A szombathelyi 11-es Huszár úti parancsnoki épület további működését is magával ránthatja a “kis” Waldorf csődje

Farkas Bazsi 2025-08-27 12:36:59
Az iskola több mint 8 millió forint bérleti díj adósságot halmozott fel. Az épületben leszerelték a gázórát, ha október közepéig nem fizetik ki a gáztartozást, az épület ellehetetlenül.

A múlt héten írtunk róla, hogy “Nem indítja el a 2025/2026-os tanévet a szombathelyi “kis” Waldorf”. Ekkor kerestük meg az iskolának helyet adó 11-es Huszár úti volt parancsnoki épületet működtető Apáczai Csere János Alapítványt, hogy reagáljanak értesüléseinkere. Az kuratórium elnöke Kovács Jenő akkor azt kérte, hogy várjuk még egy hetet, hiszem hamarosan sajtótájékoztatót kíván tartani az ügyben. Ez ma meg is történt.

Fotó: Farkas Bazsi

Elhangzott, hogy idén decemberben lesz 36 éve annak, hogy az Apáczai Csere János Alapítványt megalapította 14 magánszemély, az akkor még Szombathely tanácsa, azért, hogy a 11-es Huszár úti laktanya épületegyüttesét felújítsa és üzemeltesse. Ez idő alatt semmiféle botrány, működési zavar nem volt az alapítvány életében.

2009-től működik Waldorf iskola az épületben. Korábban a teljes emelet bérlése mellett a földszinten is bérelt az iskola termeket. 2024-től az ismét csak az emeltre korlátozódott az iskola működése.

Jelen pillanatban az épületben más bérlő is dolgozik. Úgymint a Vas Vármegyei Mérnöki Kamara, könyvelők, és pszichiáter is.

 

A “kis” Waldorfnál az elmúlt években komolyan visszaesett a gyermeklétszám. A korábbi 100 fős diákság előbb 80. majd tavaly 40 főre esett vissza. Most a szeptember iskolakezdésnél már csak 4 fő diákja maradt az iskolának.

A gyermeklétszám azért is fontos, mert ugyan egy egyesület által működtetett iskoláról van szó, de állami normatívát így is kaptak.

Kovács Jenő hangsúlyozta, hogy nem tudja az okokat, azt azonban mint bérbeadó tudja, hogy tavaly októberig fizetett utoljára bérleti díjat az iskola. Azóta 8 millió 379 ezer forint bérleti díj tartozást halmoztak fel. Az iskolával április végén szerződést bontottak, azonban az továbbra sem költözött ki. A sajtótájékoztató idén is tele volt az emelet az iskola lomjaival. Mivel az otthagyott tárgyak az iskolát üzemeltető egyesület tulajdonai, így azokhoz az alapítvány nem nyúlhat. Így az emeleti helyiségeket nem tudja kitakarítani, és ismét kiadható állapotba hozni az alapítvány.

 

Ez azért is nehezíti meg a további működésüket mert az Apáczai Alapítványnak csupán a bérleti díjakból van bevétele. Jelenleg pedig 7 millió 728 ezer forinttal tartozik a gázműnek. Ez azt jelenti, hogy amennyiben október közepéig nem rendezik a tartozásukat, úgy a gázórát nem szerelik vissza. Ebben az esetben pedig, amikor rendezik a tartozásuk, új műszaki engedélyekre lesz szükségük. Vagyis a jelenlegi kazánok helyett teljesen újakat kellene venniük.

Az épület további működését illetően tehát a kilátások borúsak. Ami azért is szomorú, mert így az ingatlan jelenleg tartozás nélkül üzemelő bérlői is nehéz helyzetbe kerülnek.

 

Bár az iskola halmozott fel tartozást, korábban több alkalommal is jogi eljárást indítottak a bérleménykezelő felé. Ezeket rendre elutasították. Most az alapítvány tervez jogi lépéseket tenni, mivel az iskola április óta jogszerűtlenül használja az épületet. 

Kovács Jenő kitért arra is, hogy az iskola mindig is kedvezményes bérleti díjat fizetett. Összehasonlításként elmondta, hogy míg a Waldorf 1494 forintott fizetett rezsivel együtt négyzetméterenként a bérlésért, addig más bérlőknek 2600, 3300 forintban határozták meg a négyzetméterenkénti árat. 

 

Amennyiben az iskola nem fizeti ki belátható időn belül az elmaradt bérleti díjat, vagy nem költözik ki az emeletről, úgy az Apáczai Alapítvány patt helyzetben marad, és októberben bezárhatja a volt parancsnoki épületet.  

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.