A szombathelyi önkormányzat segíti ki a Waldorf Iskola bérleti díjtartozása miatt nehéz helyzetbe került Apáczai Csere János Alapítványt

Farkas Bazsi 2025-12-08 18:59:17
A város kifizeti a gáztartozást, cserébe visszakapja a 11-es Huszár úti parancsnoki épület használatát.

Komoly bajba került a szombathelyi Apáczai Csere János Alapítvány, miután a “kis” Waldorf több hónapi bérleti díj tartozást felhalmozva végül kiköltözött a 11-es huszárlaktanya volt parancsnoki épületéből - az esettel több ízben is foglalkoztunk.

Az épület a szombathelyi önkormányzaté, ám 36 évvel ezelőtt az alapítvány - melynek egyik alapítója maga az önkormányzat - ingyenes használatba kapta azt, azzal a céllal, hogy a laktanya épület együttesét próbálja meg felújítani, majd hasznosítani. 

Fotó: Farkas Bazsi

Az alapítványnak az épületben kiadott helyiségek bérleti díjából van csupán bevétele, mivel a Waldorf több hónapon keresztül nem fizetett, így az Apáczai sem tudta rendezi a működéséhez szükséges rezsiszámlákat.

Az MVM felé jelenleg is 7 millió 728 ezer 679 forint gázszámla tartozása van.

A hétfő délutáni Gazdasági és Jogi Bizottság frissen felvett napirendi pontja volt az épület, és az alapítvány ügyének kérdése.

A végül el si fogadott előterjesztés szerint, az önkormányzat bruttó 10 millió forintnyi támogatást ad az alapítványnak, ami cserébe visszaadja az épület használati jogát, azoknak a helyiségeknek a kivételével, amit az alapítvány maga használ.

Ezeknek az irodáknak a további sorsa úgy rendeződik, hogy az alapítvány 2026. január 1. és 2028. december 31. között határozott idejű bérleti szerződést köt az önkormányzat az alapítvánnyal, majd 2028. december 31. után határozatlan idejű szerződés születik a felek között.

Az alapítvány abban az esetben lesz köteles átadni az általa használt helyiségeket, amennyiben azok az épület további hasznosítása miatt szükségesek lennének. Ám ebben az esetben is egy a mostanival megegyező méretű ingatlant kell számukra biztosítani. 

A bizottsági ülés után a témát a csütörtöki közgyűlés is tárgyalni fogja.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.