Fekete Dávid nem vett részt a szerdai rendkívüli győri közgyűlésen

Dömötör Gábor 2026-03-18 17:45:00
A Meta összeesküvés-elmélet felderítése fontosabb volt.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze szerdára Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester, miután a többségi frakció még decemberben nyomta át erőből azt a döntést, hogy a választásokra való készülődés hivatalra rótt terhe miatt, a szokásos március végi ülést ne tartsák meg Győrben. Ezzel szemben a városvezetés úgy döntött, hogy számos olyan fontos folyó ügye van a városnak ami nem tűr halasztást, így hiába nem akart már áprilisig dolgozni a Fidesz-KDNP, a közgyűlés délelőtt 10 órakor megkezdte mai munkáját. 

Tette mindezt némi jobboldali foghíjjal, hiszen Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) frakcióvezető nem jelent meg csapata élén. Nem ez az első eset, hogy a miniszteri biztosként is teljesítő, több munkahellyel, megbízással és hivatással bíró politikus, hiányzik a Győri Városháza diszterméből. Bő egy hónapja a nagy port kavaró, a Győr-Szol Zrt. lakáskasszájából eltűnt 1 milliárd 700 millió forint ügyét napirendre vevő közgyűléstől maradt távol Fekete, de volt példa arra is, hogy a frakcióvezető inkább Péren riogatott a háborúval - értsd: kampányolt - Kocsis Mátéval a győri ügyek tárgyalása helyett. 

Azt nyilván mondhatja védekezésül a politikus, hogy a frakciója nélküle is tárgyaló- és döntésképes, de annak nagyon komoly üzenete van, hogy Fekete Dávid győri ügyekben már csak akkor nyilvánul meg, amikor a várost érintő kormányzati fejlesztéseket kell bejelenteni a Fidesz nagyágyúi mellett pózolva - ghostingolva a városvezetést. A parlamentbe készülő képviselő tényleg csak az országos kampányszlogenek naponta többszöri megosztásával van elfoglalva, miközben a győri közgyűlés ma a Győr-Szolt, az átalakuló Városrendészetet, a zártkerteket, a sport- és a kultúra területét érintő fontos kérdéseket tárgyal. 

Tehát amíg a győri közgyűlésben a városi ügyek ütőerén tarthatta volna dolgos ujjait, Fekete Dávid inkább a Facebook algoritmusának „leleplezésével” töltötte a napot. Úgy tűnik, a helyi feladatoknál fontosabb lett az újabb fideszes őrület, a globális összeesküvés-elmélet megfejtése, miszerint már a Meta is Ukrajna, Brüsszel és Magyar Péter szekerét tolja. Egy másik posztjából az is kiderült, hogy a mai napon Écsen jelentett be fontos fejlesztéseket, miniszteri biztosi minőségében, de ez még mindig nem válasz arra, hogy a győri közgyűlés miért nem élvezhette a politikus társaságát.

Vagy lehet, hogy Fekete Dávid csak nem akart kínos kérdéseket kapni a sok kérdőjellel kísért, szintén a Győr-Szollal összefonódó telekügye miatt? Sosem tudjuk meg.

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.