A Győr+ és a Kisalföld szerint Magyar Péter szombaton nem is járt Győrben

Dömötör Gábor 2025-11-17 12:06:00
A két vezető, helyi médium ingerküszöbét csak a Fidesz rendezvénye ütötte meg.

Miközben szombaton egyszerre két jelentős politikai esemény zajlott Győrben, a város két vezető médiuma úgy döntött: csak az egyikről vesz tudomást. A Fidesz digitális harcosainak seregszemléjére szervezett DPK-rendezvény, ahol Orbán Viktor személyesen jelent meg, természetesen nagy figyelmet kapott a Győr+ Médiában és a Kisalföldben egyaránt. A beszámolók hosszasak, videóval, képgalériával ellátottak voltak, mintha ez lett volna a hétvége egyetlen történése a városban.

Fotó: Győr+ Média Facebook

Csakhogy ugyanezen a napon Magyar Péter és stábja is Győrbe érkezett, és több ezres tömeget mozgatott meg, a masszívan bekamerázott Bécsi kapu téren. A Tisza Párt családi rendezvényének fontosságát jól mutatja, hogy a komplett független, országos sajtó felvonult, részletes tudósítások készültek. Ezek a médiumok úgy ítélték meg, hogy a két esemény súlya és közéleti relevanciája vitathatatlan, és a kettő párhuzamos bemutatása, és ütköztetése mutatja meg igazán a hazai közélet politikai hangulatát. 

A Győr+ és a Kisalföld azonban úgy döntöt, hogy Magyar Péter győri látogatása egész egyszerűen nem történt meg. Nem készült cikk, videó, fotó, sőt említés sem, a Győr+-nak annyit sikerült megírni, hogy a Bécsi kapu téren és környékén szombat délután rendezvény miatti forgalomkorlátozásra kell számítani. De ebben a rövid cikkben is kínosan ügyeltek arra, hogy a Tisza Párt, vagy a vezetője nevét nehogy leírják. 

Fotó: Dömötör Gábor

Aki csak ezeket a médiumokat fogyasztja, az simán hihetné úgy, hogy a Tisza Párt elnöke nem járt a városban, nem gyűlt össze több ezres tömeg, nem voltak kőkemény politikai üzenetek, és semmilyen más közéleti mozgás nem zajlott a hétvégén, csak a Fidesz-találkozó az OSP-ben. Ezzel szemben a független sajtó - amyel mind a két eseményt feldolgozta - szerint évek óta nem volt ekkora politikai pezsgés Győrben, mint múlt szombaton. 

Ez a fajta szelektív tájékoztatás szakmailag elég nehezen védhető. A Győr+ az önkormányzat médiuma, amelynek feladata a teljes győri közösség korrekt, pártatlan informálása lenne, és most tényleg felesleges citálni, hogy mennyi forrásból, és milyen hatékonysággal működik. A nemrégiben távozó vezérigazgató Kolossváry Balázs, szerkesztőségünknek nyáron adott interjújában pártsemleges információközlést ígért, és regnálása alatt például a pannonhalmi, vagy a győri tiszás eseményeket korrekt, szakmai alapon dolgozta fel a médium. Hogy Kolossváry távozása után ilyen gyorsan tér vissza a Győr+ Média a Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) ex-polgármester ciklusát idéző szemellenzős gyakorlathoz, az több, mint szomorú. 

A Kisalföld, a térség - korábban - domináns napilapjaként, a helyi nyomtatott sajtók között  monopolhelyzetben, van így fokozott felelőssége lenne bemutatni a város valódi közéleti történéseit, nem csak azt, ami politikailag kényelmes. Ezzel együtt ők a Tisza Párt nyári rendezvényéről sem ejtettek már egy szót sem, így az most sem volt annyira meglepő, hogy egy több ezres rendezvényről az ő olvasatukban egyetlen sor sem jelenik meg. Ez pedig nem véletlen vagy hiba, ez egy tudatos szerkesztőségi döntés.

A történtek így túlmutatnak a hétvégén. A kérdés az, hogy mennyire lehet hiteles két olyan médium, amelyeknek nyilvánvaló feladata, hogy hivatalosan tájékoztassa a győrieket, ám közben politikai alapon dönti el, milyen esemény számít „valóságnak”, vagy megtörténtnek. Magyar Péter győri látogatása ugyanis nem egy hologram volt, hús-vér tömeg hallgatta végig Orbán Viktor eddigi legmarkánsabb kihívójának gondolatait, amit a független sajtó dokumentált is. Csak éppen a két legnagyobb győri médium közönsége ebből semmit nem tudhatott meg, és emellett nehéz bármilyen szakmai érvet támasztani. Ez így már nem pusztán egy relativizáló szerkesztési döntés, hanem a győri nyilvánosság tudatos szűkítése. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.