Figyelmetlen kerékpáros okozott súlyos balesetet egy Győr közeli kisvárosban

ugytudjuk.hu 2026-02-24 08:29:14
Motorossal ütközött, aki a baleset következtében maradandó fogyatékossággal járó súlyos fejsérüléseket szenvedett.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség, arról tájékoztatott, hogy a Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 30 éves férfi ellen, aki nem adott elsőbbséget, ezért összeütközött a motorkerékpáros sértettel.

Fotó: Magyarország Ügyészsége

A vádirat szerint az 30 éves férfi 2024 nyarán egy Győr közeli kisvárosban közlekedett kerékpárjával. Közlekedése során egy kereszteződéshez érve az „Elsőbbségadás kötelező” tábla ellenére nem biztosított elsőbbséget a védett úton közlekedőknek, hanem kellő figyelem nélkül haladt be a kereszteződésbe. Ekkor neki balról érkezett a sértett az általa vezetett motorkerékpárral a megengedett sebességnél gyorsabban, és az ütközést már nem tudta elkerülni, a motorkerékpár összeütközött a kerékpárral.

Amennyiben az egyébként elsőbbségi helyzetben lévő sértett a megengedett sebességgel közlekedik akkor intenzív fékezéssel elkerülhette volna a balesetet. Ugyanakkor a baleset oka az volt, hogy a terhelt nem biztosított elsőbbséget a védett úton közlekedő sértettnek.

A baleset következtében a sértett olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, melyek maradandó fogyatékosságnak minősülnek. A baleset során a terhelt is súlyos sérüléseket szenvedett.

A terhelt ellen maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétsége miatt emelt vádat az ügyészség, vele szemben akár három évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

 



Szólj hozzá!

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.

Nem bírt magával: biztonsági kamerákat ütött szét egy férfi a szombathelyi pláza mélygarázsában

Két kamera is megrongálódott, egy másik alkalommal pedig szeméttárolókat ütött és egy kerítést rugdosott a vádirat szerint.