Nyilatkozatra szólította fel Ágh Pétert Strompová Viktória ügyében Magyar Péter

Farkas Bazsi 2025-12-19 08:25:58
Mi is írtunk levelet az ügyben a képviselőnek.

Ahogy arról elsőként az Ugytudjuk.hu beszámolt, Lázár János építési és közlekedési miniszter a héten Sárvárra látogatott, egy interjú alkalmával azt mondta, hogy:

“A képviselőjelölt asszonnyal még életemben nem találkoztam. Kicsit csodálkozom is, hogy a TISZA Párt nem talált magyar embert és egy szlovák asszonyt kellett elindítania ebben a választókerületben. Ilyen rosszul állnak, legalább azt kellene, hogy Magyarországon magyarok legyenek a jelöltek.” - reagálva erre a TISZA helyi választókerültei jelöltjére.

Csakhogy Strompová Viktória nem szlovák, hanem felvidéki magyar

Az eset kapcsán Magyar Péter lemondásra szólította fel Lázár Jánost, a TISZA határon túl született politikusai pedig nyílt levélben álltak ki Strompová Viktória mellett. Egy videóban pedig maga az érintett mondta el, hogy Trianon tragédiája miatt szakadtak el a felmenői Magyarországtól.

Lázár interjúja közben ott ült mellette Ágh Péter (Fidesz-KDNP) a választókerület jelenlegi képviselője. Őt a tegnapi napon Magyar Péter arra szólította fel, hogy nyilvánuljon meg az ügyben.

“Felszólítom Ágh Pétert, hogy szólaljon meg és határolódjon el a politikai hullává vált főnökétől, Lázár Jánostól!

Valljon színt, hogy Lázár Jánoshoz hasonlóan ő is megkérdőjelezi-e a kihívójának magyarságát!

Valljon színt, hogy Lázár Jánoshoz hasonlóan ő is szlováknak tartja-e a felvidéki magyarokat!

Mondja ki, hogy Lázárhoz hasonlóan ő is megkérdőjelezi-e Viktória jogát arra, hogy elinduljon az országgyűlési választásokon!

Valljon színt, hogy egyetért-e Lázár János kijelentésével, amellyel nemcsak egy embert támadott és alázott meg, hanem a külhoni magyarok millióit!

És valljon színt arról is, hogy támogatja-e azt, hogy Robert Fico, Orbán Viktor politikai szövetségese, éppen börtönnel fenyegeti azokat a felvidéki magyarokat, akik bírálni merészelik a magyarokat kollektíven megbélyegző Benes-dekrétumokat!” - írta Magyar.

Ma reggel levelet küldtünk Ágh Péternek amelyben azt kérdeztük, hogy

  • Mi a véleménye a kialakult helyzetről?
  • Ön szerint hibázott Lázár János?
  • Ön is szlováknak tartja Strompová Viktóriát? 

Amint kapunk választ azt közzé adjuk.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Vádat emelt a győri ügyészség a Szent István úti gázoló ellen

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége a vád. 

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein. 

Almásfüzitő lesz a nagykölkedi gumik egyik végső állomása

Lépéscsillapító burkolatként, és zajcsökkentő falként születnek újjá. De lesz olyan, ami egészben, egy telepen nézi végig az idők végeztét.

Tarr Zoltán és Tanács Zoltán miniszterek, Bódis Kriszta kormánybiztos lesz a TISZA-kormányban

Tarr Zoltán miniszterként felel majd a színház-, a tánc- és a zeneművészet, valamint a magyar film politikai befolyás alóli felszabadításáért és fejlesztéséért.

Sör, zene és közösség: jön a III. Sör & Művészet Győr Fesztivál

A szervezők idén is négynapos, ingyenes belvárosi programokkall készülnek.

Magyar Péter: a TISZA Párt nem kér Szijjártó Péterből

Az alakuló kormány új jelöltet vár a Fidesz–KDNP-től az Országgyűlés alelnöki posztjára.

Egy évvel a spanyol giga áramszünet után: nem a megújuló energiák buktak meg, hanem a rendszer

Egy részletes nemzetközi vizsgálat szerint összetett hálózati hibák vezettek az Ibériai-félszigetet megbénító áramkimaradáshoz.

Honvédelmi Minisztérium: Indul a jelentkezés a táborokba 

Nyugalom! Továbbra sincs háború, ezek csak nyári programok fiataloknak, ahol közel hatvanféle tematika közül lehet választani.

Vádat emelt a győri ügyészség: nem volt bekötve a biztonsági öv, halálos baleset lett a vége az M85-ösön

Egy fáradtság miatt bekövetkezett vezetői hiba és egy elmulasztott biztonságiöv-használat együtt vezetett tragédiához.

Lépj be az életmentők közé: a plazmaadás hálás feladata

Sokan tisztában vannak azzal, hogy a véradás nélkülözhetetlen a modern orvoslásban, viszont a plazmaadás jelentőségét kevesen ismerik.

Magyar Péter levelet kapott Mészáros Lőrinctől – vagy Várkonyi Andreától – miszerint a TV2 nem eladó

A leendő miniszterelnök szerint dehogynem, csak a milliárdosnak elfelejtettek szólni. Aki  ezzel a levéllel végre beismerte, hogy a csatorna az övé.

Nem áll le a szemétszállítás május 1-jén Győrben

Az ünnepnap a gyűjtést nem érinti, de a hulladékudvarok és az ügyfélszolgálat zárva tartanak.

A Fidesz-frakció tagja lesz a TISZA számára láthatatlan képviselő

Nagyon úgy néz ki, hogy Ágh Péter felveszi a mandátumát.

Pintér Bence visszaszerezte az adatbetekintés jogát Győrben – „Átvilágítjuk az önkormányzati cégeket”

Másfél év után újra ráláthat a városi cégek működésére a polgármester, de a kulcsjogkörök továbbra is a Fidesz kezében maradtak.