket, amit aztán vissza kellett adni a cégnek 

Tegnapi cikkünkre reagálva, most névvel vállalta állításait egy volt társasházkezelő hozzátartozója, aki túlárazott munkákról és furcsa lomtalanításokról mesélt lapunknak.

A Győr-Szol Zrt. igazgatósága a Győr Plusz médiumok megszüntetése mellett döntött

A médiacég közleményben tudatta, hogy a megszűnés tényét.

A szombathelyi Dobó SE elnöke arra kérte a TISZÁ-ra szavazókat, hogy töröljék őt az ismerősei közül

Miközben a klub szövetségi alelnöke a TISZA-kormány alatt próbálja megújítani a magyar atlétika belső viszonyait. Furcsa együttállás ez.

Visszahívták a gyanús sárvári foglalkoztatásban érintett Lágler Pétert a Sportfólió Kft. felügyelőbizottságából

Gagyi Levente kikerült a Fürdő FEB-jéből, Klimits István lett a Humán Erőforrás Bizottság elnöke. Sárváron újraosztották a bizottsági és felügyelőbizottsági helyeket.