„Szégyen” - Magyar Péter szerint a Fidesz az EP-ben is hátat fordított a felvidéki magyaroknak

Dömötör Gábor 2025-12-18 15:06:16
A TISZA szerint a kormánypárt inkább Orbán szövetségeseit védte, miközben a magyarellenes szlovák jogszabály ellen kellett volna fellépni.

2025-ben már joggal gondolhatta az ember, hogy a 80 éve született, vállaltan magyarellenes Beneš-dekrétumok már nem okoznak több kárt sem a hazai, sem a szlovák társadalomnak. Nem így lett. Szerkesztőségünk is megírta, hogy egy szlovák törvénymódosítás értelmében akár hat hónap börtön is járhat a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezéséért, ami egy konkrét és fenyegető lépés a felvidéki magyarok ellen. 

Fotó: Magyar Péter Facebook

Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke legfrissebb, éles hangú közleményében számolt be arról, hogy a épp a Fidesz európai parlamenti képviselői akadályozták meg, hogy az Európai Parlament kiálljon az új szlovák jogszabállyal szemben. A TISZA elnöke szerint miközben „Orbán Viktor haverja, Robert Fico börtönnel fenyegeti a magyarokat”, addig a magyar miniszterelnök hallgat, pártja pedig aktívan közreműködik abban, hogy az ügy ne kerüljön az EP elé.

A közlemény szerint a TISZA EP-képviselői ugyanis azt javasolták, hogy az Európai Parlament vizsgálja meg a szlovákiai kisebbségi jogsértéseket és a jogállamisági gyakorlatot. A kezdeményezés mögé nemcsak a Néppárt, a szocialisták és a liberálisok álltak be, hanem - Magyar Péter szerint - „még Giorgia Meloni konzervatívjai is támogatták” a javaslatot, pedig utóbbira nehéz ráfogni, hogy nem szimpatizál Orbánnal. A cél az lett volna, hogy az uniós intézmények hivatalosan is foglalkozzanak a szlovákiai magyar kisebbséget érintő fenyegetésekkel.

Fotó: Euronews

A kiállást azonban - a TISZA állítása szerint - Orbán Viktor európai pártcsaládja, a Patrióták akadályozták meg. „A Fidesz arra kérte a patriótákat, hogy Robert Fico magyarellenes szlovák miniszterelnököt védjék meg, ne a magyar honfitársainkat” - fogalmazott Magyar Péter, aki azt állítja, hogy a kormánypárt egy eljárási trükkel érte el, hogy a kérdésről végül ne is szavazhasson az Európai Parlament.

A TISZA elnöke nem kertelt az értékelésnél: „SZÉGYEN!” - írta nagybetűkkel, hozzátéve, hogy szerinte a Fidesz ezúttal is a politikai szövetségeseit választotta a külhoni magyarok helyett. A közleményben hangsúlyosan jelenik meg az a vád, hogy a kormánypárt retorikájában rendszeresen hivatkozik a nemzetegyesítésre, a gyakorlatban azonban, amikor konkrét érdeksérelemről van szó, egész egyszerűen nem hajlandó konfliktust vállalni saját európai partnereivel.

Magyar Péter szerint a történtek világosan megmutatják, mennyit ér a Fidesz határon túli  magyarok iránti elkötelezettsége. „A TISZA továbbra is kiáll a külhoni magyar honfitársaink mellett, és nem hagyja őket kiszolgáltatni Viktor Orbán barátainak, legyen szó Ficóról vagy Simionról” - zárta közleményét. A párt szerint a felvidéki magyarok ügye nem belpolitikai hívószó, hanem egy olyan, fontos kérdés, amelyben az Európai Parlamentben is egyértelmű, nyilvános kiállásra lett volna szükség.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.